Back to top

A britek nem akarnak a mezőgazdaságban dolgozni - mi lesz vendégmunkások nélkül?

Az Egyesült Királyságban nem újkeletű probléma a mezőgazdaságban dolgozó hazai idénymunkások hiánya, mely probléma orvoslására egy kampány is felhívja a figyelmet. Ennek ellenére a gazdák jelezték, hogy továbbra is szükségük lesz külföldi munkavállalókra.

A National Farmers Union (NFU - Anglia legnagyobb mezőgazdasági szakszervezete) adatai alapján amit a BBC-hez juttatott el, kiderül, hogy a 2020-as szezonban az idénymunkások csupán 11%-a volt Brit állampolgár. Ez azért is szomorú, mert ekkor már aktívan futott a „Pick for Britain” kampány, ami ezt a százalékarányt hivatott növelni. A jövő évi helyi munkaerő-növelés érdekében az NFU a kormánytól vár támogatást.

Kertészeti idénymunkások foglalkoztatását felmérő kérdőív segítségével 244 termelő, több mint 30.000 embert munkavállalót tudott munkára előregisztrálni.

Ez a szám a munkákhoz szükséges munkavállalók közel felét tette ki. Az NFU szerint ez a szám ígéretes, de a hosszútávú tervekhez nem elegendő. Martin Haines zöldségtermesztő 150 idénymunkást foglalkoztat Cotswolds-ben, akik többek között tököt, babot és brokkolit takarítanak be a gazdaságban.

Idén a Brexit mellett a koronavírussal is szembe kell nézni, ezért próbáltak még több helyi munkaerőt igénybe venni.

Azonban minden igyekezet ellenére csupán öt brit egyetemistát sikerült toborozni, akik az egyetem kezdés miatt nem is tudtak a szezon végéig munkában maradni.

„Be fogunk fektetni a meglévő helyi munkásaink továbbképzésébe, hogy képesek legyenek elvégezni a feladataikat, ennek ellenére sem jelentkeznek a meghirdetett állásokra. Alapbéren kívüli juttatásokat is biztosítunk, mégsem tudunk több embert bevonzani.” – mondta Mr. Haines

Kemény munka

Az olyan kampányok iránt, mint a kormány által támogatott "Pick For Britain", hatalmas kezdeti érdeklődés mutatkozott.

John Hardman, az egyik legnagyobb munkaerőközvetítő cég, a Hops Labor Solutions igazgatója elmondta, hogy a 30.000 brit jelentkező csupán 4%-a vállalt munkát és a munkát vállalók 1%-a maradt tovább 6 hétnél.

Mr. Hardman elmondta, hogy a hazai munkaerőpiacon kevés az érdeklődő a mezőgazdasági munkák iránt, mivel nem szeretik a nehéz fizikai erőt igénylő munkákat.

„Hogy őszinte legyek az uniós állampolgárok, akik itt szeretnének dolgozni, sokkal produktívabbak, mint a hazai munkaerő.” – tette hozzá az igazgató.

A vállalat az évnek ezen időszakában szokta megkezdeni a tengerentúli munkaerő felkutatását, idén viszont a kormány további intézkedéseire várva ez tolódik.

Forrás: 
bbc.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Évindító agrárgondolatok

„Mi várható 2021-ben a magyar agráriumban?” – e címmel szervezte meg évindító szakmai beszélgetését a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya. Előadást tartott Udovecz Gábor és Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet két korábbi főigazgatója, valamint Vajda László, a szakosztály alelnöke, a Földművelésügyi Minisztérium volt főcsoportfőnöke.

Kevesebb cukor lesz, nyár végére elfogyhatnak a készletek

A tavalyi cukorrépa termés Európában, különösen Franciaországban és Lengyelországban jóval kevesebb volt az előző évieknél, ami felveti azt a lehetőséget, hogy nyár végre elfogynak a cukorkészletek. A cukortermelés beleértve az izoglükózt, azaz az élelmiszeripar által használt, kukoricából készített édesítőszert is az Európai Unióban 16,3 millió tonna volt tavaly.

Elmarad a 2021-es ProWein a COVID-19 járvány miatt

A Covid-19-hez kapcsolódó korlátozások miatt a ProWein 2021-et - a világ vezető és legjelentősebb bor- és szeszesital-vásárát - nem tervezik megszervezni március 19-23 között. A következő ProWein kiállítást Düsseldorfban 2022. március 27-29 között tartják meg.

A járvány ellenére nőtt az utasok száma a Pálházi Állami Erdei Vasúton

Felemás esztendőn vannak túl az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csökkent, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) viszont növekedett az utasok száma, a 2019-es esztendőhöz viszonyítva. A LÁEV szerelvényein több mint 152 ezren utaztak, a PÁEV-nél pedig meghaladta a 43 ezret a jegyet váltók száma.

Mi volt a Lidl sztárterméke a brit piacon?

Pizsamát, kényelmes otthoni ruhákat, pezsgőt és süteményt vettek a karácsonyt megelőző időszakban a britek. A koronavírus-járvány jelentősen átalakította az év végi menetrendet is. A szigorú korlátozások miatt máshogyan alakult a karácsonyi időszak Nagy-Britanniában is, a BBC cikkében arról ír, milyen termékek voltak a legkelendőbbek az ünnepi időszakban.

Családfakészítéssel óvják meg a beltenyészettől a gigantikus dögszagú virágokat a botanikusok

A botanikus kertekben és magángyűjteményekben őrzött titánbuzogányok (Amorphophallus titanum) családfáinak elkészítésével akarják megóvni a botanikusok a dögszagot árasztó, gigantikus növényeket a beltenyészet káros genetikai következményeitől.

Csaknem 200 millióból fejlesztette egyik kiskereskedelmi egységét a Mecsek Füszért Pécsen

Csaknem 200 millió forintos ráfordítással korszerűsítette a Coop üzletlánc Pécs belvárosában, a Konzum Áruház földszintjén lévő egységét a Mecsek Füszért Zrt. (MF Zrt.) - közölte Nagy Lajosné, a társaság vezérigazgatója kedden a szupermarket sajtónyilvános bemutató eseményén.

Új beruházás a zöldségágazatban: Ötmilliárdos feldolgozó épül

Új zöldségfeldolgozó üzemet létesítenek Magyarországon, amely jelentős keresletet biztosíthat a magyar termelőknek. A belga tulajdonú zöldségfeldolgozó a Sugo Food Kft. beruházása, és jó irányt jelent a hazai zöldségágazatban, amelynek elsősorban a feldolgozás, illetve a feldolgozók és a termelők viszonya terén kellene fejlődnie.

Vírusok és étrend: mi a megoldás?

Az étrendünk megváltoztatásával elkerülhető lenne a vírusok terjedése, például a húsevés elhagyásával megszűnnének a zoonotikus vírusok a tudósok szerint. Ám a helyzet ennél bonyolultabb, a legtöbb ember ugyanis nem akar lemondani a húsevésről. A COVID-19 járvány mutatott rá a zoonotikus vírusok, azaz az állatról emberre terjedő vírusok veszélyére. 

Kreatív tüntetők járványhelyzet idején

Bár a Zöld Hét (Grüne Woche) a digitális térbe költözött az idei évre, a vele összehangolt demonstrációkat azért megtartják – igaz, pandémiakonform módon. Január 16-án tízezer színes lábnyom-, illetve csizmaalakú üzenetet akasztottak ki a szervezők a berlini kancellári hivatal elé, így követelve az agrárpolitikai fordulatot. Az agrárminiszter több tárgyilagosságot kért a tüntetőktől.