Back to top

Nagyon kell figyelni a Halloween-tökök és a sütőtökök közti különbségre

Október végén nagy hagyománya van a sütőtökfogyasztásnak, és – bár a Halloween hazánkban kultúridegen, kelta eredetű szokás - a tökfaragás is népszerű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja mindenki figyelmét arra, hogy körültekintően vásároljon illetve egyen tököt. Ugyanis míg a sütőtökök finom csemegék, a dísztökök kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak.

A „sütőtök”:

A köznyelvben „sütőtöknek” hívott kabakosok az úgynevezett téli tökök: ezeket biológiai érettségükben szedik le (vagyis a bennük levő magok szaporításra alkalmasak). Magyarországon – a területalapú támogatási adatok szerint – mintegy 1800 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb a termőterület (közel 600 hektár), de Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is 200 hektár fölött van.

Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök).

Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években.

Hazánkban a sütőtökfogyasztás mennyisége évről évre lassan, de biztosan növekszik, és az őszi-téli hónapokra koncentrálódik. A sütőtök íze édes, textúrája kellemes. Formája és színe nagyon sokféle, lehet narancssárga és kerek, de akár hosszúkás vagy szögletes, kékes, zöld, szürke, fehér héjú. Beltartalmi értékét a nagy karotintartalom, C-vitamin-tartalom, a magas kalcium- és foszfortartalom adja, valamint magas a szénhidráttartalma. Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép egységes narancsos színű legyen. Egészben vásárolva pedig ügyeljünk arra, hogy meglegyen a kocsánya.

A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak rövid ideig.

Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret.

A „Halloween-tökök”:

A Halloween Magyarországon kultúridegen, kelta eredetű szokás.

Amit a zöldségesek, áruházak általában (de nem minden esetben!) Halloween-tök néven árulnak, az biológiailag a cukkini, a patisszon és a spárgatök rokona.

Utóbbiakat étkezési célra még zsengén szedik le, de termésük éretten – ahogy a Halloween-tököt is leszedik – már kemény és ehetetlen. Magyarországon a Halloween-tök dísztípusa terjedt el, ami nem ehető! Az úgynevezett Halloween-tök nagy, narancssárga színű, és alapvetően díszítési célra szánt, nem étkezésire. Többféle Halloween-tök kapható hazánkban, a 2-3 kilós fajtáktól (Gomez F1 – élénk narancssárga) a 9-18 kilósakig (Cronus F1 – enyhén lapos, bordázott termésű).

Érdemes tudni, hogy különösen a kisméretű, dekoratív fajták sok keserűanyagot (Cucurbitacin) tartalmaznak.

Ezek a keserű ízű tökök mérgezőek lehetnek, de az ízük jellemzően elég kellemetlen, ami jó esetben elveszi a kedvet az elfogyasztásuktól.

Forrás: 
NAK

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Komposzt, mulcs és megelőzés

Októberben már őszies arcát mutatja a természet. A kiskertekben a termés jó része már leérett, zajlik a betakarítás, vannak, akik már a jövő évi szezonra készülnek. A kertben keletkezett növényi hulladékot felhasználhatjuk talajtakarásra is. Emellett ne feledkezzünk el gyümölcs- és díszfáink védelméről sem!

Kezdődik a sütőtök-szezon

Magyarországon évről évre növekszik a sütőtökfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. Az üzletekben, piacokon is érdemes a kiváló minőségű hazai fajtákat választani.

Korábban hulladéknak tartott rostból készül újfajta cukor

A hagyományos édesítőszer kiváltását célzó termékek alapanyagát a búza- és rizsszalmához, illetve a kukoricacsutkához hasonló mezőgazdasági hulladékok alkotják.

Az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek mentális jólétére is

Egy tanulmány szerint azok a gyerekek, akik naponta öt vagy több adag gyümölcsöt és zöldséget esznek, sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek. A kutatás szerint a nagyobb mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztás a középiskolások körében jobb mentális jóléttel jár együtt, a tápláló reggeli és ebéd pedig minden korosztályban összefügg az érzelmi jóléttel.

Megbírságolták a székelyudvarhelyi "ribizlibánya" működtetőjét

Ötvenezer lejes (3,6 millió forint) bírságot rótt ki a romániai Környezetvédelmi Őrség arra a cégre, amely ribizliültetvény számára engedélyeztetett teraszosítási munkálatokat Székelyudvarhely határában, a valóságban azonban sódert bányászott a területről.

Kizárólag magyar frisshús lesz az ALDI állandó kínálatában a NAK nyomására

Az ALDI mai bejelentése jelentős előnyökkel jár a magyar hústermelőknek, hozzájárul a tudatos vásárlás szélesebb körben történő elterjedéséhez, valamint jelentősen csökkenti a hústermékek előállításának ökológiai lábnyomát.

Akác-, hárs- és napraforgómézeink baktériumgátló hatása

A népgyógyászatban és hagyományos orvoslásban a sebgyógyító hatás mellett a mézet leggyakrabban légúti megbetegedések tüneteinek enyhítésére használják. Számos publikáció támasztja alá a mézek antibakteriális hatását a leggyakoribb légúti baktériumokkal szemben, ám biofilm­képződést gátló hatásuk kevésbé kutatott.

A jó sajt a földeken terem

A jó sajt a földeken terem – fogalmaz Szücs-Felföldi Krisztina, aki férjével együtt működteti a Joli Sajtműhely elnevezésű családi vállalkozást a zalaegerszeghez közeli Zalaistvándon.

Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma nekiment az EU-nak

Az Unió Termőföldtől az Asztalig Stratégiájának célja, hogy élelmiszertermelést igazságossá és egészségesebbé tegye, miközben csökkenti a növényvédőszerek használatát. Tom Vilsack amerikai mezőgazdasági miniszter azonban vehemensen ellenzi ezt.

Őszi talajmunkák

Bár az őszről a kertben elsősorban a szüret, a hosszú tenyészidejű és másodvetésű növények betakarítása jut az eszünkbe, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ebben az időszakban tesszük meg az első nagy lépést a következő évi növények termesztéséhez: előkészítjük a terepet és a talajunkat arra, hogy a következő évben jó termésünk lehessen.