0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Uniós agrárpolitikai reform 2022 után

Az Európai Parlament képviselői pénteken elfogadták álláspontjukat a 2022 utáni agrárpolitika reformjáról. A parlamenti delegáció ezzel készen áll a tárgyalásokra az uniós szakminiszterekkel.

Az új uniós agrárpolitika a környezetvédelem, a méltányosság és a hatékonyság jegyében született. A változások többek között magukba foglalják azt, hogy több támogatás jusson az éghajlat- és környezetbarát gazdálkodóknak. Továbbá az éves közvetlen kifizetések maximuma 100 ezer euró lesz, illetve a kisvállalkozások több támogatáshoz jutnak. Emellett a gazdálkodók egyedi igényeire válaszoló válságintézkedéseket hoznak, valamint szigorúbb szankciókat helyeznek kilátásba  a környezetvédelmi vagy állatjóléti szabályokat sorozatosan megszegőkkel szemben.

Csak a rugalmas, fenntartható és válságbiztos agrárpolitika garantálhatja, hogy a gazdálkodók továbbra is biztosítani tudják a biztonságos élemiszerellátást az Unió egészében, vélekednek azok  a képviselők, akik igennel szavaztak az előterjesztésre.

Elmozdulás a teljesítmény-alapú szakpolitika felé

A képviselők támogatják azt a szakpolitikai irányváltást, amelynek köszönhetően az uniós agrárpolitika ezentúl jobban igazodik az egyes tagországok egyedi igényeihez.

A képviselők ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy az Unió egészében egyenlőek maradjanak a versenyfeltételek.

A kormányoknak stratégiai tervet kell készíteniük és jóváhagyatniuk a Bizottsággal, amelyben felvázolják, hogyan szándékozzák a gyakorlatban végrehajtani az uniós célkitűzéseket. A Bizottság pedig nemcsak a szabályos teljesítést, hanem a teljesítményt is ellenőrizni fogja.

Az uniós gazdálkodások környezeti hatásának javítása

A stratégiai terveknek összhangban kell állnia a párizsi megállapodás céljaival, fogalmaznak a képviselők.

A Parlament megerősítette az éghajlat- és környezetbarát elemeket a közvetlen kifizetések feltételei között. Ezeket a feltételeket minden gazdálkodónak teljesítenie kell, ha közvetlen kifizetésben szeretne részesülni. A képviselők ezen kívül

a vidékfejlesztési források legalább 35 százalékát is különböző környezetvédelmi, illetve az éghajlatváltozás ellen ható beavatkozásokra fordítanák.

A közvetlen kifizetésekre szánt források legalább 30 százalékát önkéntesen ökogazdálkodási módszereket alkalmazók támogatására kellene kiosztani. Az ilyen módszereket alkalmazó gazdálkodók a környezetbarát lépésért cserébe több támogatást kaphatnának.

A képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy minden tagállam biztosítson gazdálkodói számára mezőgazdasági tanácsadást, és az uniós támogatása legalább 30 százalékából segítse a gazdálkodókat megbirkózni az éghajlatváltozással, a természeti erőforrások fenntartható kezelésében, és a biológiai sokféleség megőrzésében. A képviselők arra kérik a tagállamokat, hogy ösztönözzék gazdálkodóikat: a mezőgazdasági területek tíz százalékát ne vonják be a termelésbe, hanem a biológiai sokféleség kedvéért tartsák fenn például sövényeknek, nem termő fáknak, tavaknak.

Kevesebb pénz a nagyüzemeknek, több a kisvállalkozásoknak és a fiatal gazdálkodóknak

A képviselők a közvetlen kifizetések éves összegének 60 ezer euró feletti részét fokozatosan csökkentenék, a kifizetések felső határát pedig 100 ezer euróban szabnák meg.

A gazdálkodók azonban a teljes összegből még csökkentés előtt levonhatnák a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódóan bejelentett munkabérek 50 százalékát.

A nemzeti közvetlen kifizetések legalább hat százalékát a kis- és középméretű gazdálkodások támogatására kellene fordítani. Ha azonban ez az arány meghaladja a 12 százalékot, akkor a 100 ezer eurós kifizetési plafon betartása váljon önkéntessé, javasolják a képviselők.

A tagállamok a közvetlen kifizetésekre szánt keret legalább négy százalékát fiatal gazdálkodók támogatására fordíthatják. A képviselők szerint a vidékfejlesztési alapból további támogatás biztosítható úgy, hogy a fiatal gazdálkodók beruházásait előbbre sorolják.

Segítség válsághelyzetben és a nehézségek leküzdéséhez

A Parlament a bizottsági javaslathoz képest további segítő intézkedéseket tart szükségesnek ahhoz, hogy a gazdálkodók meg tudjanak birkózni a különböző nehézségekkel és fel legyenek készülve az esetleges válsághelyzetekre. A képviselők

nagyobb piaci átláthatóságot szeretnének, beavatkozási stratégiát várnak minden egyes mezőgazdaság termékre vonatkozóan, és kérik, hogy a környezet állapotát vagy az állatok egészségét és jólétét javító mezőgazdasági gyakorlat mentesüljön a versenyjogi szabályok alól.

A Parlament emellett szorgalmazza, hogy a gazdálkodókat az árak és piacok ingadozásakor kisegítő mezőgazdasági válságtartalék ne csak szükség esetén rendelkezésre álló, hanem állandó eszköz legyen, rendes költségvetéssel.

A sorozatos szabályszegés szigorúbb büntetése

A Parlament szigorítani kívánja a szankciókat azokkal szemben, akik több alkalommal is megsértik az uniós szabályokat például a környezetvédelem vagy az állatjólét terén. A büntetés mértékét a támogatási jogosultság szerinti kifizetés jelenlegi öt százalékáról tíz százalékra kellene növelni.

Forrás: europarl.europa.eu