0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hogyan barátkozzunk macskákkal?

A sussexi és a portsmouthi egyetem pszichológusainak egy csoportja megfejtette a macskákkal való kapcsolatépítés titkát. Nem kell más csak egy lassú pislantás…

Nemrégiben megjelent egy tanulmány a Nature Scientific Report online folyóiratában, melyben megállapították, hogy úgy lehet jó benyomást gyakorolni a macskákra, ha egy „szem-összehúzó” technikát alkalmazzuk az első találkozáskor. „A szem-szűkítő mozgás szerepe az ember-macska kommunikációban” című tanulmány szerint a lassú, hunyorgó pislogás, „macskás mosolygás”, vonzóbbá teszi az embert a macska számára. A macskák hunyorgó pislogása párhuzamot mutat az emberekre jellemző szívből jövő mosollyal, a Duchenne-mosollyal.

A kutatók megállapították, hogy a macskák nagyobb valószínűséggel pislognak gazdájukra, ha gazdáik már pislogtak rájuk, ellentétben azzal, amikor a tulajdonos jelen volt a szobában, de nem adott lassú pislogási ingert.

Illetve a macskák akkor is nagyobb valószínűséggel pislognak, ha egy számukra még ismeretlen ember pislogott rájuk korábban, továbbá szívesebben közelednek ezekhez az emberekhez, mint a semleges kifejezést mutatókhoz.

Professor Karen McComb a Sussexi Egyetem Pszichológiai tanszékének munkatársa és egyben a kutatás vezetője elmondta:

„Számomra etológusként és macskatulajdonosként is nagyszerű dolog az, hogy képesek vagyunk megmutatni a macskák és az emberek közötti kommunikációt. Ez olyasmi, amelyre már sok macskatulajdonos gyanakodott, ezért nagyon izgalmas, hogy valóban találtunk rá bizonyítékot.”

„Ez a tanulmány az első, amely kísérletileg megvizsgálta a lassú pislogás szerepét a macska-ember kommunikációban.

Ez egy olyan dolog, amelyet az ember akár otthon a saját macskájával vagy az utcán szembejövőkkel is kipróbálhat. Nagyszerű módja a macskákhoz fűződő kötelék fejlesztésének.”

A tanulmány szerzője azt javasolja, hogy akinek macskája van próbáljon meg hunyorogni a cicára, úgy, mint amikor mosolyognak, majd csukja be a szemét pár másodpercre és figyelje meg a reakciót. A gazdi meg fogja látni, hogy a macska is ugyanúgy válaszol majd.

A kutatásban résztvevő Dr. Tasmin Humphrey, a Sussexi Egyetem Pszichológiai tanszékének PhD hallgatója elmondta:

„Eredményeinket fel lehet használni a macskák jólétének felmérésére különféle körülmények között, ideértve az állatorvosi gyakorlatokat és a menhelyeket is.”

Eddig a macskák pszichológiáját nem vizsgálták olyan kiterjedten, mint a kutyákét, de néhány dolgot kiderítettek róluk a tudósok, többek között azt, hogy a dorombolással hatékonyan vonzzák és manipulálják az emberi figyelmet, megkülönböztethetik a nevüket más szavaktól, még akkor is, ha ismeretlen emberek hívják őket.

Ezen felül a macskák érzékenyek lehetnek az emberi érzelmi jelekre, megdörzsölik vagy elkapják a fejüket, ha egy szomorú gazdi akarja megsimogatni őket.

Forrás: sciencedaily.com