Back to top

Fékevesztett traktoros okozott balesetet - VIDEÓ

Egy indiai város, Balaghat egyik buszmegállójában várakozott mit sem sejtve az a férfi, akit egy, szinte a semmiből felbukkanó traktor ütött el - az esetet egy kamera is rögzítette. A felvétel alapján elmondható, nemcsak a baleset ténye ment csodaszámba.

Egy fiatal indiai férfi, bizonyos Kailash Chaure egy napsütötte november eleji reggelen várakozott éppen egy bolt előtti buszmegállóban, amikor egy olyan esetnek lett elszenvedője, ami hazájában – a világ második legnépesebb országában – is ritka számba megy.

Egy fékevesztett traktorral találta magát szemben, s mindez olyan hirtelen történt, hogy esélye sem volt elugrani előle.

A jármű maga alá gyűrte őt, majd belecsapódott az üzletbe, melynek tulajdonosa azonnal ott termett, hogy segítséget nyújtson Kailash-nak, aki csodával határos módon túlélte a balesetet. A férfit egy közeli kórházba szállították, ahol megállapították, hogy az arcsérülésein túl belső vérzést is szenvedett; a bolttulajdonos könnyebben sérült meg a balesetben. Noha sok járókelő is a helyszínre sietett, a traktor vezetője még azelőtt kereket oldott, hogy a rendőrök is megérkeztek volna.

Az eset a videó 8. másodpercétől látható:

Pedestrian survives horrific crash as out-of-control tractor ploughs into shop in India

 

 

Forrás: 
msn.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

Súlyos döntést hozott a John Deere

A John Deere bejelentette, hogy biztonsági okokból 2021. október 31-ig semmilyen mezőgazdasági kiállításon nem vesz részt Európában és a volt szovjet tagállamokban.

Fendt 1100 Vario MT: a legnagyobb traktor, fokozatmentes hajtóművel

A Fendt 1100 Vario MT szériával a német gyártó a gumihevederes járószerkezetű traktorok 511 LE és 673 LE közötti teljesítménykategóriáját fedi le. Ezzel a Fendt 1167 Vario MT a gumihevederes traktorok piacán a legnagyobb teljesítményű erőgép, amely fokozatmentes hajtóművel kerül a piacra.

Amerikai fertőtlenítőrobotokat próbál ki a holland kereskedelmi lánc

A Covid-19 járvány idején különösen nagy figyelem irányul a fertőtlenítésre, többek közt a kereskedelemben is. A holland Ahold Delhaize ultraibolya sugárzással fertőtlenítő robotokat próbál ki két amerikai kereskedelmi központjában. Az Ava Robotics vállalat gépeit ők használják elsőként a világon a zöldség-gyümölcs kereskedelemben.

Pótkocsik érkeztek az agráriskolákba

2021. január 11-én és 12-én három új pótkocsit kaptak a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolái az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően.

Quadra, gazda - de ésszel!

Egyre több brit gazda dönt úgy, hogy quad-nyeregbe pattan, a nagy számok törvénye alapján pedig egyre többen pottyannak le onnan - nem ritkán súlyos balesetet szenvedve. Egy neves japán márka úgy döntött, a tettek mezejére lép, és segít megelőzni a bajt. A jelentkezők az EASI nevű, off-road vezetéstechnikai tréningekre specializálódott szervezett kétnapos képzését végezhetik el.

Kilistáztak egy helyi tejtermelőt, újabb traktoros blokád lett a vége

Az észak-németországi Gronauban vasárnap este állták el traktorokkal egy regionális áruházlánc raktárát a gazdálkodók, és a helyi sajtó szerint ott virrasztottak, még január 11-én reggel is mintegy 50 traktorral akadályozták meg a ki- és bejárást. Az ok: a lánc kilistázott egy helyi tejtermelőt.

Permetezőrobotok Szentesen

A robotika egyre nagyobb tért hódít a kertészetben is. Az automatizált klímaszabályozás, tápoldatozás mellett mind több hazai üvegházban hívják segítségül a permezető robotokat, és valószínűleg nem kell sokat várni a szedő robotokra sem.

Okos gabonaszonda

Egy magyar találmány forradalmasíthatja a gabonaraktározást: a síktárolókban előforduló nedvesedésre kínál megoldást a GrainMonitor okos gabonaszondája, amely három-négy éves akkumulátoridővel rendelkezik, ez idő alatt nem is kell feltölteni.

„Történelmi” változásra van szükség

Olyan mértékű változásra van szükség a mezőgazdaságban az üvegház­hatású gázok csökkentése érdekében, amely ahhoz hasonlítható, mint amikor a lovat felváltotta a földeken a traktor. Egy friss brit tanulmány, a Farming for 1,5 °C (A mezőgazdaság másfél fokért) azokat a gyakorlati módszereket vette számba, amelyekkel az ágazat hozzájárulhat az éghajlatváltozás mérsékléséhez.