Back to top

Minden pénteken együnk halat!

Hazánkban 24-26 ezer hektáron vannak halastavak, ahol zömmel természetes táplálékot fogyasztva nevelik az asztalunkra kerülő halakat. Ezek biztonságos és minőségi termékek, a fogyasztásuk további ösztönzésre októberben indul a HalPéntek kampány. Még mindig nagyon kevés halat eszünk, a fejenkénti fogyasztás nem éri el az uniós átlag harmadát sem, noha 2013 óta több mint 1,5 kilogrammal nőtt.

A HalPéntek kampányt a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) indítja az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) segítségével, céljairól és a halászati ágazatról sajtótájékoztatón beszélt Zambó Péter, az AM erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, Ondré Péter, az AMC ügyvezetője, Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője, és Németh István, a szakmaközi szervezet elnöke.

Lévai Ferenc, Zambó Péter, Ondré Péter
Fotó: Fekete István

Péntek és szerda volt a halevésre szentelt nap valaha, érdemes lenne visszatérni ahhoz a jó szokáshoz, hogy hetente egyszer halat eszünk, mondta Zambó Péter.

A hal egészséges, könnyen emészthető, jótékony zsírsavak forrása és rendszeres fogyasztása csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Az utóbbi években sikerült 30%-kal növelni az átlagos halfogyasztást, de a 2013 óta 5,1-ről 6,7 kilogrammra emelkedett fejenkénti fogyasztás jócskán elmarad az uniós átlag 24,3 kilogrammjától. Bár vannak az országnak olyan részei, ahol elérik ezt a szintet.

A kedvező folyamat további erősítéséhez a fogyasztói bizalmat kell növelni, amiben a minőségi termékek elismerése, márkázása is szerepet játszik. Ezt szolgálja a földrajzi árujelzővel ellátott termékek uniós védelme is, mint a Balatoni hal, az Akasztói szikiponty és a Szilvásváradi pisztráng.

Vegyük meg előre a karácsonyi halat, nyugodtan lefagyaszthatjuk
Fotó: Pixaba

A fogyasztásra kész hal áfáját is 5%-ra csökkentette a kormány, de az elosztási láncokat még fejleszteni kell. Szerencsére az utóbbi években a szupermarketek révén hozzáférhetőbbek a haltermékek, és örvendetesen sok vendéglátóhely étlapján is szerepelnek halételek. A HalPéntek kezdeményezés sokféle receptet is közread a honlapján, amitől még többen kaphatnak kedvet ahhoz, hogy halas ételeket készítsenek.

Az AMC még 2024-ig folytatja a halfogyasztást ösztönző Kapj rá! kampányát, mondta Ondré Péter, amely során 80 ezer adag halas fogást kóstoltattak több mint 70 helyszínen.

Az évek során sikerült az emberek fejébe plántálni a gondolatot, hogy halat egyenek, a legújabb, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint 7 év alatt a halat teljesen elutasítók aránya 8,2%-ról 2,4%-ra csökkent. A legismertebb és leggyakrabban fogyasztott hal a hekk, amit a ponty és a harcsa követ. Idényszerű a magyar halfogyasztás, elsősorban húsvétkor és karácsonykor vásároljuk, ehhez kapcsolódva ahol megtartják, ott az idei adventi vásárokon is kóstoltatást szervez az AMC.

Sokféle recept található a HalPéntek honlapján
Fotó: Fekete István

Lévai Ferenc szerint a rendszeresség a legfontosabb, hetente kellene halat ennünk. A mai életformánk amúgy is a könnyebb, kevésbé energiadús fogásokat igényli, a hal pedig ilyen.

Ráadásul a magyar halgazdaságokból ellenőrzötten biztonságos és jó minőségű áru kerül a piacra, nem szennyezi mikroműanyag vagy nehézfémek, mint a tengeri halakat.

