0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

This is me – Schmidt Anita a felnőtt magyar bajnok

A koronavírus-járvány második hulláma miatt elmaradt a szeptemberre tervezett díjlovagló országos bajnokság, azaz a Magyar Országos és Fiatal Lovak Bajnoksága, végül azonban október 9–11-én megrendezték az eredeti helyszínen, a Nemzeti Lovardában. A bajnoki címek alakulása a verseny végéig nyitott volt, sok kategóriában nagyon szoros eredmények születtek.

Jó volt látni, hogy a helyzet ellenére nem csökkent a versenyzési kedv. A verseny után öt boldog bajnokkal, illetve érmessel beszélgettünk.

Schmidt Anita – Felnőtt magyar bajnok

Tavaly ezüstérmes lettél a bajnokságban, idén pedig sikerült megszerezned a bajnoki címet. Láttalak a pilisjászfalui CDI versenyen, és hogy őszinte legyek, ott nem volt olyan meggyőző Limitless teljesítménye, eléggé feszült volt. Most egy teljesen más Limit láttunk. Mi történt azóta, hogyan készültél a bajnokságra, mi változott? Mennyire nehezítette a felkészülést, hogy nagyon kevés lehetőség volt a nemzetközi megmérettetésre?

A tavalyi országos bajnokság után, ősszel két CDI-W világkupa-fordulón sikerült elindulnunk, Fóton és Lengyelországban Zakrzów­ban. Versenyről versenyre fejlődtünk, egyre jobb eredményeket értünk el. Év végén megterveztük a 2020-as évet is, ahol tíz nemzetközi, valamint több hazai és ausztriai versenyen szerettünk volna elindulni, hogy minél jobban fel tudjunk készülni az Eb-re. Nagyon jól alakult a téli ala­pozó­munka, tavaszra már azt éreztem, hogy Limitless új szintre lépett. Viszont jött a hidegzuhany, elmaradnak a versenyek és a 2021. évi magyarországi díjlovas Eb-t is törölték. Ekkor szinte minden motivációmat elvesztettem, hiszen a tervünk, amit évek alatt építettünk fel, egy pillanat alatt vált semmivé. Így a 2020. évre új célt kellett kitűznöm, ami a magyar bajnoki cím megszerzése lett.

Júliusban indultunk az első versenyünkön, Balatonvilágoson, ahol már sikerült megmutatni azt, hogy hol tart Limi.

Elengedett volt, velem volt, és meg akarta mutatni a négyszögben, amit tud, és azt éreztem, kezdi érteni, mi is a lényeg. Viszont még mindig volt különbség a melegítőpályán és a négyszögben való munka között. A következő versenyeink Pilisjászfalun voltak július végén és augusztus elején, ahol először CDN-A versenyen, majd CDI-W versenyen indultunk. Nagyon vártam, hogy újra lovagolhassak és kihozhassuk a legjobbat egymásból. Teljesen váratlanul nem hoztuk a részemről elvárt formát, úgy gondolom, túl sokat akartam, túlzottan meg akartam mutatni, mennyire is jó Limi. A négyszögben teljesen megfeszült, nem engedte, hogy lovagoljam, ki kellett találnom, hogy oldjam meg. Ott már változtatni ilyen hirtelen nem lehet, akkor már csak valahogy végig kell csinálni az adott állapotban, végigélni, tanulni belőle. Így is történt, sok fejtörést okozott a vágyott állapot megfelelő előhozása, keresése. De ismerem Limit, mindig megmutatja, mit rontok el, észreveszem a hibáimat, még ha utólag is, és tanulok belőlük. Levettem a nyomást róla és magamról is, hisz olyan könnyedén és lazán tudunk már dolgozni otthon.

Ezt akartam megmutatni, ezt a kedvet és könnyedséget, azt, hogy mennyire is szeret dolgozni Limi, hogy micsoda koncentrációra képes.

Tovább folytattam újult erővel a munkát, mert már csak egy hónap volt az ob-ig. Sikerült újra megtalálni a teljes összhangot és úgy érkeztünk meg a szeptemberhez, hogy top formában éreztem magunkat. Ekkor jött a hír, hogy elhalasztják az ob-t egy hónappal, amit akkor úgy gondoltam, nem nekem fog kedvezni. De szerencsére Tamásiban, az Agrár Mustra keretében megrendezett lovasnapokon sikerült részt vennünk. A versenyeknél is sokkal több inger közepette tudtunk teljes versenyszimulációt lovagolni bemutató lovaglás formájában, ahol végül így elpróbálhattam, hogyan kell Limi feszültségét feloldanom és megnyernem magamnak újra a lovamat bent a négyszögben is.

