Back to top

Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár. A Hungarikum Bizottság Lakiteleken megtartott ülésén egyhangúan döntött a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikummá nyilvánításáról. A Hungarikumok Gyűjteményébe így jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.

A Hungarikum Bizottság ülésén Nagy István, agrárminiszter, a testület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik. Hozzátette: a rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázaton résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított.

A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást. A tárcavezető kiemelte: a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület - a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál - alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be. Kifejtette: a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, ezzel a belföldi turizmus erősítéséhez.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt - Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és Vitéz László- bábjáték, a Magyar Értékmentő Műhelyként Működő Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.

Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi, a „Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX, kerületi értéktárba került be.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Folytatódik a Magyarok Kenyere program

Az idei rendezvénysorozat a Tisza parti vajdasági városban, Zentán kezdődött, a búzavetés megszentelésével. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei ünnepségén Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, a magyarság a mostaninál sokkal nagyobb nehézségeket is túlélt, de mindig újra tudta kezdeni – és ez most is így lesz.

Levendulaültetvény, gépi betakarítással

Bajától nem messze létesített mintagazdaságot és látogatóközpontot Nagy Norbert és felesége, Nagyné Vácity Eszter. Jól éltek a pályázati lehetőségekkel, levendulást telepítettek, és saját betakarítógépe is lett az üzemüknek.

Nyílt napot tartanak a kisüzemi sörfőzdék

A Nyitott Főzdék Napján kitárják kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. 2021 június 5-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek!

Egymilliárd forintból folytatódhat a Településfásítási Program

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte.

Ismét összeült a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Magyarországot öt éven belül Európa élmezőnyébe kívánjuk juttatni az állatvédelem területén, ezt a célt támogatja a Nemzeti Állatvédelmi Tanács megalakulása is – jelentette ki a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a testület ülésén.

Húsmentes lesz az egyik legjobb New York-i étterem

New York egyik legfelkapottabb étterme bejelentette, hogy elhagyja a húsételeket a kínálatából, és áttér a kizárólag nővényi alapú ételek készítésére.

Sikeres a kisüzemi pályázat

Már több mint 1000 gazdálkodó nyert támogatást a kisüzemi pályázaton - közölte Nagy István agrárminiszter.

Mitől lesz egy borászat sikeres turisztikai helyszín?

Mi a turisztikai sikerek titka egy borászat számára, és mi kell ahhoz, hogy ne csak saját szakterületén legyen elismert, de a turizmusban is népszerű úti céllá tudjon válni? Erre kereste a választ a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült tanulmány, amely hazai és külföldi borászatok jó gyakorlatain keresztül mutatja be, hogyan váltak eredményessé.

Május 17-ig van lehetőség az egységes kérelmek beadására

Az Agrárminisztérium ezúttal hívja fel minden érintett gazdálkodó figyelmét, hogy az egységes kérelmek elektronikus rögzítésére 2021. május 17-ig van lehetőség. Május elejére 1,6 millió hektár után közel 100 ezer termelő adta be az egységes kérelmét.

Irány az agrár! – A felsőoktatás szerepe az innovációban

A felsőoktatás innovációban betöltött szerepéről szervez online beszélgetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, NAK TechLab programja keretében.