0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új névvel és struktúrával, de ugyanazzal a lendülettel folytatja a MEGFOSZ a szakmai vetélkedőjét

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének szervezésében az eddig nagy sikerű játék az idén is megrendezésre kerül.

Az idei év további újításának számít a most induló bajnokság névváltozása mellett, hogy idén először indul útjára – párhuzamosan az Országos Bajnoksággal – a Legyél Te is agrárgépész! Junior Bajnokság, melyet a 9. évfolyamos diákok részére hirdetett meg a Szövetség. A JUNIOR Bajnokság létrehozásának az volt a célja, hogy a jelenleg első évfolyamos – alapképzésben részt vevő – diákokkal is megismertessük, megszerettessük az agrárgépész hivatást.

Az idei versenyre összesen 32 csapat nevezett (LETIA OB- 23) és (LETIA OB JUNIOR-9), akik szeptember vége óta teljesítik folyamatosan a feladataikat.

A Junior-oknak még inkább kreativitást igénylő feladatokat kell megoldaniuk, a nagyobbaknak már sokkal szakmaibb feladatokat szükséges végrehajtaniuk az egyes fordulók alatt. Az országos pandémiás helyzetre való tekintettel a gyakorlati feladatokat is online módon kell megoldaniuk, skype-os bejelentkezés, vagy videó formájában, azonban a játékban résztvevő diákoknak az online világban is konfortosan érzik magukat, így ezek a feladatok sem okoznak/okozhatnak nekik gondot.

Az idei 2020/2021-es év is rendhagyó, ezért a döntőt – ahogy az előző évben is – online fogják megrendezni a szervezők 2021-es év első felében.

A MEGFOSZ további célja, hogy versenyük évről évre szakmaibb legyen és a versenyen kiemelkedően szereplő diákok a fantasztikus utazások és ajándékok mellett szakmai elismerésben is részesüljenek.

A szakmai vetélkedővel kapcsolatos további információk a www.agrargepesz.hu oldalon érhetőek el.

Forrás: MEGFOSZ