Ez is segítette a tanulási folyamatot, amelynek eredménye már a Tattersallban megrendezett ob-n is látható volt.

Elég erős mezőny volt idén a felnőtt magyar bajnokságban, szoros volt végig a verseny állása. Számítottál a győzelemre? Mit éreztél, amikor a te nevedet mondták be?

Az elhalasztott hónap előjelei sem nekem kedveztek, két ellenfelem is jó eredményeket ért el nemzetközi versenyen, ami természetesen befolyásolja a bírók előzetes hozzáállását is. De úgy gondoltam, hogy magunkkal kell törődnöm, „csak” meg kell mutatnom Limi legjobb formáját, és ha egymás ellen fognak minket látni, akkor ki fog jönni az a plusz, az az extra erő, amit Limitless sugároz magából. Tehát a dolgom az volt, hogy odamenjek, és hiba nélkül bemutassam, hogyan is dolgozik ez a ló.

Az első nap lovaglása után elégedett voltam, Limi olyan volt, amit szerettünk volna, sikerült úgy dolgoznom vele, hogy meg tudja mutatni magát a versenypályán is, de végül a pontok nem az elvárásaim szerint alakultak sajnos.

Ennek ellenére pozitívan álltam a második nap előtt, a ló kirobbanó formában volt, és tudtam, hogy nem sok a lemaradásunk, ráadásul a második napi programban, a nagydíjban még jobban kijönnek a különbségek. Magabiztos voltam, és tudtam, hogy oda tudom rakni Limit, hogy ő a legjobb, nagyon éreztük egymást! Gondoltam, ha a nagydíjat is olyan minőségben elő tudjuk adni, mint az Inter II-t, akkor biztosan látni fogják a bírók, hogy a teljesítményünk stabil, és a nehezebb program ellenére is megmarad, így tovább küzdhetünk az első helyért.

Három bírót egyértelműen meggyőztem, és a többieknek is tetszett, amit magas pontszámmal díjaztak, így megnyertük a versenyszámot. Az utolsó napra teljesen nyitott lett a küzdelem. Tudtam, hogy csak akkor lesz esélyem, ha tökéletesen mutatjuk be a nagydíj zenés kűrünket. Nem sokat aludtam a hétvégén, álmomban is a programokat lovagoltam. Nagyon koncentrált voltam, és megfelelő állapotba is tudtam hozni magunkat a jó teljesítményhez. Sikerült!

Egyszerűen leírhatatlan és kifejezhetetlen az az érzés, amit éreztem. Magyar bajnok lettem!

Valahogy értelmet nyert a kemény munka, a kitartás, a sok-sok év küzdelem, az, hogy az ember eköré építi fel az egész életét. Felszabadultam e teher alól, és lebegtem a boldogságtól. Akkorák vagyunk, amekkorát álmodunk. És merjünk nagyot álmodni, tartsunk ki a legnehezebb időkben, dolgozzunk érte, hogy megvalósulhasson, mert elérhetjük!

Szuper a kűrzenéd, amit, ha jól tudom, Markus Hinzke – akivel a Pegazus szeptemberi számában ismerkedhettek meg az olvasók – állított össze neked. Mennyire volt közös a zeneválasztás, hogyan készült el?

Nagyon örülök, hogy Markus elvállalt bennünket és villámgyorsan elkészítette a kűrzenénket. Tetszett neki a programunk is, ami persze fontos volt, hisz nagy tapasztalattal rendelkezik, sokat látott már. Igazi profi, hatalmas tapasztalattal, ugyanakkor végtelenül szerény és kedves ember. Elkészítettük a vonalvezetést (floorplan), ami az FEI rendszerében tízes skálán tízes erősségű, tehát nagyon nehéz. Ezt lelovagoltam, a videóját elküldtük, és erre komponálta meg Markus és csapata a kűr zenéjét.

A zeneválasztással kapcsolatban egy kérésem volt, hogy a „This is me” című dal legyen benne, aminek mély tartalma sokszor a lelkemig hatolt már, meg is siratott egy-egy kudarc után, és mindig segített talpra állni.