A HalPéntek honlapján sok recept közül válogathatnak az érdeklődők és folyamatosan frissítik azt a nagyon hasznos térképet, ahol bárki megnézheti, hol tud a legközelebb halat vásárolni vagy halételt enni. Az ágazati szereplőknek további tennivalói is vannak, több feldolgozott terméket kell kínálni és a telephelyen közvetlen értékesítésre is módot kell találni a halgazdaságoknak.

Az idei év kedvező volt a halak fejlődésére, mondta el kérdésre Németh István, bőséges és jó minőségű ellátásra számíthatunk az adventi fő fogyasztási időszakban.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Színes őszi immunerősítők

Elődeink a gyógyuláshoz, szépüléshez vagy éppen a főzéshez is gyakran hívták segítségül a természet gazdag kincsestárát, ami máig kíméletes és olcsó megoldás. Az őszi, színesedő erdőben tett kiránduláskor is sokféle immunerősítő termésre bukkanhatunk.

Mogyorókrémteszttel indítja az évet a Szupermenta

A Szupermenta évindító terméktesztjén 34 mogyorókrémet vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, 17 mogyorókrém csomagolásán azonban előfordultak bizonyos jelölési hibák.

A paprika gyógyhatása

A fűszerpaprika úgy lett magyar sajátosság, hogy a növény őshazája több ezer kilométerre található tőlünk. Ennek ellenére a magyar fűszerpaprika messze földön híres. A paprikafélék változatosságukból adódóan tekinthetők zöldségnek, fűszernek, gyógynövénynek, de díszváltozataik is vannak.

Napelemet a halastavakra

Felhagyott bányák helyén kialakult tavakat, illetve különféle egyéb mesterséges tavakat is be lehet vonni az energiatermelésbe, ha úszó napelemrendszert telepítenek a vízfelszínre. Ráadásul – szemben a mezőgazdaságilag művelhető területekkel – azon sem kell vitázni, hogy mi a nagyobb közjó, ha élelmiszer-, vagy ha energiatermesztésre használják a felszínt.

A vírushelyzetben sem lettek sokkal környezettudatosabbak a magyarok

A világjárvánnyal sokunk bizonyára átértékelte világszemléletét, az élethez való viszonyát. Jól látható a világ társadalmi, gazdasági, természeti törékenysége, ahogy egyik napról a másikra a feje tetejére állt az eddig oly szokványosnak vélt lét. A pandémia mellett mind jelentősebb problémaként megjelenő klímaváltozással szemben a globális környezetvédelmi intézkedések lehetnek megoldások.

Gyógynövények - Harmadik nemzedék, harmincéves üzem

Nagy Balázs nagypapája, Mihály már a rendszerváltás előtt is gyógynövényekkel foglalkozott, 1991-ben pedig megalapította saját vállalkozását. Az idén harmincéves cég főtevékenysége nem változott az évtizedek folyamán, ám a feldolgozás során a gyűjtött alapanyagok rovására nőtt a termesztett gyógynövények aránya.

Kapitális méretű szürkeharcsát fogtak ki fogási tilalom idején

A fogási tilalom ellenére két horgász egy több mint 2 méteres harcsát próbált eladni egy étteremnek - a rendőrség a vendéglőnél tetten érte a feltételezett elkövetőket.

Nagyon közel a határidő: január 31-ig kell befizetni az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

2021. január 31. napja, azaz vasárnap a 2020. évi bevalláshoz kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének fizetési határideje.

A zöld arany

A tökmagolaj egyike a legfinomabb olajoknak, ezért még azok is könnyedén megkedvelhetik, akik egyébként ódzkodnak a hidegen sajtolt olajoktól. Azon túl, hogy nagyon ízletes, rendkívül értékes és természetesen gyógyhatású is.

Az átlagos hozam az államnak és a gazdáknak is komoly kihívás

Az őszi betakarítású szántóföldi növények tavalyi átlaghozama komoly kihívás elé állította Szlovákiában nemcsak az agrártermelőket, hanem az államot is. A szélsőséges időjárás immár ötödik éve jelentősen csökkentette a hozamokat. Az óriási szárazságot meg-megszakító özönvízszerű esőzések és a tavaszi fagy alaposan megtizedelték a termést.