Back to top

45 millió hektoliterrel számolnak a francia borászatok az idei szüret után

Franciaország a 2020-as bortermés előrejelzését pozitív irányba módosította. A Charentes régióban zajló szüretelés közbeni esőzés növelte a terménymennyiséget, ezáltal több bor kerülhet majd az asztalokra. A termelt bormennyiséget most 44,7 millió hektoliterre jósolják, ellenben a múlt havi adattal, amikor ez még csak 44,1 millió hektoliter volt.

Charentes-ben, a konyakról is ismert nyugat-francia régiójában pont a betakarítási csúcsidőszak előtt kezdett el esni az eső – tette közzé a franciaországi mezőgazdasági minisztérium.

Az idei bormennyiség 6%-kal haladhatja meg a tavalyi eredményt, amikor is az időjárás egyáltalán nem kedvezett a szőlőtermesztőknek, ráadásul az öt évvel ezelőtti terménymennyiséget is 1%-kal növelni tudják - tette hozzá a minisztérium.

Mint köztudott 1 hektoliter 100 liternek felel meg. Ami viszont ennél sokkal jobban hangzik, hogy mindez 133 borosüveget jelent.

A nyári aszály hatása

A nyári aszály sújtotta Bordeaux régióban az elmúlt 5 éves átlaghoz képest idén 9%-kal csökkenhet a várható bortermés.

A pezsgő előállítási mennyiségére vonatkozó becslések kedvezőek, habár a régió össztermelése 20 %-kal marad el a ötéves átlaghoz képest.

A meleg időjárás miatt a keleti régiókban, mint például Champagne-ban és Alsace-ban idén nagyon korán kezdték meg a szüretet.

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb cukor lesz, nyár végére elfogyhatnak a készletek

A tavalyi cukorrépa termés Európában, különösen Franciaországban és Lengyelországban jóval kevesebb volt az előző évieknél, ami felveti azt a lehetőséget, hogy nyár végre elfogynak a cukorkészletek. A cukortermelés beleértve az izoglükózt, azaz az élelmiszeripar által használt, kukoricából készített édesítőszert is az Európai Unióban 16,3 millió tonna volt tavaly.

Elmarad a 2021-es ProWein a COVID-19 járvány miatt

A Covid-19-hez kapcsolódó korlátozások miatt a ProWein 2021-et - a világ vezető és legjelentősebb bor- és szeszesital-vásárát - nem tervezik megszervezni március 19-23 között. A következő ProWein kiállítást Düsseldorfban 2022. március 27-29 között tartják meg.

Uniós ellenérzés - marad az Uhudler?

Simone Schmiedtbauer és Christian Sagartz, az osztrák ÖVP EU parlamenti képviselői „furcsának” tartják az Uhudlerrel kapcsolatos aggodalmakat, mert „az Uhudler nincs veszélyben, a KAP-tól függetlenül gyümölcsborként forgalmazható” olvashatjuk a Blick ins Land hírportál közleményében.

Földönkívüli borospalackok közelednek a Föld felé

Kisebb-nagyobb sikerrel a közösségi médiának köszönhetően a világ számos pontján elterjedt a „száraz január” kihívás. Ennek a lényege, hogy a résztvevők januárban egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. A Nemzetközi Űrállomáson dolgozókat pedig 12 üveg jó minőségű francia bor kisértette egy teljes éven keresztül.

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.

A francia kormány is ösztönzi a közvetlen értékesítést

Mintegy 8000 mezőgazdasági, kertészeti termelő szerepel azon az online felületen, amelyet a helyi gazdák és főként a városlakó fogyasztók egymásra találása céljából indított a francia kormány. A Friss és helyi (Frais et local) nevű honlapon a termékek árusítóhelyeit is feltüntették, hogy mindenki megtalálja az otthonához legközelebbit.

Kósik Istvánra emlékezünk

Életének 93. évében elhunyt Kósik István nyugalmazott főkertész, szőlész-borász szakember, Gyöngyös díszpolgára.

A legjobb pezsgők között a Hungaria Rosé Extra Dry

Egyedülálló sikerrel zárta szereplését a Franciaországban megrendezett világversenyen a Hungaria pezsgő egyik legifjabb terméke, a Hungaria Rosé Extra Dry. Nem "csupán" aranyérmet szerzett, hanem a világ TOP10 legjobb pezsgője közt végzett a francia Effervescents du Monde 2020 világversenyen. A Hungaria Rosé Extra Dry mellett francia és olasz versenytársak kerültek a legjobb tíz közé.

Szőlőtermesztés: itthon is hasznos dél-amerikai tapasztalatok

A klímaváltozás szőlőtermesztésre gyakorolt hatása az egyik legdivatosabb téma manapság, sokan szeretnek róla nyilatkozni. Mi, akik a trópuson dolgoztunk Dél-Amerikában, és még ma is kapcsolatban vagyunk az ottani munkatársakkal, kissé másként látjuk a kérdést, mint azt Magyarországon kezelik.

Áruellátás hiány, kikötői káosz, egyszóval: Brexit

A brit szupermarketek zöldség- és gyümölcspolcai konganak az ürességtől, ez jól szemlélteti a brexit, illetve a koronavírus együttes hatását az áruszállításra és ellátásra, ugyanis a kikötőkbe érkező kamionosokra az eddigieknél sokkal több papírmunka vár.