Úgy érzem, ez a szám – az én fordításomban – rólunk szól, és hitelesen elő tudom adni. Azt szeretném kommunikálni az emberek felé, hogy a kitartás, önmagunk elfogadása-elfogadtatása, a küzdelem – még ha sokszor széllel szemben is – megéri, és meghozza a gyümölcsét, ha mindent alárendelve dolgozunk, és alázattal előrefele tekintünk. Ennek a zenének az átdolgozása szól a teljes vágtarész alatt. A lépés, az ügetés és passage-piaffe zenéjét Markus javasolta, hogy ez nagyon illene hozzánk, illetve így látja egésznek a kűrt. Természetesen egyetértettem vele, ő sokkal jobban ért hozzá, már a zene elkészülte előtt is látta egyben a művet.

Tavaly azt mondtad, kell még egy-két év, hogy Limi beérjen a nagydíjra. Most hogyan látod ezt? Beért?

A tavalyi rotterdami Eb-n azt láttam a legnagyobbaknál, hogy a lovaik teljes önhordásban, játszi könnyedséggel dolgoztak, apró jelekre, szinte maguktól végezték a feladatokat. Ez nagy különbség volt köztük és az én lovaglásom között. Nálunk én küzdöttem, és akartam, hogy végrehajtsuk a feladatokat. Sok mindenre rájöttem akkor, miután lekerült a verseny nyomása rólam, ugyanis még egy hetet tudtam ott Rotterdamban lovagolni abban a közegben, együtt edzhettem a legnagyobbakkal. Nem lógott ki Limi a többi ló közül, sem a megjelenésével, sem a mozgásával. Ott megértettem, amit Fritzi (Fritz Gaulhofer) mond már két éve, hogy csak türelem kell, amíg beérik. Ő az első percben azt mondta, hogy ebből a lóból olimpikon lesz. Rájöttem, hogy min kell dolgoznom vele, merre kell haladnom, hogy segíthessem ezt a beérési folyamatot, ne pedig gátoljam. Ez volt a következő célunk ebben az évben, hogy a jó irányba haladjunk.

Most az ob-n – a legjobbkor – éreztem először azt versenyen, hogy végre sikerült úgy lovagolnom egy nagydíjat, ahogy azt elvárják egy nemzetközi versenyen.

Még csak tízéves Limi, így azt gondolom, hogy a következő négy évben lesz a legerősebb. Jövő évre mondhatjuk azt, hogy beérünk a nemzetközi szintre, azaz szeretném, ha most már nemzetközi versenyeken is tudnánk 70% feletti eredményeket hozni.

Mik a terveid a jövő évi szezonra? 

A mai állás szerint úgy néz ki, hogy jövő szeptemberben mégis megrendezik Németországban a díjlovas Eb-t, így egyértelműen a célunk az Eb-n való minél jobb szereplés, vagy akár a legjobb harmincba való bejutás, nyilván ez még korai kissé, de azért nem kizárt. Limitless folyamatosan fejlődik és a neve is utal rá: határ a csillagos ég… azaz irány a párizsi olimpia 2024-ben!

Losonczy Anikó – A felnőtt bajnokság ezüstérmese

Új ló, és micsoda eredmény! Egy hajszálon múlt a felnőtt bajnoki cím. Alig néhány hónapja lovagolod Diort, miután nyugdíjaztad Mysteryt. Kérlek, mutasd be!

Dior 12 éves KWPN herélt, japán tulajdonban van. 2019 áprilisában került Máriakálnokra, hogy a japán tulajdonosnak segítsünk felkészülni vele a nemzetközi versenyekre. Így igazából itthon már több mint egy éve lovagolom, versenyezni viszont eddig a tulajdonosa versenyzett vele. Mivel idén tavasszal a Covid miatt nehézkessé vált az utazás, a tulajdonosa nem nagyon tudott járni edzeni, illetve felmerült, hogy Diort értékesítsük. Mivel nem voltak túl jó versenyeredményei a jó értékesítéshez, így felkértek, hogy versenyezzek vele.

Szinte folyamatosan 68% felettiek az eredményeid nemzetközi nagydíjban, ami nagy teljesítmény. Minek köszönhető ez? Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt így összecsiszolódni az új nagydíjas lovaddal?

