0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Könnyen termeszthető a kínai galagonya

Egészséges táplálkozásra törekedve egyre többen keresik a gyógyhatású gyümölcsöket. A homoktövis már a múlt század nyolcvanas éveiben megjelent a hazai termesztésben, de ilyen gyümölcs a fekete berkenye, az utóbbi évtizedekben nagy területen telepített bodza, vagy éppen a viszonylag új goji bogyó is.

Kínai szakmai utazásaim során ismertem meg és hoztam haza a kínai galagonyát, amely itthon még alig ismert, noha hazánkban szinte mindenütt megél.

A kínai galagonyát (Crataegus pin­natifida var. major) régóta termesztik és használják a kínai táplálkozásban és a hagyományos gyó­gyászatban. Hatóanyagai azonosak a nálunk is honos, de apró, lisztes gyümölcsű galagonyáéval, amelynek szárított virágát teákban magas vérnyomás kezelésére, a szív vérellátásának támogatására javasolják.

A hagyományos kínai gyógyászatban a galagonyát igen sokféle betegségre ajánlják: hasonlóképpen, mint nálunk, a keringés, a szív támogatására, az egyes szervek vérellátásának javítására és az ellenálló képesség (immunrendszer) erősítésére.

Jót tesz a lépnek és a gyomornak, javítja az emésztést és az étvágyat. Hazai vizsgálatok szerint a gyümölcseinek magas a C-vitamin- és a pektintartalma, gyógyhatásukat a bennük nagy mennyiségben megtalálható procianidin-szárma­zékoknak és antioxidáns flavonoidoknak tulajdonítják, amelyek javítják a vérkeringést, a szív vérellátását, segítenek fenntartani az erek egészségét, s ezáltal a vérnyomás szabályozásában is fontos szerepet játszanak. Az antioxidánsok védik a szervezetet a káros oxidatív hatásoktól. Az említett előnyök mellett hatásosak lehetnek a sokakat érintő káros koleszterinszint kezelésében, természetes hatóanyagaikkal csökkentve a vér koleszterinszintjét.

Nem tövises

A hazai galagonyafajokkal szemben a nagy gyümölcsű kínai galagonyák könnyen termeszthetők, könnyen alkalmazkodnak a hazai talaj- és éghajlati viszonyokhoz. Legnagyobb előnyük, hogy a hajtásrendszerük nem tövises, nagyok (25-35 mm) a gyümölcseik, a fák gazdagon virágzanak és bőven teremnek.

Az alapfaj áltermése eléri a 10-12 milliméteres méretet, arborétumokban megtalálható, sőt díszváltozatot is szelektáltak belőle, amit Tahi néven forgalmaznak, de a gyümölcse meg sem közelíti a kínai fajtákét.

A nagy gyümölcsű kínai galagonya 3-4 méter magasra növő törzses fácskát nevel, leginkább sudaras vagy orsó koronát lehet ajánlani hozzá, de bokorrá is nevelhető. Egybibés galagonyára vagy cseregalagonyára oltva vagy szemezve készíthető belőle oltvány, ami korán, a második-harmadik évben fordul termőre. Ma már több évtizedes tapasztalataink alapján tudjuk, hogy 5-10 kilogramm gyümölcsöt is képes teremni fánként. Térigénye nem nagy, ültetvényben 3-4 × 1,5-2 méter sor- és tőtávolságra telepíthető. A hektáronkénti 1250-2200 fával számolva akár 10-20 tonna terméshozamot is képes adni.

Alternatív gyümölcskultúrákat, bioter­mesztési lehetőségeket keresők szá­mára különösen ajánlható.

Egyetlen hátránya, hogy a hazai feldolgozóipar még nem keresi, nem ismeri, viszont házi, kisüzemi feldolgozása jól megszervezhető.

Jól tárolható

A gyümölcs feldolgozási lehetőségei igen változatosak. A kínai gasztronómiában gyümölcsös szeletek vagy tekercsek készítésére használják, emellett a galagonyával készült rizskása és leves is csodás gyógyító étel.

Talán a legegyszerűbb kompótként befőzni, erre a célra érdemes a gyümölcsöket kimagozni.

Gyümölcsönként általában öt mag található. A kompót érdekes, kissé fanyar ízű, vadhúsokhoz, szárnyasokhoz kiváló, akár köretként is ajánlható. Nálunk a család kedvence a galagonyasajt, feleségem titkos receptje szerint készül. Terápiás céllal kockákra vágva naponta fogyasztandó. Hasonló galagonyasajtot kaptam a kínai gyorsvasúton az uzsonnacsomag részeként, bár a miénk kifejezetten jobb ízű. Készülhet belőle galagonyalekvár, hasonló eljárással, kevesebb cukorral, így hígabb az állaga. A gyümölcs hűtőben 2-3 hónapig is eltartható nyersen.

Szárított, aszalt gyümölcsként szintén könnyen eltartható, így leginkább tea, teakeverék formájában hasznosítható.

Életem egyik legemlékezetesebb és legfinomabb teáját Kínában kaptam, különböző virágok mellett két szárított gyümölcsöt is felismertem benne, a kínai galagonyát és a kínai datolyát (jujuba). Erre a célra az apróbb gyümölcsök is használhatók. A kínai gyerekek kedvence a sült galagonya, ilyenkor ősszel utcai árusoktól lehet vásárolni a hurkapálcára fűzött, sült vagy cukormázban kandírozott gyümölcsöt.

Októberben érik

Kínából három fajtát hoztam magammal, amelyeket ma már egy magyar faiskola szaporít, és az oltványokat forgalmazza. Közülük a legnagyobb gyümölcsű (30-35 mm) a Korall, amely korallpiros gyümölcsszínéről kapta a nevét.

Ez érik a legkorábban, már október elején szépen színesedik.

Mintegy két-három héttel későbbi érésű a Bíbor fajtánk, 28-30 milliméter körüli gyümölcsmérettel, illetve a Karmazsin, amelynek a gyümölcshúsa is anto­ciános színeződésű, és 25-28 milliméteres. A fák díszíthetik a há­zi­ker­teket, virágaik nagyok, habár illatuk nem kellemes.

Kártevője alig van a kínai galagonyának, egyedül a körterozsda jelenik meg rajta, amelyet bioter­mesz­tés­ben is engedélyezett réztartalmú készítményekkel távol lehet tartani.

Meggyőződésem, hogy háziker­tekben feltétlen helyük volna a fajtáknak, nagy, fényes sötétzöld leveleik, fehér virágzatuk, valamint a látványos gyümölcsberakódás és az őszi lombszín egész évben dísze lehet a kertnek.

Az egészséges gyümölcstermékeket készítő kistermelőknek pedig kifejezetten ajánlani lehet a termesztésüket.

Forrás: Kertészet és Szőlészet