Back to top

Egészséges, környezetkímélő, de még Amerikában sem fogy eléggé

Egy felmérést követően kiderült, hogy az amerikai polgárok nem fogyasztanak kellő mennyiségű halat, emiatt az egészségre való jótékony hatásait sem tapasztalhatják meg. A halban található tápanyagok biztosítják a szív és az agy erőteljes, hatékony működését. Ám az amerikaiak kevesebb, mint 11 kilogramm halat fogyasztanak évente, közölték a szakértők.

Ezzel szemben évente hétszer többször vásárolnak csirkés és marhát. Az egészségügyi szakemberek már régóta tűnődnek azon, hogy miért nem fogyasztanak gyakrabban halat az amerikaiak. Erre a kérdésre az egyik válasz az előállítás lehet.

A fogyasztók csak olyan terméket tudnak megvenni, ami elérhető.

Minél többet vásárolnak – elméletben – annál több termék lesz előállítva. Ebben az esetben a nagyobb kereslet a halért elindíthatja azt a folyamatot, hogy több halat kínáljanak eladásra.

Az Egyesült Államok akvakultúrájának kapacitása jelentősen növekszik. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet dolgozói által végzett felmérés is tisztán alátámasztja, hogy több vadon élő halat lehetne kifogni.

Jótékony hatások

A halakban számtalan hasznos tápanyag megtalálható, tökéletes fehérjeforrás, valamint omega-3 zsírsavak hosszú láncát tartalmazza, emellett segíthet megvédeni a szervezetünket a krónikus betegségektől, erősíti az immunrendszert és csökkenti a gyulladások kialakulását a testben.

A tengeri halak nagy mennyiségű omega-3 zsírsavat és olyan ásványokat tartalmaznak, mint a szelén, cink, vas és jód.

Ezenkívül B12 és D vitaminokat is tartalmaz, amik a szívbetegség elkerülésével hozzájárul egészségünk megőrzéséhez, egyéb jótékony hatásaik mellett.

Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma felhívja a figyelmet a halfogyasztás fontosságára különösen a terhes nők és gyerekek esetében, ugyanis a kognitív képességek fejlődésében fontos szerepet játszanak a halakban található tápanyagok.

Tudósok kimutatták, hogy a tengeri hallal kiegészített étrenddel megelőzhetőek az érrendszeri megbetegedések is, aminek köszönhetően az amerikai állampolgárok évente akár 12,7 milliárd dollárral csökkenthetnék az egészségügyi ellátások költségeit.

Ezenfelül a tengeri halnak az előállítása viszonylag alacsony üvegházhatást okozó gázkibocsátással jár.

Vásárlói szokások

Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által végzett 2015-2020-as felmérés alapján az állampolgárok mindössze 11 kilogramm tengeri halat fogyasztanak évente. Ellenben az ideális mennyiség 250 milligramm lenne naponta, hogy kellő mennyiségű omega-3 zsírsav juthasson a szervezetükbe. Ez mindössze a javasolt napi adag 38%-ának a bevitelét teszi ki.

A fogyasztók körében nagyobb népszerűségnek örvendenek az alacsonyabb omega-3 tartalmú tengeri termékek, például a garnélák, amely az egyik legnépszerűbb sósvízi étel az Amerikai Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy az éves halvásárlás 30%-át kiteszi.

Az éttermekben és boltokban további 10 faj teszi ki az elérhető tengeri termékek 85%-át az amerikaiak számára. A garnéla népszerűségét a lazac követi, melynek viszonylag magas az omega-3 zsírsav tartalma. Több olyan faj van, melynek magas a hasznos zsírsav tartalma, ellenben ezeknek igen alacsony a népszerűsége a fogyasztók körében, ilyen például a szardella, a hering és a szardínia is.

A fogyasztók megpróbálják a halfogyasztást étrend kiegészítőkkel helyettesíteni vagy éppen más ételek fogyasztásával, például tojással, hogy elősegítsék a vitaminok és ásványianyagok pótlását.

Azonban a kutatók rámutattak, hogy a halfogyasztás önmagában sokkal hatékonyabb, mint más megoldások, ugyanis nem csak a hasznos zsírsavak vannak jelen benne, hanem vitaminok, ásványi anyagok és más nyomelemek is megtalálhatóak ebben az ételben.

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban – állítja a Corteva vezetője

Andreas Huber, a Corteva EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az EBRD webinárján hívta fel a figyelmet a precíziós mezőgazdaság gazdálkodók szempontjából vizsgált előnyeire.

Megkezdődött a madáretetési szezon

Az első fagyok beköszöntével megkezdődött a 131. országos énekesmadár-etetési szezon, amely 1890 óta vonja be Magyarország lakosságát a madáretetésbe. A mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és az emeletes házak ablakaiban, erkélyein is - olvasható a Magyar Madártani Egyesület közleményében.

A növényi alapanyagokból készült ételek mellett kötelezte el magát az IKEA

A svéd bútorforgalmazó óriásvállalat célja, hogy 2025-re az éttermeiben kínált ételek fele, az általa forgalmazott, előre csomagolt élelmiszereknek pedig 80 százaléka növényi alapanyagokból készüljön. Több lesz a csirkéből és halból készült ételük is.

Kereskedelem a brexit után

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Az EU és az Egyesült Királyság azonban átmeneti időszakról állapodott meg, amely december 31-ig tart. Mivel jelenleg egész Európában a koronavírus-járvány második hulláma okozza a legfőbb gondot, a holland kertészeti vállalatok sem elsősorban a brexit miatt aggódnak.

Sokan a tilalom ellenére sem hagynak fel a halászattal

Noha a drámaian lecsökkent halállomány védelme érdekében 10 éves halászati tilalmat vezettek be a Jangcén, a kínai rendőrségnek folyamatos munkát jelent az illegális halászat elleni küzdelem: idén eddig közel 4 ezer esetben kellett intézkedniük.

Felkészül egy nyelvész és egy szakmabeli - generációváltás a borászatban

Szerencsésnek mondhatják magukat a szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészetnél, hiszen a családból ketten is készen állnak arra, hogy tovább vigyék a szülők által felépített borászatot. A fiatalok, Gestas-Gál Zsuzsa és ifj. Gál Csaba pedig azért érzik magukat szerencsésnek, mert szüleikkel együtt, támogató, megértő környezetben készülhetnek fel a vállalkozás felelősségteljes vezetésére.

Árutőzsde: Ismét emelkedő jegyzések

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Elkészült a világ méhösszeírása

A világ 20 ezer méhfajáról készült összeírás jelent meg a Current Biology folyóiratban. Kínai és szingapúri kutatók állították össze a méhek eloszlásáról és a jelenlétüket befolyásoló tényezőkről szóló jelentést több mint 5,8 millió publikáció alapján.

Erős Pista bevetette a szupererőt a csípős szaloncukorban

Karácsonyi hiánycikké vált tavaly az Erős Pistás szaloncukor, és az óriási érdeklődést látva a kecskeméti Univer Product az idén már országosan forgalomba hozta. Újdonságként a lágyan csípős szaloncukrok mellé tett sokkal karakteresebb Haragos Pista változatot is. Így a bátrabbak kipróbálhatják, milyen az, amikor Erős Pista extra csípős rokonával beveti a szupererőt.