Back to top

Kőkeményen védik nemzeti értékeiket az oroszok

Szibériai környezetvédők lefüleltek egy csoportot, amely a védett állatnak minősülő argali juhra vadászott a mongol határnál. A világnak ezen a részén él a híres hópárduc is.

Orvvadászat gyanújával szibériai környezetvédők feltartóztattak egy csoportot, amely feltételezésük szerint a világ legnagyobb juhfajtájára, az argali juhra vadászott az orosz-kazah-mongol határ közelében lévő Szajljugemszkij Nemzeti Parkban - írja a napi.hu a Moscow Times híre alapján.

Az argali védett állat, akárcsak a szintén ezen a vidéken élő hópárduc.

Az illetők azzal védekeztek, hogy kőszáli kecskére akarnak vadászni, ám ez átlátszó kifogásnak tűnt annak tükrében, hogy a környéken kizárólag egyetlen patás állatfajta él, az argali. Az egyik lekapcsolt férfi azzal védekezett, hogy az Oroszországhoz tartozó Altaj Köztársaság egyik környezetvédő szervezetének önkéntese, ám ez az információ sem volt pontos.

Az igazi környezetvédők utánanéztek állításának, és kiderült, hogy egy névrokona dolgozik a köztársaság egyik civil környezetvédelmi alapjánál.

Az illető egy moszkvai üzletemberrel és egy trófeagyűjtővel sertepertélt a környéken.

Azt állították, hogy pusztán turistacélokkal érkeztek, és nem is értik, miért gondol bárki arra, hogy argalikat akartak lőni. Ennek az állatfajnak a nemzeti parkban már csupán 1400 egyede él a korábbi túlvadászat miatt.

Forrás: 
Napi.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kiből lesz állatkínzó?

Az állatbántalmazók profilját igyekeztek megrajzolni az Állatorvostudományi Egyetem szakmai napján. A program az Állatkínzás és az emberekkel szemberni erőszak összefüggései című egyetemi képzés folytatása. Az előadók többsége elsősorban jogi, bűnügyi szempontból közelített a témához, de szó volt a korai felismerés és a rehabilitáció lehetőségéről és arról, mit tehetünk az agresszív gyerekekkel.

Mobil, napelemes, precíziós szarvasmarha-etető

A Super SmartFeed egy napelemes, automatizált szarvasmarha-etető, amely bármilyen méretű és korú szarvasmarha vagy juh etetésére használható.

Újra látták 180 év után a titokzatos madarat a borneói esőerdőben

Száznyolcvan évvel azután, hogy utoljára látták a verébfélékhez tartozó titokzatos feketeszemöldökű madarat, a Malacocincla perspicillatát, helybéliek újra láttak és befogtak egy példányt a borneói esőerdőben.

Érdemes figyelni a túrázóknak a vaddisznók ellési időszaka miatt

Az Agrárminisztérium (AM) a Facebook-oldalán a túrázókat arra figyelmeztette, legyenek óvatosak, ha csíkos kismalacot látnak. Fontos, hogy a turistautakról ne térjenek le, a kutyát pórázon sétáltassák, és sötétedés előtt hagyják el az erdőt - áll a bejegyzésben.

Szalonkavarázs

A friss tavaszi szellőben már hallani az erdő ásítását. Ahogy téli álomból való lassú ébredését követve nagyot nyújtózik, rügyei apránként kipattannak, majd leveti magáról cúg rakta dunyháját, hogy ismét fellélegezhessen. De az alkonyattal, ha rövid időre is, elteszik magukat másnapra a berek lakói, csak az erdő királynője járja cvikkekben táncát fiatalosok felett, az esthajnali szürkületben.

Bővülő odútelepek

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete tavaly öt erdészkerületben, a Sóstói-erdőben, valamint Tiszatelek, Kállósemjén, Nagykálló és Nagyszállás térségében létesített odútelepeket. Olyan fiatal erdőkben helyezték el az odúkat, ahol a fákon még nem találnak természetes búvóhelyet a madarak. A szárnyasok részéről „komoly volt az „érdeklődés”, hiszen 90%-os lakottságot jegyeztek fel a szakemberek.

Melyik bárány kerül a húsvéti tányérba?

A tél dereka a bárányok születésének időszaka. Így van ez a Hortobágyon is, ahol az ország legnagyobb racka állományát tartják. A legjobb genetikai adottságú bárányok a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. törzsállományát gyarapítják majd, míg a többiek húsvétra „elkészülnek”, és tányérba kerülnek.

Egy elvadult ausztrál juhról 35 kiló gyapjút nyírtak le

Baarack – így nevezték el azt a vadon élő juhot, melyet egy ausztrál erdőben találtak megmentői, betegen. Egy állatmenhelyre szállították, ahol megszabadították irgalmatlan gyapjától, sőt, azóta már be is illeszkedett a többi mentett juh közé.

Erdőfelújítás szajkóval

Az erdészek áldott tevékenysége mellett egyes vadfajok is segédkeznek az erdőfelújításban. A szajkó, népies nevén a mátyásmadár, bár dúvadnak számít fészekfosztó kártétele miatt, azonban ellenpontozza ezt azzal, hogy jelentős szerepet játszik az erdő ökológiai folyamatainak fenntartásában, így az erdőfelújításban is.

Először láttak sárga pingvint az Atlanti-óceán déli részén

Természetfotósok első alkalommal láttak olyan pingvint, mely nem fekete-fehér volt, hanem sárga és fehér színekben pompázott a közel 120 000 pingvin között egy dél-georgiai szigeten, az Atlanti-óceán déli részén.