0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Lemken – 240 éve a mezőgazdaság szolgálatában

A minőségi talajművelő-, vető- és permetezőgépeiről híres, talajművelő gépeivel számos európai országban vezető pozíciókat szerzett családi vállalkozás is, mint mezőgépgyártó, 240 évvel ezelőtt egy kovácsműhelyben kezdte működését. Kezdetben lópatkolással, lóvontatású eszközök (ekék, boronák, gereblyék, szekerek stb.) javításával és egyedi gyártásával foglalkozott.

Az 1800-as évek második felétől kezdődően fogatos ekék, lókapák, kissorozatú gyártását és regionális értékesítését végezte, majd ezt követően a gőzgépes szántás megjelenésével, a gőzgépes szerelvényekhez gyártott kötél vontatta ekéket.Az 1900-as évektől a traktorok megjelenésével, elsősorban a traktorvontatású ágyekék, boronák és kultivátorok szerepeltek a gyártási palettájukon. Az első traktorvontatású klasszikus váltvaforgató ekéjük 1930-ban készült el, ezeket boronák, kultivátorok és hengerek követték. Később magágykészítők (kombinátorok) szántóföldi kultivátorok (grubberek, majd a forgóboronák) is a palettájukra kerültek.

Az eddig alapvetően talajművelőgép-profiljukat vetéstechnikával, főleg sorvetőgépekkel, majd 2005-től permetezőgépekkel bővítették.

Jelenleg mintegy 30 termékcsoportban 240 féle terméket gyártanak, csak ekékből több mint 50 félét, tarlóhántó eszközből több mint 60 félét, vető aggregátból is 50-nél többet.

A Lemken GmbH & Co. KG-nak Németországban, Franciaországban és Indiában vannak gyáraik, a központja a németországi Alpen-ben található. Az utóbbi években 360 millió euró körül alakult az árbevételük és a foglalkoztatottak száma elérte az 1500 főt. A gyártott gépeik 77 százalékát exportálják, mintegy 50 országban dolgoznak kereskedőik.

A cég életének utolsó évszázadában meghatározó volt a család hatodik generációs tagjának, Viktor Lemkennek a munkássága, aki 50 évig vezette a vállalatot.

Jelenleg Nikola Lemken igazgatósági elnök áll a családi vállalkozás élén. Az operatív irányítást pedig Anthony van der Ley végzi, aki a fejlesztésért, a gyártásért, az értékesítésért és a finanszírozásért is felel. Jelenleg ő az elnöke a CEMA-nak (az Európai Mezőgépgyártók Szövetségének) is.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság