Back to top

Több mint 1800 kert versengett a legszebb konyhakert címért

Biatorbágyon adták át A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei program országos díjait. Az idén 230 településről több mint 1800 kertet neveztek a 2012-ban hódító útjára indult versenyre, amelyben határon túli települések is részt vesznek.

A kezdeti lépéseket az országos díjátadó köszöntőjében Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára idézte föl. Az első évben 22 jelentkező válaszolt a programot életre hívó Sári-Kovács Szilvia felhívására, és 2015-ben sikerült elérni, hogy minden megyéből érkezett nevezés erre a közösségépítő versengésre.

Papp Zsolt György
Fotó: Horváth Csilla

A program legfontosabb célja, hogy népszerűsítse az otthoni kertművelést és a résztvevői példája alapján minél többen kezdjenek kertészkedni, saját kétkezi munkájuk eredményeként kerüljön friss zöldség és gyümölcs az asztalra.

A versenyt támogatja az Agrárminisztérium és háttérintézményei, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg a céljait és vegyenek részt benne.

Drága kerteseimet semmi sem gátolhatja meg abban, hogy reggel felöltözve kimenjenek a kertjükbe, és munkához lássanak, mondta Sári-Kovács Szilvia programigazgató az idei, koronavírus-járvány sújtotta évről. Volt néhány visszalépő település, de végül 230 településről 1809 kert indult a versenyen, köztük 110 magán induló, akik mögött nem állt lakóhelyük támogatása.

Több mint 11 ezer gondos kéz ápolta, művelte a családi, közösségi és intézményi kerteket, a kertészek nagyobb hányada 20 évesnél fiatalabb volt.

Györfi Sándor szobrászművész készítette a díjakat
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária
Az idén az ország legszebb óvoda-, iskola- és önkormányzati kertje díjat is odaítélt a zsűri. Nagy örömmel nyugtázta a programigazgató, hogy egyre több hátrányos helyzetűeket vagy fogyatékkal élőket gondozó intézmény is csatlakozott a mozgalomhoz. A legtöbben vegyszermentesen művelték a kertjüket, vagy ha mégis növényvédő szert használnak, szakszerűen tették.

Az idei verseny kiemelt témája a biodiverzitás volt, hogy a kertekben a dísz- és haszonnövények mellett a rovarok, gyíkok, sünök, madarak is otthonra leljenek.

A díjátadó előtt Sári-Kovács Szilvia meghirdette a jövő évre is A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei versenyt, aminek kivételesen nem lesz fő témája, helyette hármas jelszóval buzdítja a versenyre a kertművelőket: „Szorgalom, kitartás, hűség.”

Jövőre sem lesz könnyű a bírálat, valószínűleg még velünk lesz a koronavírus, ezért a jelentkezők készítsenek minél több fényképet a kertjükről, javasolta a programigazgató. Legyen átfogó felvétel a kert látványáról, illetve különböző nézőpontokból, majd egy-egy jól sikerült ágyásról.

Sári-Kovács Szilvia
Fotó: Horváth Csilla

2020 legszebb konyhakertjei

A díjakat települési bontásban adták át, és a kertekért adott elismerés mellett megköszönték a közreműködők segítségét, a polgármestereknek pedig a csatlakozást az országos versenyhez.

Elsőként Helmli Mária vehette át életműdíját biatorbágyi kertje után. Bicskéről Szűcsné Horváth Edit minikertje kapott országos díjat, ő mindössze 48 négyzetméteren gazdálkodik.

Magánkertesként, azaz önállóan jelentkezett a versenyre és nyert országos díjat Molnár István Mihály, aki a Gellért-hegyen teraszos kertet művel. Budapest 19. kerületében 29 ágyásból álló közösségi kertet művel biomódszerekkel az Árnyas Kert Civil Társaság, ők is országos díjat kaptak.

Bugyin Tóth János egzotikus növényeket is fölvonultató kertje érdemelt országos díjat, Darnózselin Bertalan Ferenc és Bertalan Ferencné, Honton Pál Károlyné kertje lett díjazott. Faragó Jánosné kocséri kertjének különlegessége a sokféle, különböző színű paradicsom, míg Palya János ugyancsak Kocséron főként bab és burgonyafajtákkal látja el a családját. Aradi István és Aradiné Birovecz Mónika Mátészalkán teljesen áttért a bioművelésre. Pécs-Hirden műveli zártkertjét Amrein Józsefné, akinek a megerősítő díját unokája vette át.

Normál kategóriában kapott életműdíjat Helmli Mária Biatorbágyról
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária
Életműdíjat kapott a szegedi Farkas József és Farkas Józsefné. Kertjük arborétumnak is beillik, annyi fajgazdag gyümölcsös kert.

Szentistvánból Tóth Imre örökös díjat vehetett át gondosan tervezett mini kertjéért.

Ugyancsak ebben a kategóriában tüntették ki Baloghné Farkas Rosemarie Odettet Mátészalkáról. Vámosszabadiban zöldséget termeszt zártkertjében Ujhelyy Károly, amivel megerősítő díjat érdemelt.

A gyerekek által művelt kertek szép példái a Gönyűi Kék Duna Óvoda és Bölcsőde, a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvoda, a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda, Gépgyár úti „SZIM” Tagóvoda által művelt kertek. A mosonmagyaróvári Hildegard Óvoda örökös díjat kapott és nekik ítélték 2020 legszebb óvoda kert díját is.

A legszebb önkormányzati kertet Kőkúton művelik, a kis csapat biotermesztést folytat fóliasátorban.

A legszebb iskolakert a szarvasi Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium kertje lett az idén.

Az országos díjátadón kitüntetett versenyzők és a szervezők, támogatók csapata
Fotó: Horváth Csilla

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Földimogyoró – hazai nemesítésből

A földimogyoró termesztése új korszakot nyithat a hazai mezőgazdaságban. Homokos területeken már sikerrel vizsgázott a növény, 2 tonnás hektáronkénti terméssel számolnak a zákányszéki gazdák. A Balla Zoltán által nemesített földimogyorók 2021-ben államilag elismert fajtává válhatnak.

Az gazdák megélhetése a tét - történelmi méretű tüntetés Indiában

Az indiai kormány újra tárgyalásokat folytat az Új-Delhiben állomásozó több tízezer tüntetőből álló tömeg vezetőivel. Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el.

Banános dobozokban csempészik a kábítószert Európába - tavaly 48 tonna kokaint foglaltak le

Tavaly összesen 48 tonna kokaint találtak a vámosok a holland kikötőkben és reptereken. Ez a mennyiség az egy évvel korábbi rekordmennyiséget is túlszárnyalta.

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világtalálkozó

Közös nyilatkozattal zárult a kilencven ország részvételével megrendezett 13. Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világfórum (GFFA), amelynek munkájában Magyarország is aktív szerepet vállalt.

Urban jungle - Házhoz szállítják a dísznövényeket

Urban jungle, urban gardening, plantlove, plantparents… csupán néhány új kifejezés, amelyek, még ha nem is kerültek át a köznyelvbe, az újdonságokra nyitott fiatalabb nemzedék által előszeretettel alkalmazott címkék lettek a Facebookon és az Instagramon. Az utóbbi években érzékelhetően megnőtt a növények, különösen a szobanövények népszerűsége.

Hiába a megállapodás az EU-val, jelentősen drágul Nagy-Britanniában a zöldség

A brexit miatt becslésük szerint 55 millió eurós pluszköltség terheli Nagy-Britannia frissáruforgalmát, áll a Freshfel Europe közleményében. Az Európai Unióval kötött kereskedelmi és együttműködési megállapodás szerint a friss áruk továbbra is vám és kvóták nélkül kelhetnek át a csatornán, ami a uniós termelők helyzetét erősíti, de az adminisztráció és a várható ellenőrzések megdrágítják a szállítást.

Plantarium 2021: elképzelhető hogy ismét digitális lesz

A nagyszabású kertészeti kiállítás előkészületei már javában zajlanak. Csak márciusban tudnak végleges döntést hozni arról, hogy milyen formában kerül sor az eseményre.

Kertészet és Szőlészet retro

Hetvenedik évfolyamába lépett a Kertészet és Szőlészet, híres korok tanúja volt, nagy felvirágzásokról és kevésbé dicső időkről egyaránt mesélnek írásai. Aki szereti a retrót, az tartson velünk, pörgessük végig a régi lapszámokat – ezúttal a tartalomban való különösebb elmélyülés nélkül.

Akadozik a zöldségellátás

Az elmúlt hetekben Spanyolországnak rendkívüli téli időjárással kellett megküzdenie. A viharos időjárás szokatlan hideget hozott magával és sok hó esett az ország egyes területein. Ez több zöldségféle termesztését is megakadályozta, amelyekből most Európa-szerte hiány alakult ki.

Az étkezési búza ármetamorfózisa

Tavaly óta rebesgették, januárban megtörtént. Az étkezési búzából készülő liszt árának az emeléséről van szó, amit az alapanyag drágulásával indokolnak. Korábban is megkísérelték már, de a pékek ellenállásán mindig megbukott az akció.