Igen, szerencsére nagyon jól tudtunk teljesíteni a nemzetközi mezőnyben, aminek igazán örülök. Bár be kell valljam, amikor elkezdtem vele a versenyzést, nem igazán hittem, hogy sikeresek leszünk. Dior 184 cm, én 160, és kevesebb mint 45 kiló. Úgy éreztem magam rajta, mint egy pont az i betűn. Dior sem mindig realizálta, hogy mit szeretnék tőle, sokszor azt hitte, egy legyecske ül rajta. Az első nemzeti versenyünkről úgy jöttem ki, hogy teljesen kipurcantam, nagyon nehéz volt fizikálisan.

Aztán szépen lassan kezdtünk összecsiszolódni. Dior egyre jobban érzékelte a jeleimet, és én is egyre jobban kiismertem őt. Így versenyről versenyre sikerült fejlődnünk és a bírók is egyre jobban értékelték a teljesítményünket.

Majdnem meglett a magyar bajnoki cím. Számítottál rá?

Nyilván ha év elején kérdezték volna tőlem, hogy milyen esélyeket látok a magyar bajnokságra, a válaszom az lett volna, hogy semmilyet. Az addigi top lovamat, Mysteryt nyugdíjaztam, és a többi lovam még túl fiatal, Dior egyáltalán nem szerepelt az elképzeléseimben a jövőt illetően, még Mystery búcsúztatóján sem.

Az élet viszont másképp alakította a sorsom, mint ahogy elképzeltem. Diorral viszonylag hamar egymásra találtunk, én egyre jobban bíztam benne, ő pedig kivirágzott mellettem.

Már az első nemzetközi versenyünkön sikerült kimagaslóan jól teljesítenünk egy erős nemzetközi mezőnyben; a második nemzetközi versenyen pedig magyar rekordot döntöttünk a nemzetközi eredmények terén. Tizenöt éve egyetlen magyar lovas sem tudott ilyen százalékokat teljesíteni nemzetközi versenyen. Nyilván ennek tudatában nem volt nehéz felmérnem, hogy idén nem lehetetlen a magyar bajnoki cím.

Verseny közben teljesen átszellemülsz, mire gondolsz, amikor a négyszögben lovagolsz?

Gyerekkoromban nem voltam túl jó versenyző. Sokat izgultam, és emiatt sokszor kudarcot is vallottam. Jelenlegi edzőm, Irina Lis viszont nagyon sokat segített abban, hogy ezen változtatni tudjak. Ma már teljesen eggyé tudok válni a lovammal és csak a feladatra koncentrálok. Minden megszűnik körülöttem, csak én vagyok és a lovam. Megpróbálom érezni minden rezgését és az adott állapotból kihozni a maximumot.

Hogyan készültél az ob-ra? Hiszen kevés nemzetközi lehetőség volt a megmérettetésre, ráadásul házigazdája voltál a vírushelyzet enyhülése utáni legelső nemzetközi versenynek. Emellett pedig hazánkban először létrehoztál egy rendkívül igényes online aukciót is.

Az ob-ra nem készültem külön, hiszen mint ahogy már említettem, nem szerepelt az éves terveim között. Az elmaradt nemzetközi versenyek szintén nem érintettek a Diorral való felkészülésben, hisz júniusban álltam vele először starthoz. Június és szeptember között viszont pont annyi versenyen tudtam részt venni, amennyire szükségünk volt.

A máriakálnoki nemzetközi verseny, melynek házigazdája voltam, már izgalmasabb volt. A Covid miatt sorra törölték a versenyeket, a határokat lezárták, és mi sem tudtuk az utolsó pillanatig, hogy meg tudjuk-e rendezni. De szerencsére minden jól alakult.

Így az egész világon Máriakálnokon volt az első nemzetközi verseny a Covid ideje alatt.

Az online aukciót is a Covidnak köszönhetem. Lovardánk lovak kereskedelmével foglalkozik, ez a fő bevételi forrásunk. A járvány miatt teljesen leállt a forgalmunk és kérdésessé vált az egzisztenciánk. Láttam, hogy minden más területen egyre nagyobb szerepet kap a számítógép és az online felületek. Gondoltam, megpróbálok a lovakkal is belépni ebbe az online világba. Nem sokan hittek benne, és bevallom, én sem voltam benne biztos, hogy lesz rá kereslet, de mindenáron meg szerettem volna próbálni. Ma már örülök, hogy be mertem vállalni, hisz nagyon sikeres volt. Már dolgozunk a második árverésen.

Mik a terveid a következő szezonra?

Nehéz kérdés. Terveknek nem mondanám, inkább álmoknak és céloknak. Hisz ember tervez, Isten végez. Nyilván nagyon szeretnék Diorral tovább versenyezni, hisz érzem, hogy még van bennünk ennél sokkal több. Szeretnék vele részt venni a 2021-es Európa-bajnokságon, amire már megszereztük a kvalifikációkat. Még távolabbi cél az olimpia… de ezek előtt a célok előtt még áll egy hatalmas kérdés, mi lesz Diorral?

Dior, mint ahogy mondtam, japán tulajdonban van, és értékesíteni szeretnék őt.

Az én feladatom az, hogy az értékét növeljem a versenyekkel. Ezt sikerült teljesíteni. Már vannak rá komoly érdeklődők is, de természetesen én is igyekszem őt valahogy megtartani. Már volt egy-két tárgyalásom esetleges szponzorokkal, illetve a tulajdonosokkal, de egyelőre még nincs megegyezés. Remélem, hogy lesz rá megoldás, és a jövő szezonban bebizonyíthatom, hogy tudunk még fejlődni. Ha pedig nem így alakul az élet, akkor meg ki tudja, mi lesz.

Egy lovas ló nélkül csak egy ember!

Szokola Csaba – A felnőtt bajnokság bronzérmese

Második vagy a díjlovagló világkupa-sorozat Közép-európai Ligájában, ráadásul egy magyar tenyésztésű lóval. Bronzérmes lettél a nagyon erős magyar mezőnyben az idei felnőtt bajnokságon. Milyen érzéssel tölt el?

Nagyon örülök, hogy Balu az első nagydíjas szezonjában így tud teljesíteni. Még az elején vagyunk a nagydíjban való fejlődésnek, de tudom, mi van még benne, bízom benne és nagyon szeretem.

Enying nem díjlóként kezdte a pályafutását, nem is díjlovaglásra tenyésztették. Hogyan lett belőle az, akit ma láthatunk? Ebben neked óriási részed volt. Mutasd be Enyinget, és meséld el, milyen út vezetett a nagydíjas szintig.

Balu a Sáripusztai ménesben született, teljesen ugró származással (Balou du Rouet – Rege). Nagyon retteg a víztől minden szituációban, ez volt a gond díjugratásban is. Szebényi Dani látta meg benne a fantáziát egy ugróverseny alkalmával, aztán felesége, Nagyházi Juli próbálta ki és végül megvették. Julival dolgoztak és versenyeztek. Később átvettem Julitól, és amikor eladtam Siracusát, résztulajdont vettem Baluhoz. Aztán elkezdtünk versenyezni nehézosztályban, de az otthoni munkában már lehetett gondolni, hogy benne van a nagydíj. Annak ellenére, hogy valóban ugrólónak tenyésztették, jó készsége van piaffe-passzázsra. Nagyon jó szándékú ló, mindig próbálja megoldani, amit kérek.

A fóti versenyen megszerezted a második minősülést is az Eb-re, amelyet a legfrissebb hírek szerint meg is tartanak jövőre a Kassel­mann birtokon. Mik a terveid ezzel kapcsolatban?

Nagyon örülök neki, hogy mindjárt az első nagydíjas szezonjában sikerült a minősülés, annak ellenére, hogy csak alig volt pár versenyünk nagydíjban. Természetesen szeretnénk részt venni rajta Hagenben, remélem, az égiek is segítenek benne, hogy a terv meg is valósuljon.

Az Eb mellett a világkupa-döntőn való részvételed sem kizárt. Mekkora esélyt látsz erre?

Ha tudjuk tartani a második helyet a ranglistán, akkor még ez is tervben van. Még van egy forduló, amire beneveztünk, ha ott tudjuk hozni az eddigi formát, akkor sikerülhet. Remélhetőleg a koronahelyzet nem szól közbe.

Hogyan készíted fel a lovad, és nem utolsósorban magadat a legnagyobb megmérettetésekre? Mit tartasz fontosnak, ami a napi rutin része?

