Back to top

Rekord termés volt az idén kukoricából Békés megyében

Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb termése lett kukoricából az idén Békés megyében - nyilatkozta a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára. Barabás Béla elmondta, a 98 ezer 800 hektáros kukorica-termőterület 90 százalékának betakarítása után 8,2 tonna a hektáronkénti megyei átlag, eddig 731 ezer 440 tonna termést takarítottak be a gazdák.

A Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége 70 taggal rendelkezik, akik mintegy 120 ezer hektáron, a megyei mezőgazdasági terület körülbelül egyharmadán gazdálkodnak. Tagi átlaguk kukoricából a megyeinél is jobb lett, 10 tonna hektáranként - jegyezte meg.

Barabás Béla hozzátette, rekord született abból a szempontból is, hogy ilyen sokáig évtizedek óta nem húzódott el a betakarítás. A munkákkal várhatóan jövő hét elején végeznek - húzta alá.

A kukorica minősége jó, toxin probléma nincsen. Novemberben jelentősen megemelkedtek a szárítási költségek a gázáremelkedés miatt, a koronavírus miatt pedig néhány szárítóüzem bezárt - mondta.

A titkár kifejtette, jó termésű évben a felvásárlási árak gyakran alacsonyak, idén ez is kivételt hozott: bár vannak 43-46 ezer forintos szerződési árak is, a takarmánybúza tonnájáért most 55-60 ezer forintot is megadnak.

Napraforgót 78 ezer hektáron termesztettek Békésben, 2,7 tonnás átlagtermés született, az összes betakarított termény meghaladja a 211 ezer tonnát. Ez elmarad a szokásos, 2,9-3 tonnás átlagtól, ráadásul a megye északi részén ennél rosszabb eredmények születtek - ismertette Barabás Béla.

Ennek ellenére a gazdák nem jártak rosszul, a kezdeti, 108-115 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási árak - amelyek eleve mintegy 30 százalékkal magasabbak voltak a tavalyinál - felszöktek 140 ezer forintra is, majd egy visszaesés után szintén magas, 150 ezer forint körüli összeget kínálnak.

Akinek volt lekötetlen kapacitása, az nyereséget tudott a gyengébb termésátlaggal is produkálni - húzta alá. Kukorica esetén pedig biztos a hozam - jegyezte meg.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága által az MTI-nek elküldött adatok szerint burgonyából 3120 tonna termett 156 hektáron, cukorrépát 91 hektáron vetettek, ötezer tonna termést takarítottak be.

A csaknem 3350 hektáros szójaterület 97 százalékával végeztek, 9100 tonna termést arattak le.

A vetések is a végéhez közelednek. Őszi káposztarepcét 16 ezer hektáron fognak jövőre termeszteni, őszi árpát 23 ezer, őszi búzát pedig 106 ezer hektáron. Utóbbi vetése 80 százalékon áll a kamara adatai szerint.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Marhaművészet az egészségügyi dolgozókért

Az utóbbi években a nebraskai Bridgeportban élő David Schuler „marhaművész” farmer a karácsonyi időszakban a red angus állományát élő műalkotásokká változtatja. Elkészítette már velük-belőlük a farmja billogját, és a beef (marhahús) szót is, amit felhasználtak az USA „Marhahús… ez van vacsorára” elnevezésű fogyasztásösztönző kampányában is.

A világ egyik legdrágább fogása: 60 millió egyetlen halért

A tokiói piac rendszeres új évi árverésén 200 000 dollárért, mintegy 60 millió forintért kelt el a tonhal, mely a tavalyi árhoz képest jelentős visszaesést mutat. Az említett kékúszójú tonhalat 20,8 millió jenért, azaz pontosan 202, 197 dollárért adták el az első aukción a Toyosu halpiacon miután az ünnepeket követően újranyitott.

A méhészeknek is megterhelő volt az elmúlt időszak

A tavalyi év mindenki számára rendkívüli megpróbáltatásokat hozott, a koronavírus-járvány az egész társadalomra és a gazdaság minden szektorára hatással volt és következményei még sokáig velünk lesznek. A méhészeknek is megterhelő volt ez az időszak, de nem állhattak le a mindennapi teendők.

Drónok a növényvédelemben - miként használhatjuk őket?

Az innováció alapvetően meghatározza a mezőgazdaság jövőjét is. A drónok már jó ideje segítik a monitorozást, információgyűjtést és remélhetően nemsokára lehetőség nyílik arra, hogy permetezhessünk is velük. A drónok használatához kapcsolódó új szabályozást, azaz a pilóta nélküli légi járművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot a Parlament decemberben elfogadta.

Az EU Zöld Megállapodás lehetséges hatásai a takarmányiparra

Az EU Zöld Megállapodás az unió gazdaságának minden ágazatát érinti, beleértve az állatok takarmányozását is. Hivatalosan „új növekedési stratégiának nevezik, amely az uniót modern, erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággá alakítja át, ahol 2050-ig nincs nettó üvegházhatású gázkibocsátás, a gazdasági növekedés elválik az erőforrás-felhasználástól, és senki és egyetlen régió sem marad le.”

Családi gazdálkodás: kedvezőbb adózási rendszer 2.

Jelenleg mintegy 291 ezer személy rendelkezik őstermelői igazolvánnyal, továbbá 23 ezer családi gazdaságot tartanak nyilván, tehát az Országgyűlés által 2020. november 30-án elfogadott és január 1-jén hatályba lépett, a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény a magyar gazdálkodók jelentős hányadát érinti.

Csak rosszabb ne legyen! - Válságkezelés a Vajdaságban

A csapadék ideális mennyiségének és eloszlásának köszönhetően, tavaly kiváló eredmények születtek a szántóföldi haszonnövény-termesztésben Szerbiában, és az ország egyetlen tartományában, a Vajdaságban. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a járvány miatt megugrottak az állami kiadások, ami a mezőgazdaságnak szánt támogatások kifizetésének elhúzódását és az erre fordított összeg csökkentését vonta maga után. A vajdasági gazdaságfejlesztési program azonban a nehézségek ellenére sikeres.

Emelkedő tőzsdei árak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Az új kockázatkezelési rendszerhez február 1-től lehet csatlakozni

Az Országgyűlés által 2020-ban elfogadott törvényi alapokra építve az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára - mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven - egy új kockázatkezelési eszközt vezet be a Magyar Államkincstár közreműködésével az Agrárminisztérium.

Új évi növényvédőszer-újdonságok

Az idén három új növényvédő szert vezet be a Syngenta. Az Amistar Prime a kalászosok gombás betegségei, az Orondis Ultra szőlőperonoszpóra ellen hatékony készítmény, a Force Evo pedig talaj­fertőtlenítő és teljes értékű startertrágya kombinációja. Utóbbit elsősorban csemegekukorica és hibrid kukorica, illetve burgonya termesztéséhez ajánlják, hangzott el a cég online bemutatóján.