Back to top

Adópolitika - Áttörni az üvegplafont

Az agrártársadalom számára kedvező gazdálkodási környezet kialakításának egyik legfontosabb eleme az adópolitika, ennek módosítására tett most javaslatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. „Célunk, hogy áttörjük azt az üvegplafont, ami eddig a gazdaságok fejlődésének és fejlesztésének gátja volt” – nyilatkozta a Magyar Mezőgazdaságnak Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

A kormány elfogadta az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló, a NAK által kezdeményezett, több éves egyeztetés és jelentős előkészítő munka alapján benyújtott törvényjavaslatot.

A tervezet általános vitája lezajlott az Országgyűlésben, és a mező­gazdasági bizottság is megtárgyalta. Az előterjesztés ritkán látott támogatottságot élvez a parlamenti pártok részéről. „Célunk, hogy áttörjük azt az üvegplafont, ami eddig a gazdaságok fejlődésének és fejlesztésének gátja volt, miközben a törvény megtartja és további kedvezményekkel egészíti ki a már meglévő adózási lehetőségeket” – nyilatkozta lapunknak Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Ahogy a jogszabálytervezet előterjesztésében is kiemelik, az őstermelőként végezhető tevékenységek és a kedvezményes értékhatárok 20 éve változatlanok hazánkban. Mi változott az idők során és milyen minták alapján indultak el?

Fotó: Csatlós Norbert
– Több mint 2 esztendővel ezelőtt, 2018 elején adtunk ki egy javaslatcsomagot „Erősödő agrár- és élelmiszer-gazdaság, jólétében gyarapodó vidék” címmel, amiben csokorba szedtük a magyar vidéken, a magyar agrárgazdaságban tapasztalható, általunk beazonosított problémákat. Igyekeztünk megoldási javaslatokat tenni rájuk, és az egyik kiemelt terület a mezőgazdasági adózás volt. Az adózás megváltoztatása, a működési formák kérdése azonban nem könnyű téma.

Néhány sarokpontot már akkor leütöttünk, például hogy csökkenjenek a termelők adminisztratív terhei, és hogy szűnjenek meg a mindenki által ismert kényszerpályák.

Mert mi a helyzet ma? Az őstermelők a jelenlegi szabályok szerint termelő tevékenységet végezhetnek, kiegészítő tevékenységet pedig kistermelőként. Például ha egy őstermelő levágná egy szintén őstermelő gazdatársa kaszálóját, azt a jelenlegi szabályok szerint nem teheti meg, mert gépi szolgáltatás őstermelőként nem végezhető. Három lehetősége van: vagy feketén végzi el a munkát, vagy kiváltja az egyéni vállalkozói igazolványt erre a tevékenységre, vagy nem csinálja meg. Mindannyian tudjuk: a gyakorlat az, hogy egymás között elrendezik a munka ellenértékét. Ha az ilyen és ehhez hasonló jövedelmeket akár adómentessé tesszük, nem adunk esélyt a szürkegazdaságnak.

Ugyanilyen lehetetlen helyzetet teremt, hogy olyanok is benne vannak a családi gazdaságokban, a közös őstermelői igazolványon keresztül olyanok is részesei a gazdasági tevékenységnek, akik valójában az égvilágon semmit nem csinálnak, csak a nevüket adják a kedvezmények igénybevételéhez. Ez pedig abszurd.

A jelenleg hatályos szabályozás a maga idejében nyilvánvalóan óriási segítséget és komoly adókedvezményt jelentett, az idő azonban eljárt felette.

Amikor napirendre vettük a témát, azzal kezdtük meg a munkát, hogy körül néztünk, máshol – főleg Európában – milyen megoldásokat alkalmaznak. Az egyik ilyen a lengyel modell volt. Náluk az adózás hektáralapú: mindegy, hogy ki mit csinál, vagy hogy mennyi bevétele van valakinek.

Bár ez egy kiszámítható és átlátható rendszer, és a többletjövedelmet nem bünteti, a mi esetünkben az eddiginél több adó fizetését eredményezné, amit nem szeretnénk. Mi úgy szeretnénk csökkenteni a gazdák adminisztratív terheit, hogy közben ne növekedjenek az adóterheik. Egyebek mellett ennek érdekében már most módosítottuk a benyújtott indítványt, jelenleg ugyanis, ha egy őstermelő saját tevékenységéből származó terméket dolgoz fel, akkor az a kistermelői rendeletben meghatározott értékhatárig őstermelői tevékenységnek minősül. A két jogszabály tehát ellentmondott volna egymásnak, de ezt szerencsére, még idejében észleltük.

Ha a módosítást a törvényalkotási bizottság is megtárgyalja és elfogadja, már így szerepelhet a végszavazásra bocsátott jogszabályban.

Célunk tehát az, hogy senkinek se legyen rosszabb a helyzete, mint most.

