0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Fejőrobotok Mezőhegyesen – sikeres a tehénállomány beszoktatása

Október 2-án 181 tehén áthajtásával kezdődött meg a 2,7 milliárd forintos beruházással elkészült robotizált istállók beüzemelése Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tejgazdaságában. Ilyen léptékű beszoktatásra még nem volt példa, mint ahogy arra sem, hogy a tejtermelés az első napokban nem, hogy visszaesett volna, hanem 6%-kal nőtt.

A helyszínről készült fotógalériánkat ide, vagy a képre kattintva találja

Október 2-án a reggeli fejést követően két többször és két egyszer ellett, igényeiben és teljesítményében homogén csoportot hajtottak át az új északi épület négy elkülönített részébe.

A behajtás előtt az állományt letesztelték, valamennyi egyed tuberkulózis negatív, nem sánta, és a tőgybimbók állása is megfelel a robottal való fejésnek. Erre egyébként a nemzeti ménesbirtok, és partnere a Semex Genetika már évek óta készült, a termékenyítéshez úgynevezett robot ready spermát használtak.

A teheneket a behajtást követően néhány óra múlva kézi felhelyezéssel, de már fejőrobottal megfejték, ahol azonnal azt a melasszal dúsított úgynevezett csalogató takarmányt kapták,

amely amellett, hogy kellemessé teszi a tehenek számára a fejőrobot használatát, az egyes állatok számára a teljesítményük alapján meghatározott mennyiségű és összetételű. A második fejésre pedig az állomány gyakorlatilag már teljesen egyedül bement a fejőállásba és emberi beavatkozás nélkül, a robot végezte el a fejést.

A szakembereket is meglepte, hogy az állomány teljesítménye egyáltalán nem esett vissza a körülmények megváltozása miatt.

Az átjött állomány teljesítménye 37,1 kg/egyed volt, a 2. napon ez már 37,3 kg-re, majd 10 nap múlva 39,3 kg/6egyed teljesítményre nőtt, ami 6%-os termelésnövekedést jelent. A tej minőségi mutatóiról egyelőre annyit tudni, hogy a zsír 3,6%, a fehérje pedig 3,1%.

A szomatikus sejtszámról még nincsenek adatok.

A beszoktatás azóta is folytatódik, hetente kétszer újabb egyedek csatlakoznak a már bent lévő állományhoz és a tervek szerint október 27-én 120-140 állatt behajtásával megkezdődik a déli istálló feltöltése is. Szakemberek szerint várhatóan jövő március-áprilisra éri el a két új istálló a teljes kihasználtságot, vagyis ekkorra 880 szarvasmarha él és termel majd 21. századi körülmények között.

E korszerű technológia jellemzői: GPS-es egyedi azonosítás és nyomkövetés, vízágyon nyugvó pihenőmatracok, a nap 24 órájában üzemelő fejőrobotok, a hőstressz kiküszöbölését szolgáló, egyebek mellett különféle irányokba mozgatható árnyékolók, légkeverést biztosító ventilátorok.

A számítógépes adatgyűjtésen alapuló istállóban egyedileg rögzítik az állatok egészségügyi, táplálkozási, és teljesítményadatait,

ezek alapján pedig a tehenek egyénileg kaphatnak más-más takarmányozást, egészségügyi ellátást, illetve vehetik igénybe a „fejési szolgáltatást”, vagyis a rendszer az adatok alapján „eldönti”, hogy az adott tehet beengedi-e a fejőállásba.

A tejtermelő tehenészet megújítása az új istállók beüzemelésével nem áll meg. Az istállók mellett már elkészült egy új tömegtakarmány-tároló, egy új trágyakezelő, illetve -tároló rendszer, ezt követően pedig megújul a borjúnevelő, a szárazon álló tehenek istállója, új, ugyancsak fejőrbottal felszerelt elletőistálló épül és lesz egy új oktató és irodaépület, mert a ménesbirtok vár minden érdeklődő gazdálkodót, és mint tangazdaság valamennyi szakirányú felsőoktatási intézmény hallgatójának lehetőséget biztosít szakmai ismeretszerzésre, gyakorlatra, valamint várja a kutatókat és szakdolgozatírókat is.

Korábbi cikkünk a témában:

Robotizált szarvasmarhatelep és precíziós növénytermesztés Mezőhegyesen

Forrás: magyarmezogazdasag.hu