Back to top

A hűtési technológiákról tart szakmai programot a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „TANULJUNK EGYÜTT!” című programsorozat keretében ingyenes szakmai eseményt rendez, amelyen az iparág szereplői megismerhetik, hogyan javítható a termékek minősége a vákuumtechnika segítségével.

A vákuumhűtés évtizedek óta létezik, de ez a technológia csak mára érte el azt a szintet, hogy széles körben elterjedjen, különösen a sütőipar területén. Mivel – kiemelten a sütőiparban – a gyártás és az értékesítés gyakran eltérő helyszíneken zajlik, fontos egyrészt a termelési mennyiségek optimalizálása, másrészt annak biztosítása, hogy a megfelelő mennyiségű és legjobb minőségű pékáruk adott időben mindig elérhetőek legyenek az értékesítési pontokon.

A vákuumhűtés azonban nem csak hűtést jelent, hanem a sütési folyamat részét képezi, ezért a sütési folyamat idejét is lerövidíti ez a technika, továbbá javítja a késztermék minőségét is

A vákuumhűtési ismeretek bővítését szolgáló, „TANULJUNK EGYÜTT!”-programját a NAK Élelmiszeripari Igazgatósága 2020. november 19-én, az IREKS-STAMAG Kft. komáromi vevőközpontjában rendezi meg.

Az egynapos rendezvényen a résztvevők megismerkedhetnek a QualityVac alapú vákuumtechnika alapvető funkcióival, láthatják, hogyan javítható a termékek minősége ennek segítségével, és megismerhetik a használatával kapcsolatos legfontosabb tényezőket.

A gyakorlatorientált eseményen a hagyományos leveles finomáruk, kelt-dúsított tésztafélék, különleges táplálkozási célokat szolgáló kenyérfélék, snack termékek kihűtését is bemutatják, és további szemléletformáló, hasznos ötleteket is kaphatnak az érdeklődők.

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az utazás költsége a résztvevőket terheli. A programtervet tartalmazó meghívó itt, a regisztrációs link itt érhető el. A programon maximum 18 fő vehet részt, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. A jelentkezést követően a kamara munkatársai felveszik a kapcsolatot az érdeklődőkkel! További információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak, a polczer.katalin@nak.hu címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.

Az igazgatóság az eseményt a hatályos jogszabályok szerinti járványügyi óvintézkedések betartásával rendezi meg. A járványügyi helyzet változása miatt szükséges további intézkedések – így a program esetleges törlésének – jogát az igazgatóság fenntartja.

Forrás: 
NAK

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Omega-3: a gyulladáscsökkentő csodaszer

Az omega-3-ak azok a jótékony hatású zsírok, amelyek halakban, egyes kagylókban, valamint magvakban, diófélékben és azok olajaiban találhatók. Ezek a zsírsavak kettős feladatot látnak el: szerepet játszanak a gyulladáscsökkentő vegyületek létrehozásában, és segítenek a gyulladásos markerek termelődésének visszaszorításában is.

Sri Lanka egyelőre letett ambiciózus biogazdálkodási tervéről

Sri Lanka a világon elsőként szerette volna organikussá átalakítani a mezőgazdaságát, ennek keretében teljes tilalmat rendelt el a műtrágyák importjára.

Fogyasztása kínzás, boldogság és függőség egyben

Napjainkban egyre nagyobb a keletje a chilipaprika-termékeknek, és egyre többen kezdenek bele a termesztésébe is. A termesztők számos hazai és nemzetközi versenyen mérhetik össze a paprikából készített különféle termékeiket, amelyek mind inkább előfordulnak mindennapjaink étkezésébe, valamint a hazai gasztronómia is szívesen nyúl a chilis termékekhez.

Itt a szelídgesztenye szezon

A szelídgesztenye jellemzően októberben érik, így a napokban frissáruként megtalálható már a piacokon, az üzletek polcain – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Együttműködési megállapodást kötöttek a Magyarok Kenyere program szervezői a Magyar Pékszövetséggel

A tizenegyedik éve működő Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program szervezői (a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége - MAGOSZ, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyarok Kenyere Alapítvány) együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Pékszövetséggel a Kenyér Világnapja alkalmából, az Országházban. A megállapodás értelmében a felek összehangoltan tevékenykednek szakmai, stratégiai és érdekképviseleti céljaik elérése érdekében.

Kezdődik a sütőtök-szezon

Magyarországon évről évre növekszik a sütőtökfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. Az üzletekben, piacokon is érdemes a kiváló minőségű hazai fajtákat választani.

Korábban hulladéknak tartott rostból készül újfajta cukor

A hagyományos édesítőszer kiváltását célzó termékek alapanyagát a búza- és rizsszalmához, illetve a kukoricacsutkához hasonló mezőgazdasági hulladékok alkotják.

Hibrid traktort mutattak be

A litván Auga vállalatcsoport, Európa egyik legnagyobb bioélelmiszer-gyártó cége mutatta be a világ első biometán-elektromos hibrid traktorát, amit a mezőgazdaság okozta légszennyezés csökkentése érdekében fejlesztettek ki.

Új körülmények, új megoldások

A zöldfelület-gazdálkodás szakembereit nem csak a klímaváltozás nyomán kialakuló időjárási szélsőségek állítják komoly kihívások elé.

Az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek mentális jólétére is

Egy tanulmány szerint azok a gyerekek, akik naponta öt vagy több adag gyümölcsöt és zöldséget esznek, sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek. A kutatás szerint a nagyobb mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztás a középiskolások körében jobb mentális jóléttel jár együtt, a tápláló reggeli és ebéd pedig minden korosztályban összefügg az érzelmi jóléttel.