Ennek köszönhető, hogy néhány felvetés mellett kivétel nélkül támogatták az előterjesztést a parlamenti pártok?

– Egyebek mellett annak köszönheti a támogatottságát, hogy alapvetően nem politikai indíttatású jogszabály. Mindannyian tudjuk, az érintett társadalmi réteg nagyon éles versenyhelyzetben van. Mi ezzel a jogszabállyal szeretnénk a legjobb helyzetbe hozni a termelőinket, és úgy gondolom, jelenleg nincs ennél jobb adózási szabályozás az unióban. Nemcsak az agrártárca, hanem a Pénzügyminisztérium is támogatja, ráadásul még az érintetteknek is tetszik. Ez, természetesen, annak is köszönhető, hogy az adóbevétel-kiesés a költségvetés szempontjából nem jelentős.

Érkezett-e megfontolásra érdemes javaslat az ellenzéki pártoktól?

- Olyan, amit mi ne jártunk volna körbe, nem.

A már említett, a kistermelőket érintő módosítás sem tőlük, hanem a gyakorlatból érkezett, bár a parlamentben is elhangzott módosító indítványként.

Leginkább olyan észrevételek érkeztek, amiket így is vagy úgy is meg lehet oldani. Ha mi hosszas civódás után letettük a voksunkat az egyik mellett, ők hozták javaslatként a másikat. Ez persze nem rossz, de mi ezeket a kérdéseket már korábban mérlegeltük, és az alapján döntöttünk. Az idő majd megmutatja, hogy melyik a jobb megoldás.

Mindenesetre, nagyon fontos, hogy kétharmados törvényről beszélünk, tehát nem mindegy az ellenzéki pártok hozzáállása. Mert bár a kormánypártoknak megvan a kétharmada, tehát alapvetően elfogadható ellenzéki támogatás nélkül is, de komoly visszacsatolása lenne a munkánknak – hiszen mi voltunk a javaslattevők –, hogy olyan jogszabályt tudtunk benyújtani, amit a parlamenti pártok mindegyike elfogad.

Új Közös Agrárpolitika előtt állunk. Ez a szabályozás az adózáson kívül milyen hatással lesz a gazdálkodókra?

– A következő költségvetési időszak Közös Agrárpolitikáját tekintve én azzal számolok, hogy jóval több fejlesztési forrás áll majd rendelkezésünkre, mint most.

A jelenlegiben 1400 milliárd forinttal gazdálkodhatunk a Vidékfejlesztési Program keretében. Én azt remélem, hogy ez az összeg szignifikánsan nagyobb lesz.

Ennek az összegnek a nagyságát a nemzeti forrással lehet növelni, és mi erősen lobbizunk azért, hogy a kormány még inkább álljon a vidék, az agrárium mellé, és anyagilag is ismerje el a stratégiai fontosságát.

Ebben a tekintetben optimisták lehetünk. Ha ezek a számunkra kedvező döntések most megszületnek, akkor jelentős forrás áll majd rendelkezésre. Ezeket azonban fel is kell tudni használni. Ez az egyik olyan probléma, amit sokan talán nem is érzékelnek, és amit én üvegplafon-effektusnak szoktam nevezni.

Mondok egy példát erre is. Egy ötfős családi gazdaságnak, ahol a kistermelői költségátalány 8 millió forint, 40 millió forintos árbevételig adómentes a tevékenysége. Efölött azonban nemcsak a 40 millió feletti részre, hanem adott esetben negyvenmillió-egy forint után kell adót fizetni – és nem csak az 1 forint után. Ezért sokan nem mennek 40 millió fölé, hanem 39 millió 900 ezer forintos árbevételt lőnek be.

Fotó: pixabay.com

Csakhogy ha ők beruháznának, technológiát fejlesztenének, az árbevételük törvényszerűen elkezdene felfelé kúszni, mert hatékonyabbá válnak, nagyobb hozzáadott értéket állítanak elő.

Sokan azért nem lépik meg ezeket a beruházásokat, mert bár emelnék az árbevételt, de emelné az adójukat is. Ezáltal a jelenlegi szabályozás üvegplafont emel a családi gazdaságok fölé. Ezt az üvegplafont szét kell törni. Ennek érdekében is tettük lehetővé a családi mezőgazdasági társaságok esetében az adómentes kivét lehetőségét, hogy ez ne korlátozza a fejlesztéseiket, hanem inkább azok elvégzésére ösztönözze őket. Tehát a jogszabálytól egyfajta gazdaságélénkítő hatást is várunk.

De nem mellékes az sem, hogy mennyire tudjuk vonzóvá tenni a fiatalok számára az ágazatot. Ha azt látják, hogy hosszú távon kiszámítható, stabil adózási környezetben dolgozhatnak, akkor szívesebben veszik át a gazdaságokat a szüleiktől.

