Irodájában minden az erdőkről, a természetről szól. A falon erdőtérképek, oklevelek, szakmai elismerések, trófeák. Érkeztünkkor a házigazda épp irathalmokat rendezett az asztalán, mint mondta, a soros elnökségi ülés anyagát. Azt is elárulta, a koronavírus miatt elmaradt kamarai programok ráébresztették, hogy „ezek nélkül is van élet”.
Eddig az 1971-es budapesti világkiállítás volt a „csúcs”, színvonalában, programjában, illusztris vendégei névsorában. Olyan politikai nagyágyúk jártak itt, mint Brezsnyev szovjet főtitkár, Fidel Castro kubai vezető, Strauss bajor miniszterelnök, Brandt német kancellár. Ez egyben a „keleti blokk” elismerését is jelentette a nyugat részéről. Ennek lesz 2021-ben a félévszázados jubileuma. A készülő világkiállítás tartalmában gazdagnak, megjelenésében attraktívnak ígérkezik. Külön izgalmassá teszi, hogy a járvány miatt minden nagy európai rendezvényt lefújtak, így a dortmundit, a salzburgit is, ezért a vadásztársadalom számára hosszú idő után ez lesz az első találkozó.
Akkor a vadorzás mindent elsöpör. Ahol van vadászat, ott gondozzák a vadállományt, a külföldi vendégek pénzt hoznak, abból jut a vadorzás elleni harcra, jut a helybeliek megélhetésére. Az elejtett vadat nem rapsicként viszik el, a húsból is kapnak az ott élők, és nem irtják ki az állományt. A világkiállítás mottója: „Egy a Természettel”. Ez is jelzi, hosszú távon fenntartható természetgazdálkodást kíván bemutatni. Amiben helye van az ökoszisztéma minden részének, köztük a vadnak, az embernek, a szabályozott, rendezett vadászatnak.
Ismeretlen asszonyok
Megbeszéltük, hogy nem „szakmázunk” túl sokat, mégis muszáj megkérdeznem, a több évtizedből, amit a TAEG-nél töltött, milyen eredményére gondol vissza legszívesebben. Jámbor László habozás nélkül válaszol. „Az első, hogy sikerült összekovácsolni egy igazi kollektívát. Tudtam, ha jó közösséget szeretnék, akkor a munkafeltételeket is biztosítani kell. Igyekeztem mindent megadni a kollégáknak. Szolgálati autót, megfelelő öltözetet, fegyvert, korszerű látcsövet, hogy ne legyenek elmaradva a vendégvadászok felszereltségétől.”
Akkora sikere lett a találkozónak, hogy elhatározták, minden évben elmennek együtt kirándulni. Azóta a csapat asszonyostól, gyerekestől busszal bejárta már egész Magyarországot, meg a környező országokat is. „Ez úgy összerázta a népet, hogy szinte családként működtünk. Az, hogy szívesen dolgoznak együtt az emberek, a legnagyobb eredmény”– vallja a visszavonult vezérigazgató.
Gyarapodó látnivalók
Másik fegyvertényként említi, hogy ’98-ban kezdték komolyabban kiépíteni a Soproni Parkerdőt, és az akkor elfogadott közjóléti fejlesztési terveket máig folytatják. Az erdőben gyarapodó látnivalók, sétautak, tanösvények, erdei tornapálya, archeológiai park várja a kirándulókat.
A népszerű erdei iskola is otthont kap majd benne, mert a vadászati múzeum kis termét már kinőtte. Sopront a kilátók városának is nevezik, s a 10 kilátó mind érdekes kirándulási célpont. „Ennek az erősen lokálpatrióta városnak a vezetői jó ideje azt mondják, Sopronnak nem egy jelképe van, hanem kettő: egyik a belvárosi Tűztorony, másik az erdei Károly-kilátó. Ezzel elismerik, hogy az idegenforgalomnak és a város lakóinak a kettő együtt érdekes. Szép időben a parkerdő piknikező helyein többen vannak, mint benn a városban. Elnyertük Az év ökoturisztikai létesítménye címet is, a Károly-kilátó, a múzeum, a mellette létesített gyerekpark, a meseösvény együttesével.”
Az eredmények nagy része az elmúlt 21 évben született, miután sikerült az erdőgazdaságnak saját erőből leküzdeni a kilencvenes évek katasztrofális lucfenyőpusztulását, és lefaragni a milliárdos anyagi kárt.
Demeter, a Nagyúr
A komoly témák között apró megjegyzést teszek az asztalán pompázó tarka teknőcfigurákra: nem tűnnek őshonos szubalpin lényeknek. Jámbor úr nevetve mondja, gyerekkora indiánregényei óta az ő totemállata is a mohikán törzs totemállata, a teknősbéka. Vajon felnőtt fejjel, a soproni erdőkben mi a kitüntetett lény, ami úgy igazán a szívéhez nőtt? – tudakolom. „Minden!” – vágja rá. „De, ha úgy kérdezi, hogy vadászként mi a kedvencem, akkor a vaddisznó! Rendkívül intelligens állat, a hazai nagyvadfajok közt a legokosabb, mint a madarak között a holló.
Kinn voltunk a feleségemmel, aki mindig elkísér vadászni. Szép havas éjszaka volt, holdvilágnál, tisztán lehetett látni. Hatalmas disznó jött, megcsúszott és beleesett a mocsarasba. Majd kikaptatott és körbejárt. Lőhető lett volna, de tudtam, ilyen állatot nem lövünk meg azonnal. Kilencszer találkoztam vele! Egy havas napon autózva, hirtelen szólt a nejem: disznó! Látom – válaszoltam. Mert láttam egy kondát átmenni az úton kb. 150 méterre. Mondom, hogy disznó!! – így a nejem. Mondom, hogy látom! Már elmentek – így én. Közben gurultam lassan a kocsival, nem vettem észre, hogy Demeter meg jött fölfele oldalról, és a bal első kerékkel fölborítottam. Kiszálltam, ott feküdt előttem a másfél mázsás hatalmas állat, ráismertem. Föltápászkodott, támolygott, majd elballagott. Gondoltam, még találkozunk. Úgy is lett. A harmadik évben lőttem meg.
Két hét múlva be is jött: aranyérmes kan lett. Felsőgizellai pedig attól lett, hogy a Bárnevóna területéről átköltözött a Felsőgizella erdőrészre. Nemes vadnak nemesi név dukál. A vadászat nem abból áll, hogy elsütöm a puskát, a lényeg, amíg eljutok odáig, hogy elsüthessem.”
Ennek is története van: László, a komádi legény a pécsi egyetemen találkozott szintén agrárközgazdász diáktársával, Erzsébettel, a tősgyökeres soproni poncichter lánnyal. Őt követve került a keleti végekről a nyugati végekre. 47 esztendős, közös életük „koronája” a három vagány, élsportoló, természetszerető unoka: Bendegúz, Soma és Botond, akik szívesen csatlakoznak nagyapjuk erdei kalandjaihoz.
