Back to top

Kampány a női mezőgazdasági termelők támogatásáért – nyerési lehetőséggel

A Trimble, a mezőgazdaság egyik technológiai vezető szereplője bejelentette, hogy 100 ezer USD összegű adománnyal támogatja a CARE globális szegénység elleni küzdelemben részt vevő nonprofit szervezetet, annak „(N)Ő táplálja a világot” című programját. Ezzel a társaság 50 millió nő és fiatal, kistermelő és családja számára az élelemhez és táplálkozáshoz való hozzáférés javítására törekszik.

A támogatás Afrika, Ázsia és Latin-Amerika több mint 76 országába jut el. A kampány során a Trimble várja alkalmazottai, kereskedői, vásárlói és a nagyobb mezőgazdasági közösségek adományait annak érdekében, hogy a vidéki közösségek fejlődhessenek.

„Mint a mezőgazdaság iránt mélyen elkötelezett vállalat, büszkék vagyunk arra, hogy erősítjük a CARE programot a „(N)Ő táplálja a világot” kampányon keresztül” – mondta Jim Chambers, a Trimble mezőgazdasági divíziójának alelnöke és vezérigazgatója.

„Ezen kívül a fejlődő országokban a nők szerepének erősítése a Trimble Alapítvány egyik elsődleges fókuszterülete, ez a kampány lehetővé teszi, hogy mezőgazdasági vállalkozásaink megfeleljenek ennek a küldetésnek. Nagyon fontos számunkra, hogy támogassunk olyan programokat, amelyek összekötik a nőket a gazdaságuk, a családjuk és a közösségük sikeréhez szükséges erőforrásokkal.”

A „(N)Ő táplálja a világot” kampány világszerte erőforrásokat és képzést biztosít női mezőgazdasági termelőknek, hogy biztosítsák számukra a gazdaság termelékenységének és hatékonyságának növeléséhez szükséges eszközöket, amelyek javíthatják a terméshozamot és a jövedelmet.

A nők szerepvállalásának, az erőforrásokhoz és a piacokhoz való hozzáférés javításával ez a projekt pozitívan hozzájárul az élelmiszerekhez való hozzáféréshez és a táplálkozáshoz, ugyanakkor megsokszorozza a mezőgazdaság szerepét a vidéki közösségekben – áll a Trimble közleményében

„Az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot tovább súlyosbítja a COVID-19, mivel az ellátási láncok megszakadhatnak és a piacok bezárulhatnak” – mondta Juan Echanove, a CARE Élelmiszer- és Vízügyi Rendszerek vezető igazgatója. „A válság elkerülése érdekében a világjárványra adott válasznak foglalkoznia kell az élelmiszer- és táplálkozásbiztonsággal, különösen a legkiszolgáltatottabbak és a legszegényebbek, azaz különösen a nők és a lányok körében. Egy olyan globális mezőgazdasági partner támogatása, mint a Trimble, lehetővé teszi számunkra, hogy még több közösségnek segíthessünk ezekben a nehéz időkben is, olyan új célcsoportot elérve, amelyik osztozik a szegénység elleni küzdelmünkben”.

A CARE kampányának keretében 2020. november 1-30. között van lehetőség adományozni a Trimble webhelyén.

A Trimble a befolyt adománnyal azonos összeget ajánlott fel, 100 ezer USD értékig, az adományozók között pedig egy GFX-750™ kijelzőt és NAV-900 csomagot sorsol ki.

Az adományozáshoz és a nyerési lehetőségért látogasson el a https://ag.trimble.com/hu/we-can-feed-the-world oldalra!

Forrás: 
Axiál közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Mitsubishi is beszáll a laborhús piacba

A Mitsubishi Corporation úgy döntött, hogy együttműködik az izraeli Aleph Farms céggel a laboratóriumban termesztett húsok gyártásában és forgalmazásában. Ennek az a célja, hogy Japánban csökkenjen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása.

Marhaművészet az egészségügyi dolgozókért

Az utóbbi években a nebraskai Bridgeportban élő David Schuler „marhaművész” farmer a karácsonyi időszakban a red angus állományát élő műalkotásokká változtatja. Elkészítette már velük-belőlük a farmja billogját, és a beef (marhahús) szót is, amit felhasználtak az USA „Marhahús… ez van vacsorára” elnevezésű fogyasztásösztönző kampányában is.

Egyszerre vadászetikai és vadgazdálkodási kérdés az éjjellátók használata

Mint előző cikkünkben részleteztük, az optikai eszközök napjainkra elengedhetetlen feltételei lettek a vadászatnak. Az évtizedek során folyamatosan begyűrűző technikai eszközök, és azok rohamos fejlődése megkönnyítették és eredményesebbé tették a vadászatot. Ugyanakkor számos etikai kérdést is felvetnek, kettéosztják a vadásztársadalmat, különösen az éjjellátó eszközök kapcsán.

Ugrásszerűen nőtt a növényi eredetű élelmiszerek eladása

Egy friss felmérés szerint január első hetében 50 százalékkal több növényi eredetű élelmiszert vásároltak a fogyasztók az Egyesült Királyságban, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában. A növekedés hátterében két fő ok áll. Lássuk, mik ezek.

Egy galamb átrepült Oregonból Ausztráliába, meg akarják ölni

Egy galamb tizenháromezer kilométert tett meg az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. A hatályos ausztrál előírások szerint a Csendes-óceánt átszelő madarat meg kellene ölni.

A világ egyik legdrágább fogása: 60 millió egyetlen halért

A tokiói piac rendszeres új évi árverésén 200 000 dollárért, mintegy 60 millió forintért kelt el a tonhal, mely a tavalyi árhoz képest jelentős visszaesést mutat. Az említett kékúszójú tonhalat 20,8 millió jenért, azaz pontosan 202, 197 dollárért adták el az első aukción a Toyosu halpiacon miután az ünnepeket követően újranyitott.

Súlyos döntést hozott a John Deere

A John Deere bejelentette, hogy biztonsági okokból 2021. október 31-ig semmilyen mezőgazdasági kiállításon nem vesz részt Európában és a volt szovjet tagállamokban.

Beengedik az idénymunkásokat

A világjárványból eredő súlyos munkaerőhiány miatt Ausztráliában számos gyümölcstermesztő kénytelen volt az ültetvényen hagyni a termést, vagy a betakarítás után megsemmisíteni.

Biológiai gombaölő szert fejlesztettek ki tárolási betegségek ellen

A Decco Italia forgalmazza a Nexy nevű biológiai gombaölő szert, amivel az alma, körte és a citrusfélék tárolási betegségeit lehet megelőzni. Az új készítmény szermaradék nélkül akadályozza meg a Botrytis cinerea, a Colletotrichum musae, vagy a Penicillium-fertőzést.

A méhészeknek is megterhelő volt az elmúlt időszak

A tavalyi év mindenki számára rendkívüli megpróbáltatásokat hozott, a koronavírus-járvány az egész társadalomra és a gazdaság minden szektorára hatással volt és következményei még sokáig velünk lesznek. A méhészeknek is megterhelő volt ez az időszak, de nem állhattak le a mindennapi teendők.