Back to top

Kártérítést kapnak a holland gazdák, ha felhagynak az állattenyésztéssel

A holland kormány hosszú távú programot dolgozott ki azzal a céllal, hogy a legnagyobb nitrátszennyező gazdaságok felhagyjanak a tevékenységükkel. Első körben a Natura 2000 területek közelében fekvő gazdaságok vehetnek részt, később az állattartók szélesebb köre előtt nyílik meg a lehetőség, hogy önként kiszálljanak.

A német agrarheute.com oldalon megjelent cikk szerint november eleje óta már jelezhetik érdeklődésüket az állattartó gazdaságok, első körben azok, amelyek

Natura 2000 területek tíz kilométeres körzetében működnek.

A program első körében 100 millió euró állami forrást szánnak arra, hogy a tartományok felvásárolják a megvételre felajánlott gazdaságokat. Cél, hogy 2030-ra a Natura 2000 területek legalább felén helyreálljon az „egészséges nitrogénháztartás”.

Minden állattartó gazdaság maga dönti el, hogy részt vesz-e a programban, de kikötés, hogy ha igen, akkor teljesen fel kell hagynia a haszonállat-tartással.

A nagyja pedig még csak ezután jön,

jövőre már 200 millió eurót biztosít az állam a célra, és már nemcsak a nitrátszennyezéssel leginkább veszélyeztetett területeken, hanem az azoktól távolabb gazdálkodó tejelőtehén-, sertés- és baromfitartók is felajánlhatják megvételre a farmjukat. A következő tíz évben pedig összesen 1,9 milliárd eurót szán a holland állam a fenntartható mezőgazdaság támogatására, és a kiszállni kívánó gazdák farmjainak felvásárlására – írja az agrarheute.com.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdőgazdálkodás a Kelet-Nyírségben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az ország egyik legnagyobb homokvidékén gazdálkodik a NYÍRERDŐ Zrt. Nyírbátori Erdészete. A térségben meghatározó fafaj a Nyírség aranyaként számon tartott akác, ami az erdészet tevékenységében, eredményességében is kiemelt szerepet játszik. A homoki területekre jellemző természeti értékeken kívül számtalan kulturális érdekesség várja a környékre látogatókat.

Megnyílt a KÁN Egyetemi napok

A magyar állattenyésztés megért számos hullámvölgyet és sikert, az állattenyésztők egyszerre optimisták és borúlátók, pedig az elmúlt 150 év bizonyítja, hogy mindennel képesek megbirkózni.

Mától folytatódik a földértékesítési program

Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.

Rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.

A magyar állattenyésztés a magyar kultúra része

Több, az állattenyésztőket kedvezően érintő kormányzati intézkedést, illetve tervet is bejelentett Nagy István agrárminiszter szeptember 29-én, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán, ahol második alkalommal rendezték meg az Állattenyésztők Napját a KÁN Egyetemi Napok keretében.

Ipari kenderrel a nitrogén- és metánkibocsátás csökkentéséért

Szántóföldi iparikender-termesztéssel csökkenteni lehetne a mezőgazdaság nitrogén-, metán- és CO2-kibocsátását, vagyis fontos szerepet játszhatna a kultúra a fenntartható mezőgazdaságban.

Ne a támogatás legyen az állattartó jövedelme!

A jövőben az állattenyésztésnek és az állattartásnak különböző feladatokra kell fókuszálnia. Erről Nagy István agrárminiszter beszélt a KÁN Egyetemi Napok nulladik napján, Kaposváron az Állattenyésztők napja alkalmából tartott tanácskozáson.

Feléledhet a háztáji sertéstartás?

2001-ben az ország vágósertés-termelésének közel 60 százalékát a kisüzemek, a háztáji és kisegítő gazdaságok állították elő. Tevékenységükre annak ellenére szükség volt, hogy termelésük szintje és az előállított sertések minősége rendkívüli módon ingadozott, ami nem mellesleg zavarta a piaci egyensúlyt.

Szokatlan módon született vipera Szegeden

A Szegedi Vadaspark terráriumában egy apró rákosi vipera tűnt fel. Mivel csak nőstényeket tartanak, így felmerült a lehetősége, hogy a kicsi szűznemzéssel jött világba. Ennél a fajnál pedig ez lenne az első dokumentált eset erre a szokatlan szaporodási módról.

Négymilliárd forintból bővített az egyik legnagyobb baromfi-feldolgozó

Mintegy négymilliárd forint költséggel bővítette termelési kapacitását az elmúlt bő egy évben a Hungerit Zrt. - tájékoztatta a cég az iparszerű baromfi-feldolgozás szentesi indulásának centenáriuma alkalmából az MTI-t.