Back to top

Nagy érdeklődés a dióspusztai nyílt napon

Ismét sokan ellátogattak Dióspuszta nyár végi nyílt napjára. A huszonöt felvezetett yearlingből hét kivétellel mindegyik új tulajdonosra vagy bérlőre talált. Emellett az Eminens személyében Magyar Derby-nyerőt is adott Silver Frost első Magyarországon született csikóit is megcsodálhatták az érdeklődők.

Az idei születésű csikók anyjukkal
íz másféléves mént és tizenöt kancát vezettek fel a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménesének nyílt napján augusztus utolsó szombatján. A múlt évi lanyha érdeklődés után idén ismét egymásra licitálva versengtek a futtatók és trénerek a legjobb yearlingekért.

Ez nem is csoda, hiszen a múlt évvel szemben idén olyan kancák utódait is felvezették, akik már bizonyítottak és kimagaslóan eredményes utódokat adtak.

Elsőként említhető a Magyar Derbyt, majd Kincsem Díjat nyert, valamint Németországban Listed versenyben másodikként célba ért, illetve négyévesen komoly összegért Ausztráliába eladott Esti Fény húga, Esti Szél. Ő végül Zala Csaba idomárhoz került, aki Esti Fényt is készítette. Rajta kívül a kétévesen remekelt Panda és a Magyar Derbyben második, illetve Kancadíjat nyert Messerschmitt első yearlingjeit is felvezették, valamint a néhány napja Buccaneer Díjat nyert Cirfandli testvére, illetve a Magyar Kancadíjban győztes Köln Isfahantól származó másfélévese is a vételre kínált lovak között szerepelt. A többség (11 yearling) apja a tavaly meghalt Anabaa Blue volt, míg hat ló Bully Pulpittól, öt Move Your Visiontól, kettő a már a Telivér Farmnál fedező Akabától, egy pedig Isfahantól született.

Aki lovat vásárolt, annak a ménes feltételrendszere szerint legalább 1,5 millió forintot kellett ajánlania alapárként. Akik pedig inkább a bérlést választották, azok a vásárlások után megmaradt lovak közül válogathattak és kancák esetében minimálisan a megnyert versenydíj 20, méneknél pedig 30 százalékát kitevő bérleti díjjal kellett számolniuk. Amelyik lóra többen is érdeklődtek, ott a magasabb árat, illetve százalékot kínálók nyerték a licitet.

Végül a 25 felvezetett lóból 18 a helyszínen gazdára talált.

A yearlingek mellett az idei születésű csikókat is szemügyre vehette a közönség. A harminckét kis jövevény közül a legtöbbnek, tizenegynek a ménes saját fedezőménje, Silver Frost az apja (róla a Pegazus 2018/12. számában írtunk bővebben). A gyönyörű küllemű szürke ménnek 2020-ban születtek meg Magyarországon az első csikói – korábban Franciaországban fedezett –, amit nagy várakozás előzött meg, hiszen ilyen verseny- és tenyészkarrierrel rendelkező fedezőmén rég nem állt Magyarországon. A szakemberek egy része úgy gondolja, hogy utódai közül a mének az igazán jók, ezt a véleményüket arra alapozzák, hogy a Kincsem Parkban két ménutódja, Mágnás és Eminens kimagasló képességekkel rendelkezett, illetve a legjobb francia utódja, a Group 1-et nyert Silverwave is az erősebbik nemhez tartozik.

Jövőre már ők is szerepelnek a year­ling­fel­vezetésen, majd pedig a versenyistállókba kerülnek, és ezután hamarosan megmutathatják a tudásukat a pályán is.

Az idei csikók második legnépesebb tábora, nyolc ló Bully Pulpittól született, illetve három-három kiscsikó mondhatja apjának Anabaa Blue-t, valamint Innovatort, kettő Move Your Visiont és egy Akabát. Rajtuk kívül néhány vemhesen vásárolt, jó származású kanca csikója is idén született meg a ménesben. Ide tartozik a Mastercraftsman apaságú This Girl csikója Gutaifantől, Danehill Dancer lányának utódja az ír Ardadtól (Kodiak), Kodiak lányának, Anytimeatallnak a csikója Fast Companytól, illetve Twilight utódja a Galileo apaságú Mondialiste-tól.

Kancák és csikóik

A karámban többen érdeklődtek még Esti Fény idei húga, a Silver Frost apaságú Esti Mese, Mont Master testvére, Marionett, valamint Messerschmitt második, Akabától született csikója, Mesetár iránt, de például még Eltham, Chiaraluna és Sky Diver utódja is érdekesnek mutatkozott.

