0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Akadozó cukorrépakampány

Korántsem zökkenőmentesen, de zajlik a szlovákiai cukorrépakampány. Az előzetes becslések szerint év végére, jövő év elejére fejeződhet be a „fehér arany” előállítása az ország két üzemelő cukorgyárában, Szereden és Hőlakon. Ebben a két gyárban együttesen mintegy 195 ezer tonna cukrot állíthatnak elő a 2020-as idényben.

A szeredi cukorgyár szeptember 15-én rajtolt, Hőlak pedig egy napra rá jelentette be az elindulását. A termelőknek a 2020–2021-es gazdasági évben csaknem 21 650 hektárról kell begyűjteniük a cukorrépatermést, ezen a területen 210 gazdálkodó termeszt cukorrépát.

A cukorrépa számára összességében elfogadhatóan alakult az időjárás, de azért akadtak bosszúsabb napok is a vegetáció során.

Tavasszal a nagy szárazság következtében eleinte nem fejlődtek kellőképpen a növények, emiatt az utóbbi 15 év leggyengébb terméskilátásával kezdődött a szezon.

De utána észhez tért a természet, intenzívebb esőzések jöttek, ami megmentette a termést. Természetesen alaposan besegítettek öntözéssel is, az éghajlatváltozás miatt mára elképzelhetetlenné vált a korszerű és hatékony termesztés.

Csakhogy esőből is megárt a sok: a bőséges októberi csapadék már nem csupán a termelőknek, hanem a feldolgozóknak is fejtörést okozott. A kedvezőtlen időjárás miatt a szeredi cukorgyárban kevés lett a feldolgozható cukoralapanyag. A sáros, latyakos táblákon természetszerűleg le kellett állítani a répa begyűjtését, ezért a szeredi gyárban csak a tartalékokat tudták feldolgozni, és emiatt a napi 5 ezer tonnás kapacitás kihasználása helyett csupán 3,2 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel.

– Egy cukorgyárnak lényegében csak a termőföldeken vannak tartalékai, emiatt fennállt a veszélye, hogy a szeredi cukorgyár 110 éves történelmében először le kell állítani a termelést az idény közepén.

Észszerű lépésekhez kellett tehát folyamodnunk, rugalmasan döntenünk – nyilatkozta Róbert Kovács, aki egyben a Cukorrépa-termesztők Szövetségének az elnöke. A termelés teljes leállítását tehát sikerült elkerülni Szereden, amivel sokat megtakarítanak, az esetleges leállás ugyanis legalább két napot igénybe vett volna, az üzem újraindítása pedig további másfél-két napot emésztene fel.

Az előzetes becslések szerint nagyjából november végére fejezik be a termelők a cukorrépatermés begyűjtését, sőt, a kiadós októberi esőzések miatt elképzelhető, hogy még decemberre is áttolódik a befejezése.

Már most borítékolható, hogy az eső után betakarított cukorrépa ára alacsonyabb lesz, mert a standard cukortartalom 16 százalék körül szokott lenni, viszont már jelenleg is csak 14,5–15 százalék körül van.

Az utóbbi években nem volt gond Szlovákia ellátása belföldön termelt cukorral, az önellátáshoz szükséges mennyiség 120 százalékát állítják elő. A termelést szeretnék fenntartani, és nemcsak az önellátás érdekében, hanem mert „természetesen nem veszíthető el az a mintegy 3 ezer alkalmazott, aki az ágazatban dolgozik” – nyilatkozta Michal Abelovič, a Szlovákiai Cukortársaság elnöke.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság