0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A bevásárlóközpontok is korlátozások alá esnek akárcsak a kisboltok

Franciaországban a szupermarketek azonos korlátozásokkal fognak szembesülni, mint a kisboltok: miszerint a nem alapvető termékek eladásában szabályozást vezetnek be. A kisüzletek tulajdonosainak nincs lehetőségük szembe szállni ezekkel az állami szabályozásokkal – közölte a francia pénzügyminiszter.

A kisbolt tulajdonosok csalódottan fogalmaztak a kényszerhelyzetről, amiért be kell zárniuk üzleteiket, miközben a bevásárlóközpontoknak az is megengedett, hogy nem létszükségletű termékeket árusítsanak, mint például cipők, ruhák, szépségápolási termékek és virágok csak azért, mert élelmiszert is árulnak.

Jean Castex miniszterelnök közölte, hogy vasárnaponként a bevásárlóközpontoknak nem szabad olyan termékeket árulni, amelyek nem alapvetők, ellenben az üzlettulajdonosok – akik felhalmozták a készleteiket karácsonyra és talpra szeretnének állni a tavaszi bezárások után – továbbra is nyitva akarják tartani boltjaikat, amiben a polgármesterek Franciaország-szerte több városban is támogatják őket.

„Az állam meggondolatlan önkormányzati rendeleteket kezdeményez, amellyel ellenszegül az államhatóságnak és veszélyezteti honfitársaink egészségét” – mondta Bruno Le Maire pénzügyminiszter az RTL rádiónak.

Hozzátette: amikor a koronavírus fertőzések száma csökken, az állam enyhítheti a bezárási szabályokat és néhány üzletnek engedélyezheti, hogy – bizonyos feltételek betartásával, mint a nyitvatartási idő megtárgyalása – újra kinyithasson. Az új szabályozás november 12-től léphet érvénybe.

Nem alapvető termékek

Eközben a bevásárlóközpontok szintén tilalmakkal fognak szembesülni a nem alapvető termékek eladásával kapcsolatban. Nem fogják engedélyezni, hogy cipőt, ruhát vagy virágot áruljanak.

„Amit bevásárlóközpontban árulhatnak, azt a kisboltok is eladhatják.

Manapság egy olyan bolt, ami számítástechnológiai termékeket árul nyitva lehet, mert a termékeik hasznosak az otthoni munkavégzés során, akárcsak azok, amiket szupermarketekben árultak.

A higiéniai termékek szintén árulhatók a szupermarketekben és gyógyszertárakban is” – közölte.

Kifejtette, hogy elfogadhatatlan volt a túlzsúfoltság a bevásárlóközpontokban, és meg kellett volna húzni a határt a vásárlók létszámában, például úgy, hogy egy fő négy négyzetméteres területen tartózkodhat, vagy 250 ember 1000 négyzetméter területű bevásárlóközpontban.

„Azt javaslom, hogy a bejáratoknál ellenőrizzék az vásárlók számát. Amennyiben, ha ez a korlátozás nem elég biztonságos, még jobban szigorítani fogunk a rendelkezéseken” – mondta.

Forrás: esmmagazin.com