Back to top

A borturizmus az egyik legnépszerűbb a járvány ideje alatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából egy elemzőcsoport adatai alapján, idén jelentősen megnőtt hazánkban a borászati rendezvények iránti érdeklődés, egész pontosan 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat. Ez magyarázható azzal, hogy az őszi második vírushullám miatt a lakosság szemében felértékelődött a belföldi turizmus, ezen belül is a borturizmus.
Az elemzésből kiderült, hogy főként a 18-29 év közötti, magasabb iskolai végzettségű, illetve a fővárosban, valamint megyeszékhelyen élők voltak azok, akik kifejezetten borturizmus céljából utaztak borkóstolókra.

Az utazások fókuszában főként Balaton és környéke állt, de e tekintetben a top térségekbe tartozott Tokaj és Villány is. Ezen túlmenően a Szekszárdi Szüreti Napok, a Badacsonyi Szüret és a Winelovers események kerültek a figyelem középpontjába, amiből szintén jól látszik, hogy a borturizmus iránti érdeklődés jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban.

Az elemzés főként a közösségi oldalakon közzé tett posztok számát mérte, ezen adatok alapján a magánszüretekről, a piacozásról és a kirándulásokról szóló posztok voltak a legnagyobb arányban.

Járvány-kompatibilitás szempontjából ezek a programok valóban remek választások, de emellett a Kéktúra útvonalát, a Hortobágyot és a Dunakanyart is sokan meglátogatják.

(Az elemzést a Lounge Group végezte.)

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rendkívüli kutatások a mohácsi csata tömegsírjai területén a természetvédelem égisze alatt

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely III. számú tömegsírjának területén rendkívüli kutatások fejeződtek be a közelmúltban, amelyeknek bemutatása kiemelt célunk – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Mohács500 konferencián, előző hétvégén, Pécsen.

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.

Talajorvos­lás a nedvességmegőrzés jegyében

A Kukoricakör szakmai napot szervezett a vízmegőrzésről és a vízmegtartó gazdálkodásról. Zsembeli József, a MATE Karcagi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, intézetigazgató előadásában hangsúlyozta, hogy a hatékony gazdálkodáshoz elengedhetetlen a talaj kémiai, fizikai és biológiai állapotának az ismerete.

A vörösbor már nem kedvencük a franciáknak - egyre kevesebbet isznak belőle

A bor a francia kulturális örökség egyik alappillére. Viszont a trendek változnak, most Franciaországban sokkal kevesebb bort isznak, mint egy évtizeddel ezelőtt. A gallok egyik szimbóluma, a vörösbor, de ez iránt csökkent az érdeklődés a legnagyobb mértékben.

A "pszichobiotikus" élelmiszerek fogyasztása csökkentheti a stresszt és javíthatja az alvást

Vannak olyan ételek, amelyek negatívan befolyásolhatják az alvást, más ételeket pedig stresszhelyzetben érdemes kerülni. Ezzel szemben egy új tanulmány szerint a "pszichobiotikus étrend" fogyasztása nemcsak a stresszt csökkentheti, hanem segíthet abban is, hogy jobban aludjunk.

Focisztárok, mint étterem tulajdonosok

A focisták nem csak a labdáért rajonganak, sokak a gasztronómia szerelmesei is. A katari labdarúgó-világbajnokság néhány sztárja étterem tulajdonosként is híressé vált.

Kovamoszatoktól tanulnak a napelem gyártók

A kovamoszat üvegszerű héja segít a fény energiává alakításában gyenge megvilágítású körülmények között, írja a sciencedaily.com. A módszert jól felhasználhatják a napelem gyártók is, bár valószínűleg hazánkat ez a fejlesztés kevéssé érinti, jelenleg…

A turizmust is a háborúhoz igazítják Ukrajnában

A háborús pusztítások helyeit, mint például Buča és Irpin, turisztikai célpontokká szeretnék tenni Ukrajnában.

Milyen lesz 5 év múlva a vidéki turizmus?

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös Agrárakadémia sorozatának ötödik állomása Gyöngyös volt. A Károly Róbert Campus-on az előadók és a fórum résztvevői vidéki turizmus kérdéseivel, lehetőségeivel foglalkoztak. Bár a fórumon elhangzott, hogy az ágazat sok tekintetben egyhelyben toporog, a témában jártas szakértők szerint öt év múlva már más képet mutat majd.

Izgalmas videósorozatban mutatják be munkájukat az ELTE etológusai

A kutyák, malacok és gyerekek kutatását bemutató filmsorozattal jelentkeztek az ELTE Etológia tanszék kutatói.