A ménes fedezőménjeit sajnos nem vezetik fel, így csak a ménistálló boxában nézhetik meg őket az érdeklődők. Jelenleg három mén áll Dióspusztán: az említett Silver Frost, a Magyar Derby- és Kancadíj-nyerőt is adott Pigeon Catcher, illetve a korai sprinter Mokarris, akinek az első csikói jövőre fognak megszületni.

 

 

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2020/10 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Portugál arany

Mint arról már az augusztusi Pegazusban röviden hírt adtunk, ifj. Szuhai Gyula fantasztikus lovaglással, az összevetéssel együtt hat hibátlan pályával lett gyermek Európa-bajnok díjugratásban. Édesapja, az ugyancsak sikeres díjugrató lovas Szuhai Gyula a fia győztes körét videózva meghatottan mondta, hogy ezért már érdemes volt élni.

Embrióbeültetés után született teljes testvér csikók Mezőhegyesen

Köztudott, hogy a fogathajtásban nagyon fontos a lovak összhangja, harmóniája, és az is, hogy minél egyformábbak legyenek. Épp ezért a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. nóniusz tenyészetében a legkorszerűbb módszerekkel igyekeznek megteremteni a jövő fogatát.

Nagydíjat ért a szemcsékbe zárt titok és a tápanyagtartalom tökéletes kihasználása

Egy év kimaradt, most szeptember 23-tól megrendezik a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. A programokról sajtótájékoztatón beszéltek a szervező Hód-Mezőgazda Zrt. vezetői. Az esemény egyúttal a „Termékdíj a Magyar Állattenyésztésért  2021”  és a „Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért  2021” évi pályázatok eredményhirdetése is volt. 

Mi ott leszünk, várunk Téged is - Beindul Bábolna

Szeptember 9. és 11. között újra felbőgnek a gépek a 34. Bábolnai Gazdanapokon, a 80. OMÉK társrendezvényén. A programok közül idén sem maradhat ki a gyakorlati gépbemutató, a talajszelvény, a traktor tesztvezetés, a drónbemutató és a Szaktanácsadási Pont.

Versenyző másodvirágzásban

A kiskunhalasi, hivatalosan senior korú Fazekas István Walter nevű lovával pályafutása során először szerzett felnőtt országos bajnoki címet díjugratásban. A Határőr Dózsa lovasa egyébként először 1993-ban nyert érmet felnőtt ob-n egyéniben, győznie azonban most először sikerült.

A lovak viselkedésének megértése

Az előző cikkemben írtam a Monty Roberts-módszer egyik legfontosabb eleméről, a csatlakozásról. Most a lovak azon tulajdonságairól és adottságairól lesz szó, amelyet a lóval foglalkozó embereknek ismerni kell ahhoz, hogy „lószerűen” tudjanak bánni és kommunikálni a lovakkal.

Kommunikáció a lovakkal - Monty Roberts módszere alapján

Egy egészen egyedülálló lehetőség a lovakkal való kommunikációra Monty Roberts erőszakmentes lókiképzési módszere, amelyet 2010 óta tanítok Magyarországon. A lovak kiképzéséről, és azokról a problémákról, amikkel a leggyakrabban megkeresnek, az elkövetkező időszakban egy cikksorozat keretében számolok be.

A spanyol ló maga a csoda

Az andalúz, vagyis a tisztavérű spanyol ló az egyik legrégibb fajta, amelyet őseink a több mint 20 ezer évvel ezelőtti barlangfestményeken is megörökítettek. Mások mellett a görögök és rómaiak is tenyésztették, mert tudták, hogy ez a könnyen tanuló fajta jól használható a csatákban.

A „H”-s csikók éve

Az idén harminckét nóniusz és hat sportlócsikó született a Mátai Ménesnél. Ottjártunkkor már csak a Talizmán nevű anyakanca ellését várták, a többi a csikókkal együtt a jó időnek köszönhetően a szabad levegőn élvezhette a napfényt.

Augusztus 17-20. között Farmer-Expo Debrecenben

Több kiállító, szakmai és élményprogram várható az idei Farmer-Expón, mint amennyi 2019-ben volt. Tavaly a covid-járvány keresztbe tett a kiállításnak, mégsem maradt el, de idén minden korábbinál nagyobb területen és nagyobb látnivalókkal várja a látogatókat a debreceni kiállítás.