Balunál mindig kulcskérdés a takarmányozás, erre nagyon odafigyelünk. A másik, hogy mindig kap bőven legelőpihenőt a versenyek után. Az edzésprogramjában nagyon fontos, hogy minden héten legalább egy terepezés legyen, így mindig megmarad a motivációja. Illetve fontosnak tartom a rendszeres kézen idomítást. A többi napokon pedig sok átmenettel tornáztatva erősítünk. Nekem nagyon fontos a heti rendszeres két pilates edzés, nagyon hasznosnak tartom. Nagyobb versenyek előtt pedig mindennap vizualizációs mentáltréninggel készítem magam.

Mik a terveid a következő szezonra?

A téli szezonban gimnasztikára szeretnék fókuszálni, hogy a piaffe-passzázst fejlesszük. A következő szezonban a fő cél az Eb, előtte pedig egy esetleges világkupa-döntő, ha sikerül bejutni. Emellett szeretném a fiatal lovaimat eredményesen felkészíteni a Fiatal Lovak Világbajnokságára.

Zengő Réka – Az U25 korosztály bajnoka

Hogyan sikerült felkészülnöd a versenyre, hogyan alakult az idei szezonod?

Sok szempontból nem úgy alakult, ahogy terveztem, a vírushelyzet az összes tervemet keresztülhúzta. Nem tudtam versenyre menni, pedig idén a fő célom az volt, hogy természetesen észszerű keretek között, de a lehető legtöbb versenyen részt vegyünk Riberyvel.

Szeptemberben kezdtem az utolsó évemet az egyetemen, így a sok tanulás és munka mellett nem tudtam sajnos a továbbiakban Máriakálnokon maradni. Körülbelül egy hónapja Tabajdon vannak a lovaim, és már ott készültem az országos bajnokságra.

Számítottál a győzelemre?

Azt, hogy számítottam, nem merném kijelenteni. Számomra a legfontosabb az volt, hogy nagyobb technikai hiba nélkül tudjuk bemutatni mindhárom nap a programot. Azt gondolom, ez sikerült. Ribery jó állapotban volt a hétvégén és magabiztos programokat mutatott be, ami bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.

Hol készültél fel, ki segítette a munkádat?

Nyár végéig az edzéseim Ács Róberttel zajlottak, de az istállóváltás nagyban megváltoztatott mindent. Sajnos le kellett mondanom a mindennapi edzésről és ez új kihívások elé állított. A verseny előtt csak párszor tudtunk Riberyvel Máriakálnokig autózni, és ott edzeni Robival. De a versenyen nagyon boldog voltam, hogy amikor ideje engedte, mindig segített.

Kérlek, mutasd be Riberyt!

Ribery tízéves westfáliai herélt. Ő jó értelemben véve egy kemény ló. Ha munkáról van szó, egyfolytában koncentrál, és nagyon próbálkozik minden feladatot a lehető legjobban végrehajtani. Szerintem ezek a tulajdonságai teszik lehetővé, hogy fiatal kora ellenére mára biztos nagydíjas lónak mondható.

Mik a terveid a következő szezonra?

Remélem, a vírushelyzet a jövő évi szezonban már nem fog változásokat előidézni. Az év elején szeretnék minél több kisebb versenyen indulni, és bízom benne, hogy nyár környékén nemzetközi porondon bizonyíthatok.

Yom-Tov Jázmin – A fiatal lovas kategória és a nehézosztály bajnoka

Két kategóriában is bajnok lettél, milyen érzéssel tölt el ez a tudat?

Nagyon örültem neki! Ez az év különleges volt, mert bár az Eb-n velem volt Sjef Janssen, az edzőm, utána az országos bajnokságig tartó két hónapban egyedül készültem. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy For Joy bajnok lett hétévesen a fiatal lovas kategóriában, 70% feletti teljesítményével az egyéniben és 73% felettivel a kűrben. For Joy négyéves kora óta van nálam, Bojengellel pedig a döntő reggelén írtam újra a kűrt, hogy rakjak bele több nehezítést, és hiba nélkül mindent nagyon szépen megcsinált.

A fiatal lovas kategórián túl a nehézosztályban is sikerült megszerezned a bajnoki címet, és a felnőtt bajnokságban is indultál, de vasárnap történt valami, ami miatt nem lovagoltál be a négyszögbe. Mi történt, és mi van most Zodindével?

