0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Pár év alatt megszűnhet a román üvegházi zöldségtermesztés

2015 óta harmadával csökkent az üvegházak területe Romániában, már csak 200 hektárt foglalnak el. A rohamos csökkenés a 90-es évek végén kezdődött, amikor a fűtési költségek rohamos emelkedése és a tőkehiány miatt, ami a fejlesztések gátja volt, a termelés kezdett egyre kevésbé kifizetődővé válni.

2019-ben Románia 740 ezer tonna zöldségfélét importált 516 millió euró értékben – írja a a Maszol.ro portál. Ez mennyiségben körülbelül 10, értékben pedig 20 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest. Az ország kivitele ehhez képest kifejezetten szerény volt, 121 ezer tonna, ami 95,6 millió euró bevételt eredményezett.

A legtöbb zöldséget Hollandiából és Lengyelországból vásárolják, de jelentős tételek érkeznek Törökországból, Németországból, Franciaországból, Görögországból, Magyarországról és Spanyolországból is.

A behozatal és a kivitel különbsége 620 ezer tonna, ami a 3,57 millió tonnás belföldi termelés több mint 20 százalékának felel meg. Az, hogy Románia zöldségimportra szorul részben az üvegházak hiányának a következménye. A rendszerváltás évében még körülbelül 5 ezer hektárnyi üvegház működött az országban, egy, a Mezőgazdasági Minisztérium honlapján található dokumentum szerint. Jelenleg az üvegházak összterülete az akkorinak 5 százalékát sem teszi ki.

A rohamos csökkenés a 90-es évek végén kezdődött, amikor a fűtési költségek rohamos emelkedése és a tőkehiány miatt, ami a fejlesztések gátja volt, a termelés kezdett egyre kevésbé kifizetődővé válni. A negatív folyamatok azonban napjainkban is tartanak, öt év alatt 36 százalékkal csökkent a működő üvegházak összterülete.

2015-ben 323 hektáron termesztettek a román üvegházat, tavaly ellenben már mindössze 206 hektáron.

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint további 7 ezer hektárt tesznek ki a fóliasátrak, melyekben javarészt zöldségféléket termesztenek.

200 van, 2 ezerre lenne szükség

Szakemberek szerint Romániának legalább 2 ezer hektárnyi üvegházra lenne szüksége.

„Az európai normáknak megfelelő üvegházak hektárja 1 millió euróba kerül, amit a kistermelők nagyon nehezen tudnak előteremteni, a mezőgazdasági politika pedig nem foglalkozik ezzel az ágazattal” – mondja Ionel Păunel, az egyik mezőgazdasági termelői érdekvédelmi szervezet vezetője. Osztja ezt a véleményt Aurel Tănase, a Mezőgazdasági Termékekért Interprofesszionális Szervezet elnöke is, aki szerint „azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert az állam nem támogatja ezt az ágazatot”.

A rendszerváltás előtt a legnagyobb román üvegházak-komplexumok közül kettő Erdélyben működött.

Feketehalomban körülbelül 60 hektáron virágtermesztéssel foglalkoztak, míg Nagyváradon közel 100 hektáron zöldségeket termesztettek.

Forrás: maszol.ro