Az adók mellett szót kell ejteni a járulékokról is. Az öngondoskodás mennyire jellemző az ágazatra?

– A járulékokat alapvetően nem ebben a jogszabályban kezeljük, de valóban, ebben a tekintetben óriási dilemmával küzd ágazatunk.

A főállású őstermelők jelenleg minimális nyugdíjjárulékot fizetnek, ami igen csekély összeget garantál idős korukra. Sokan éppen napjainkban szembesülnek ezzel.

Ők azonban csak a kötelező minimumot fizették be, miközben lehetőségük volt nagyobb összeggel is gondolni nyugdíjas éveikre. Azt természetesen senki nem vitatja, hogy mennyit dolgoztak életükben, de nyugdíjként akkor is csak a befizetett összeggel arányos részre jogosultak. Ez is olyan dilemma, amivel kezdeni kell valamit, és ebben a kérdésben a gazdatársadalom sem egységes. Addig is mindenkit arra biztatok, hogyha jelenleg az alacsony befizetési kötelezettséget élvezi, akkor más formában gondoskodjon időskori biztonságáról.

Mikorra várható a jogszabály elfogadása és mikor léphet életbe?

– Jelenlegi információink szerint november 16-án szavazunk róla. Ez egyelőre céldátum, és remélem, tudjuk tartani.

Ha azt akarjuk – márpedig azt akarjuk –, hogy január 1-jén hatályba lépjen, akkor még december előtt, tehát novemberben szavazni kell róla, hiszen adójogszabályokat is érint a tervezet.

Márpedig a hatályos rendelkezés úgy szól, hogy adójogszabályt a hatályba lépése előtt 30 nappal kell elfogadnia az Országgyűlésnek. Tehát decemberben már hiába szavaznánk róla, január 1-jével nem tudna hatályba lépni emiatt a szabályozás miatt. November végéig meg kell nyomnunk a gombot.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/46 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

33 milliárd forint támogatás érkezett a szarvasmarha- és juhtartókhoz

Lényegében befejeződött a tejelő tehenek, az anyajuhok és a hízott húsmarha bikák után a tavalyi évben benyújtott termeléshez kötött támogatások kifizetése. Ennek eredményeképpen 33 milliárd forint segíti a gazdálkodókat - tájékoztatott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Felelős állattartást elősegítő ivartalanítási program indul

Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására hétfőn falvak önkormányzatai számára - jelentette be az Etyek-Botpusztai állatmenhelyen a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

AgroUni agrár-felsőoktatási konferencia

Közös online konferenciát szervezett a Doktoranduszok Országos Szövetségének Agrártudományi Osztálya, a Magyar Tudomány- és Innovációmenedzsment Alapítvány, valamint a Digitális Jólét Program AgroUni – Fókuszban az agrár-felsőoktatás aktuális kérdései címmel.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Egyre több magyar beruházás Szerbiában

Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

Termőföldtől az asztalig újratöltve - Az adat és az élelmiszer jövője

A járvány megmutatta, hogy a globális élelmiszerlánc törékeny - és ennek egy fő oka, hogy sok esetben átláthatatlan, miként kerül az emberek asztalára az élelmiszer. Ezen segíthet a blokklánc technológia. De mi is ez a blockchain és hogyan teheti az élelmiszertermelést, kereskedelmet és fogyasztást biztonságosabbá?

Elkezdődött a jégkármérséklő rendszer védekezési időszaka

Üzembe helyezte az országos jégkármérséklő rendszert 2021. április 15-én a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd.

Már csak a meleg hiányzik

A hét első felében hazánk fölé helyeződött légörvénynek köszönhetően országszerte megáztak a talajok, de a csapadék mellett jelentős lehűlés is érkezett. Ugyanakkor a borult, csapadékos időben a károkozó hajnali fagyok eddig az ország nagy részére nem tértek vissza, de a felhőzet elvonulása után péntek hajnalban többfelé, szombaton már kevesebb helyen hűl majd -2 - -3 fokig a levegő.

Ki lehet váltani az antibiotikumokat gyógynövényekkel?

Ma még az a napi rutin, hogy ha bármi probléma adódik az állatokkal, akkor antibiotikumot adnak nekik, de a kistermelőknek is számolniuk kell azzal, hogy előbb-utóbb korlátozzák ezek használatát. Dr. Mézes Miklós akadémikust, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanárát, a Takarmánybiztonsági tanszékvezetőjét kérdeztük a Kistermelők Lapja áprilisi számában.

Már kapható a friss hazai spárga

Ezen a héten kerül nagyobb mennyiségben a hazai friss spárga a piacokra, üzletekbe – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A magyar spárga kiváló minőségű, nagyrészt külföldre – Németországba, Ausztriába, Svájcba, illetve a skandináv országokba – értékesítik. A hazai lakosság körében évről évre egyre népszerűbb a spárga, ami igazán egészséges zöldség.