A második nap a melegítése elején összeütötte a lábait, éreztem rajta, hogy nem százszázalékos, ezért úgy döntöttünk, hogy visszalépek. Zodinde idén annyit adott nekem, főleg az Európa-bajnokságon, akkora szíve van, biztos így is megcsinálta volna, de nem érdemelné meg, hogy túltoljam.

For Joy tavaly még a fiatal lovaknak kiírt versenyszámban indult, és ott is bajnok lett ötéves kategóriában. Mi történt azóta, hogyan készültél fel az ob-ra?

For Joy mint mondtam, négyéves kora óta nálam van, én lovagolom, öt- és hatéves korosztályban is magyar bajnok volt. Eleinte az volt a terv, hogy hétéves kategóriában indulok vele, Bojengellel pedig a fiatal lovasban. Ennek ellenére Fóton nagyon jól teljesített, és tudtam, hogy Fót és az ob közötti két hétben még sokat tud fejlődni, így úgy döntöttünk, hogy vele megyek a fiatal lovas korosztályban, és meg is hozta a gyümölcsét. Kimagaslóan jól ment, nagyon hálás vagyok neki!

Három bajnokságban indulni nem sok? Hogyan tudsz koncentrálni?

Igazából a tavalyihoz képest ez az országos bajnokság nyugis volt, mert tavaly öt lóval mentem, szóval így több időm volt a lovak között, és nagyon élveztem, hogy tudom nézni a többieket is.

Zodindével az idei U25 Eb-n a nagyon előkelő tizedik helyen végeztél a nagydíj kűrben, 70% feletti teljesítménnyel, amihez ezúton is gratulálunk. Hogyan tervezed a jövő szezont?

Idén a tavalyinál is erősebb mezőny volt U25-ben. Hazai pályán lovagoltam, így még jobb volt a hangulat négy héten keresztül az összes Eb-n. Első nap jól ment, a második nap kis hibákkal, de bejutottam a kűrbe. Úgy voltam vele, hogy most aztán mindent bele kell adni, reggel átírtam a kűrömet, nagyon-nagyon nehéz feladatokat raktam bele, középvonalon minden kettőre pi­rou­ette-ből rögtön kettőre, abból rögtön pirou­ette, abból rögtön minden egyre egy kézzel ugyancsak a középvonalon, pirouette és minden egyrével mentem vissza a falhoz, ahol vágtából piaffoztam.

Annyira leírhatatlanul boldog voltam, mikor mindent hiba nélkül megcsináltunk, nagy mosollyal az arcomon mentem az utolsó vonalamon, mikor leköszöntem, olyan érzés ragadott el, ami tényleg leírhatatlan, mindenki boldog volt.

Mikor megláttuk az eredményeket, mindenki elérzékenyült, 72,9%-ot kapni… őszintén, alig hittem el. Láttam, hogy egyre többen mennek, és én ugyanazon a helyen maradtam nagyon sokáig, nem is beszélve arról, amikor megtudtam, hogy tizedik lettem! El sem hittem. Zodindének akkora szíve van, mindent, de mindent kiadott magából, mindent megcsináltunk együtt, tényleg együtt, bármi jelet adtam, rögtön reagált, együtt voltunk száz százalékban, szívben és lélekben, feladatról feladatra minden csak jobb és jobb lett. Nem hiszem, hogy bármi mást kérhetnék tőle. Annyira szeretem, annyira hálás vagyok neki, Zodinde csakis, de csakis jót érdemel. Mindent nagyon köszönök neki.

A következőkben egyértelműen szeretnék tovább fejlődni, új dolgokat tanulni. A cél, hogy új lovat hozok ki otthonról, Hyde-ot, aki nagyon szépen halad a nagydíj felé, és vele szeretnék még feljebb jutni U25 kategóriában, még jobb eredményt hozni, mint idén.

Ezek mellett jövőre érettségizem, szóval megpróbálom minden plusz időmet a tanulásra fordítani, ebből kifolyólag többet is fogok hazajönni. Megpróbálok mindent beleadni, hogy sikeres érettségim legyen jó eredményekkel, de egyúttal jó lovas eredményeim is.

A fiatal lovak bajnokságáról a decemberi Pegazusban számolunk be.

Forrás: Pegazus