Back to top

A hűtési technológiákról tart szakmai programot a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „TANULJUNK EGYÜTT!” című programsorozat keretében ingyenes szakmai eseményt rendez, amelyen az iparág szereplői megismerhetik, hogyan javítható a termékek minősége a vákuumtechnika segítségével.

A vákuumhűtés évtizedek óta létezik, de ez a technológia csak mára érte el azt a szintet, hogy széles körben elterjedjen, különösen a sütőipar területén. Mivel – kiemelten a sütőiparban – a gyártás és az értékesítés gyakran eltérő helyszíneken zajlik, fontos egyrészt a termelési mennyiségek optimalizálása, másrészt annak biztosítása, hogy a megfelelő mennyiségű és legjobb minőségű pékáruk adott időben mindig elérhetőek legyenek az értékesítési pontokon.

A vákuumhűtés azonban nem csak hűtést jelent, hanem a sütési folyamat részét képezi, ezért a sütési folyamat idejét is lerövidíti ez a technika, továbbá javítja a késztermék minőségét is

A vákuumhűtési ismeretek bővítését szolgáló, „TANULJUNK EGYÜTT!”-programját a NAK Élelmiszeripari Igazgatósága 2020. november 19-én, az IREKS-STAMAG Kft. komáromi vevőközpontjában rendezi meg.

Az egynapos rendezvényen a résztvevők megismerkedhetnek a QualityVac alapú vákuumtechnika alapvető funkcióival, láthatják, hogyan javítható a termékek minősége ennek segítségével, és megismerhetik a használatával kapcsolatos legfontosabb tényezőket.

A gyakorlatorientált eseményen a hagyományos leveles finomáruk, kelt-dúsított tésztafélék, különleges táplálkozási célokat szolgáló kenyérfélék, snack termékek kihűtését is bemutatják, és további szemléletformáló, hasznos ötleteket is kaphatnak az érdeklődők.

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az utazás költsége a résztvevőket terheli. A programtervet tartalmazó meghívó itt, a regisztrációs link itt érhető el. A programon maximum 18 fő vehet részt, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. A jelentkezést követően a kamara munkatársai felveszik a kapcsolatot az érdeklődőkkel! További információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak, a polczer.katalin@nak.hu címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.

Az igazgatóság az eseményt a hatályos jogszabályok szerinti járványügyi óvintézkedések betartásával rendezi meg. A járványügyi helyzet változása miatt szükséges további intézkedések – így a program esetleges törlésének – jogát az igazgatóság fenntartja.

Forrás: 
NAK

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újabb étteremlánc csatlakozik a vegán forradalomhoz

A McDonald’s háromévnyi kutatás és fejlesztés után piacra dobja első növényi alapú burgerét az Egyesült Királyságban.

Ne hibáztassuk a gazdákat!

Miért drágul a kenyér, és miért riogatják a pékek 500 forint/kilogrammos kenyérárral a fogyasztókat? A kenyér árának alakulását több tényező is befolyásolja, de a pékek mégis elsősorban a búza magas árával indokolják az áremelést.

Veszélyes új diéta - Ártalmas lehet a túlzott gyümölcsfogyasztás?

A kizárólag „nyers” élelmiszerekből álló étrend komoly egészségügyi kockázatot jelent, ezért fontos, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozásra törekedjük a mindennapok során.

A halal élelmiszerpiac lehetőségeiről tart fórumot a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Halal élelmiszerek nemzetközi piaca” címmel online fórumot tart, ezzel is segítve az ezen piacra belépni kívánó élelmiszer-előállítókat és -feldolgozókat.

Agrovirtus: vezetőket képeznek

Szeptember 16-án a Mercure Budapest Korona Hotelben megnyitották az év digitális agrárversenyére, az Agrovirtusra a felvételi jelentkezést. A diákcsapatok a képzés során nemcsak piacképes tudásra tehetnek szert, de értékes nyereménnyel is gazdagodhatnak, hiszen a legjobb csapat 1 millió forint díjazásban részesül.

A bodzafelvásárlók és -feldolgozók működését ellenőrizték a növényvédőszerekre fókuszálva

Az elmúlt hetekben kiemelt célellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság Keceli Rendőrőrse a Kecel térségében tevékenykedő bodzafelvásárlók és -feldolgozók telephelyein.

Véget ért az országos teszt, így teljesítettek a búzák és a repcék

Összesen 48 őszibúza-fajtát és 27 őszi káposztarepcét teszteltek ebben az évben az ország különböző pontjain a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletében. A teszt eredményeit nyilvános összefoglaló kiadványban mutatták be a szervezők.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Véget ért a jubileumi Coop Rally

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Coop Rally-t, amely 8 állomáson keresztül Nyugat-Magyarországot járta körbe. A két napos rendezvényen a 250 versenyző 105 autóval tett meg több mint 800 kilométert, hogy megtekintsenek hat meghatározó, minőségi magyar termékeket gyártó és forgalmazó élelmiszeripari céget, valamint két Coop tagvállalatot

A boltok polcai üresen maradhatnak karácsonyra Angliában

A brit kiskereskedőknek arra kellene ösztönözniük vásárlóikat, hogy már most kezdjenek el karácsonyra tervezni, mivel az ország ellátási láncának kihívásai az ünnepi szezon alatt csak tovább súlyosbíthatják a hiányt a boltok polcain– javasolja egy iparági elemző.