0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Márton, a liba és az újbor

Az újbor jelenti a megújhodást, az örömöt az elvégzett munka után. Az eredménnyel szívesen el is dicsekednek a boros gazdák. Várják a hozzáértő véleményeket. Márton napja az utolsó igazi őszi ünnepünk a naptárban, amelyről egyre több helyen megemlékeznek, elsősorban gasztronómiai célzattal.

A mindenki által ismert Márton lúdja egy régi római legendán lapul és annak a Szent Mártonra való átirata. A legenda szerint a Capitolium lúdjai ébresztették fel az alvó őrséget, amikor a gallok az éj leple alatt Rómát el akarták foglalni. A másik fennmaradt történet szerint Márton a ludak óljába bújt, mivel nem akart püspök lenni Tours-ban, de a ludak hangos gágogása elárulta őt.

Szent Márton tours-i püspök Savariában (Szombathely) született 316-ban. Szülei jómódban élő pogányok voltak.

Márton alig volt 12 éves, amikor szülei tiltakozásának ellenére felvette a kereszténységet, és remeteként kezdett új életet.

Életét csodák kísérték. A kötelező katonai szolgálat után később püspökké, István király Magyarország védőszentjévé választotta. Tiszteletére épült hazánk egyik legszebb kolostor együttese, a világörökség kárpát-medencei kincse, a Pannonhalmi Bencés Apátság.

Hát innen ered az a hagyomány, hogy Márton napján szépen hízlalt ludat fogyasztottak. Aki Márton napon libát nem eszik, az éhezni, aki újbort nem iszik, az szomjazni fog – tartja a mondás.

„Ha Márton napján a libák korcsolyáznak, akkor karácsonykor bízvást bőrig áznak” – írják a legendáriumok.

A népi hagyomány szerint a Márton-napi sült lúd mellcsontjából jósolták meg a téli időjárást: amennyiben a sült liba mellcsontja fehér színű, akkor hosszú, havas, hideg tél várható. Ha a mellcsont piros, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-pocs időre lehet kilátásunk.

A kilencvenes évek közepén, ahogy egyre inkább gyűrűztek be hozzánk a nemzetközi bortrendek, megismerkedtünk, majd egyre több bort készítettünk a szénsavmacerációs borkészítés technológiával. Ezzel együtt a Beaujolais kultuszt ügyesen átemeltük a Szent Márton ünnep mondakörébe.

Beaujolais borvidékén november harmadik hetéhez közeledvén már felfokozott a hangulat. A pincészetek többsége tempósan palackozza újborát.

A francia törvény előírja, hogy az újbor (Beaujolais Nouveau) minden év november harmadik csütörtökétől kerülhet csak forgalomba.

A borral megrakott kamionok (évente több tíz millió palack) várva az éjfélt, mint egy rajtot, elindulnak Európa szomjas lakóihoz a szélrózsa minden irányába. A franciaországi éttermek ablakában a következő felirat látható: Beaujolais Nouveau est arrivée!, vagyis az újbor megérkezett!

Nálunk is gondoljunk csak a novemberi Márton-napi libavacsorákra, melyek a népi étkezési tradíciók szerint elképzelhetetlenek újbor nélkül, amely Márton napjára már kiforrt. Úgy tartották, az újbornak mindig el kell készülnie november 11-ére. Ilyenkor országszerte megemlékeznek a szőlészről és a borászról, de kiváló alkalom, hogy az évjáratról is képet alkothassanak a borkedvelők.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu