A vidra bundáját hosszú évszázadokon át nagyra értékelték, még külföldre is szállítottak vidragereznát, ezért eleink rendszeresen vadásztak rá. A lőfegyverek széles körű elterjedéséig, illetve a folyószabályozások okozta élőhely-beszűkülésig az állomány ellensúlyozni tudta a vadászatot.
Nemcsak Európában volt ilyen szomorú sorsa ennek a menyétfélének: bár Ázsiában Srí Lankától kezdve egészen Japánig gyakorta előfordult, az utóbbi országból teljesen eltűnt. A múlt század második felében visszaesett a vidraprém iránti kereslet, ezért úgy tűnt, hogy az állatra jobb idők várnak. Ma már tudjuk, hogy egyes helyeken valóban növekszik az állomány egyedszáma, mégsem lehetünk biztosak jövőjével kapcsolatban. A vidrának fontos szerepe van a vizes élőhelyek egyensúlyának fenntartásában: leginkább a beteg, lassan úszó halakat zsákmányolja.
A motorizáció, az autópályák komoly akadályt jelentenek az állatok mozgásában, bár inkább csak a fiatalabb példányok esnek áldozatul a száguldó autóknak. Az elszigetelődés egyes helyeken beltenyészetet eredményez, ami szintén oka lehet az állomány hanyatlásának.
Jellegzetes nyomok
Az utakon elpusztuló vidrák vizsgálata megsokszorozta a fajról szóló ismereteinket. Így például már tudjuk, hogy az ország keleti területein, különösen a Szabolcs, Csongrád, Hajdú és Békés megyében élő állatok jobban kitettek a környezeti (folyó) szennyezés okozta ártalmaknak, mint a Baranya, Tolna vagy Zala megyében élő fajtársaik. A vidra hazánkban elvileg bárhol előfordulhat, ahol megtalálja a számára megfelelő táplálkozó-, búvó- és szaporodóhelyet.
Az emberi jelenlétet nemigen tűri, ha zavarják, halbőség esetén is gyakorta továbbáll. Búvóhelye lehet akár egy nagyobb fa gyökérzete alatti üreg, de olykor maga is járatot ás. A vidra leginkább éjjel mozog, ekkor jár táplálék után. Ez azonban nem kőbevésett szabály: néhány éve egy apajpusztai halastavon figyeltem meg ragyogó napsütésben hosszasan játszadozó vidrákat. Mint a menyétféle ragadozóknak, a vidrának is saját territóriuma van. Ezek az állatok azonban nem a birtokhatárokat jelölik, hanem a belsőbb részeken elhelyezett ürülékkel vagy kaparásnyomokkal figyelmeztetik fajtársukat, hogy a terület már foglalt.
Tudta-e?A vidrával csak kivételes esetben találkozhatunk a természetben tett barangolásaink során. Ha azonban avarból, fűből összekapart labdácskára lelünk, melynek tetején olykor ürülék is található, biztosak lehetünk benne, hogy arrafelé vidra lakozik. Ez ugyanis az ő „alkotása”, olykor így jelöli az általa elfoglalt területet. Jellegzetes úszóhártyás lábnyoma is róla tanúskodhat. |
A másik harmadot a territóriumot még nem foglalt fiatal állatok, illetve az olyan idősebb példányok teszik ki, melyeket már elűztek hajdani területükről. A harmadik harmadba pedig az anyjukkal együtt élő fiatal egyedek tartoznak. Ezek viszonylag nagy száma azzal magyarázható, hogy legalább egy évet kell anyjuk mellett tölteniük, hogy eltanulják a zsákmányszerzés technikájának alapjait. A fiatalok, vagy a területüket vesztett példányok olykor messze elkerülnek a vizes élőhelyektől, ilyenkor zömében rágcsálókat és gerinctelen állatokat fogyasztanak. Kivételes esetben tehát, akár középhegységeink rengetegeiben is nyomukra bukkanhatunk.
Apró halakra vadászik
A vidrák testét nem szigeteli vastag hájréteg, hanem rendkívül sűrű, négyzetcentiméterenként mintegy ötvenezer szőrszálból álló, a levegőt jól megtartó, zsíros szőrzet borítja. Ennek a mintegy 5-12 kilogrammos állatnak ezért naponta akár egy kilónyi halat is zsákmányolnia kell ahhoz, hogy a hőháztartása ne omoljon össze.
Leginkább a part közelében élő, egy kilogrammnál kisebb, lassan úszó fajokat részesíti előnyben, így például az invazív, idegenhonos törpeharcsát, naphalat, ezüstkárászt vagy kínai razbórát. Még napjainkban is többen állítják, hogy a vidra nagy károkat okoz a halállományokban, ám mivel nagyobb halra nemigen vadászik, nem versenytársa a horgászoknak, halászoknak. Azonban az tény, hogy télvíz idején a telelő állományok megzavarásával, sebzésével gazdasági veszteséget okozhat. Ez viszont az állat távoltartásával viszonylag könnyen megakadályozható.
Az év emlősállata
Különösen alacsony vízállásos időkben, amikor a halak száma megfogyatkozik, a vidra ráfanyalodik a vízi rovarok, rákok fogyasztására, és olykor-olykor elkapja a békákat, siklókat, sőt a mocsári teknőst is. Fészkelési időszakban előfordul, hogy a vízimadaraknak, különösen a récéknek a tojásait dézsmálja meg.
Az utódoknak nagyon kifinomult vadásztechnikákat kell magukévá tenni ahhoz, hogy valóban túl tudják élni a rájuk váró viszontagságokat. Sokat kell tanulniuk, nem úgy, mint például a rókakölyköknek, melyek már 4-5 hónaposan képesek az önfenntartásra. Az ivarérett vidranőstények az év bármely részében ivarzanak, de az almok általában tavasszal születnek, 60-77 napi vemhesség után. Bár a vidra a természetben ritkán akár 15 évig is élhet, a tapasztalatok szerint négyévesnél idősebb példányok aligha fordulnak elő.
Egy alom pedig mindössze 1-3, ritkán 4 kölyökből áll. Ezért is fontos, hogy különösen vigyázzunk a vidrára, nem véletlen, hogy az idén az év emlősállatának választották!