Back to top

Erdei építmények

Vörösné Baracsi Erzsébet 1980-ban végzett a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem faipari mérnöki karán, az Iparművészeti Főiskola Belsőépítész szakán pedig 1986-ban vette át diplomáját. Az erdészetek közül legelőször a Pilisi Parkerdő Zrt. kereste meg, a Sikárosi Vadászház belsőépítészeti munkálatait tervezte meg.

Geodéziai torony új köntösben – Csóványosi-kilátó
Következő, nagy volumenű tervezői munkája a Szendehely-Katalinpusztán létrehozott kirándulóközpont központi épületének tervezése és a szabadtéri látogatóközpont kialakítása volt az Ipoly Erdő Zrt. megbízásából. A szakember tervezte a Csóványosi-kilátót, mely a Börzsöny legmagasabb pontja. Ennek a munkának a legnagyobb kihívása az volt, hogy a leromlott állapotú geodéziai mérőtornyot építették át kilátóvá, megtartva az eredeti szerkezetet és funkciót.

Szintén a Börzsönyben, Kútbereken egy régi erdei őrház a keze alatt alakult át erdei hegyi menedékházzá, majd ebben a szellemben öntötte új formába, és új funkcióval látta el az egykori Pénzásási erdei munkásszállást, mely ma már turista menedékházként üzemel.

Kiemelt feladata volt a Som-hegyi turistaház felújítása. A szálláshely először 1983-ban nyitotta meg kapuit a turisták előtt, majd harminc évre rá teljes felújításon, átépítésen és korszerűsítésen esett át, az eredmény pedig magáért beszél.

A Márianosztra-Nagyirtás közötti kisvasút teljes turisztikai célú helyreállítása, az állomás épületének újraépítése is a szakember nevéhez fűződik, ugyanúgy, mint a Márianosztrai matracszállás építészeti, belsőépítészeti tervezése, valamint a felújított Kisirtáspusztai hegyi menedékház belsőépítészeti újraálmodása.

Látványos, a mai szemmel is gyönyörű,  szintén nagy volumenű munkája a több ütemben felépült Somoskői Kirándulóközpont és Erdei Iskola építészeti és belsőépítészeti kialakítása.

Karakteresen tájjelegű építmény a bazaltorgonákat idéző Somoskői Kirándulóközpont
További belsőépítészeti munkái például a Balassagyarmati Huszárház, polgári ház rekonstrukciója, a Bánki vendégház, a Tóviki vendégház, a Salgóbánya Erdészház belsőépítészete, az erdei bolt és kiállítóterem/bemutatóterem tervezése. Az Ipoly Erdő Zrt. központi irodájának, a Nagymarosi, a Szentendrei, a Pilismaróti Erdészet irodáinak, valamint  a Királyréti Kirándulóközpontnak belsőépítészete is az elképzeléseit tükrözi.

Az Országos Erdészeti Egyesület rendezvényeinek arculati megtervezésére is többször kapott felkérést. Az egyesület alapításának 150. évfordulója alkalmából Erdélyben szervezett 147. vándorgyűlés alkalmából Vörösné Baracsi Erzsébet tervezte az erdész szakma egyik hazai legnagyobb képviselője, kálnoki Bedő Albert nyughelyén elhelyezett obeliszket, valamint az életútjáról szóló állandó kiállítást a Sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeumban.

Munkái során mindig igyekezett előremutató megoldásokkal szolgálni, az anyaghasználatban pedig központi szerepet kapott a fa.

A kő és fa építészeti megoldások a Naszály északi oldalában – Katalinpusztai Kirándulóközpont
Vörösné Baracsi Erzsébet gazdag képzelőerejével, a szakmája iránti alázatával követendő példát mutat, szaktudásával pedig méltón szolgálja a magyar erdészet, erdőgazdálkodás ügyét.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2020/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lángokban áll Oroszország leghidegebb régiója

Hatalmas területen égett a tőzeg a sarkvidéki Jakut földön tavaly tavasszal és nyáron, a lángok újra feléledtek, és több tízezer hektáron pusztít a tűz, ami településeket fenyeget.

Hol fáj legjobban a rovarcsípés, és melyikük a bajnok a fájdalomokozásban?

Némely kutatók a tudomány kedvéért szívesen vetik alá magukat kínzásoknak. Így derült ki az is, melyik testrészünk a legérzékenyebb a csípésre.

Újabb cseh-lengyel környezeti vita

Cseh környezetvédelmi szervezetek a Csehország és Lengyelország határán található Králický Sněžník nevű hegy tetejére tervezett kilátó építésének azonnali leállítását szorgalmazzák. Szerintük a torony, amelyet 2020 ősze óta építenek, megsérti az építési engedélyekre vonatkozó szabályokat, és veszélyt jelent az élővilágra.

Gazdasági főigazgatói pályázat a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem pályázatot hirdetett gazdasági főigazgató pozíció betöltésére, azon szakembereknek, akik többek között legalább öt éves gazdasági vezetői tapasztalattal, valamint gazdasági szakirányú és regisztrált mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkeznek.

Menedék és újrakezdés

Másfél évtizede segítséget nyújtottunk a Talpalatnyi zöld Hollós Lászlóval ismeretterjesztő műsorhoz. A Kis-Sárréttel foglalkozó fejezetnek végül a Megtartó sárrét címet adtuk, majd a Menedék és újrakezdés alcímet is hozzáragasztottuk.

Megkerüli Hubertlakot

Bakonybéltől nem messze, a Magas-Bakony rengetegén át halad a Bakonyerdő Zrt. Hubertlaki Tanösvénye. Kalandos túra végigjárni, miközben sok érdekes információval gazdagodhatunk a térség élővilágáról, az erdőgazdálkodásról, és megcsodálhatjuk a környék gyöngyszemét, a bakonyi Gyilkos-tavat is.

Újragondolás, újraalkotás és helyreállítás

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1972-ben nyilvánította június 5-ét a környezetvédelem világnapjává (World Environment Day). Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely az egész világon hatással van az emberek jólétére és a gazdasági fejlődésre is.

Szárnyas erdészek

Veresegyház határában egy rossz egészségi állapotú fenyvest a szajkók segítségével kíván felújítani a Pilisi Parkerdő. Hogyan segítenek a szárnyas erdészek ebben a folyamatban?

50 év története

A fél évszázados jubileum apropóján igényes megjelenésű, a teljes időszak történetét átfogó kiadványt adott ki az év végén a Zalaerdő Erdészeti Zrt. A könyv részletezi az elmúlt évtizedek eredményeit, nehézségeit, bemutatja az öt erdészet tevékenységét és munkatársait.

Megtisztult az állami erdő

Idén tavasszal az állami erdőgazdaságok, köztük az EGERERDŐ Zrt. is részt vett a Tisztítsuk meg az országot! programban, melynek egyik fő pilére a területek illegálisan lerakott hulladéktól való mentesítése.