Az amerikai költésrothadás az Európai Unió 2016/429-as számú rendeletének (Állategészségügyi rendelet) hatálya alá tartozik, melynek alapján intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy a betegség importtal ne kerülhessen harmadik országokból EU-tagországokba. A betegség kitörése esetén kereskedelmi korlátozások – karanténzónák felállítása – lépnek életbe. A betegség terjedését figyelemmel kell kísérni, azonosítást követően pedig értesíteni kell az illetékes hatóságokat.
A költésrothadás gyakorlatilag az egész világon felbukkanhat. A betegséget egy Paenibacillus larvae (P. larvae) elnevezésű, gram-pozitív, spórával szaporodó baktérium okozza.
A lárvák a fertőzésre a petéből „kibújást” követő 12-36 órában a legfogékonyabbak és csupán néhány spóra is elegendő ahhoz, hogy megfertőződjenek ebben a stádiumban.
Négy különböző P. larvae típust ismerünk. Ezek különböző klinikai tüneteket idéznek elő, eltérő a fertőzőképességük, fenotípusuk (fizikai megjelenésük), csírázási hajlamuk, hőmérséklet-érzékenységük, a nyugalmi szakaszuk és spórásodásra való hajlamuk.
A fertőzés úgy kezdődik, hogy a méhlárva az élelemmel együtt elfogyasztja a P. larvae spórákat is. A spórák ezután a középbélben igen erőteljesen szaporodnak. Amint áttörik a bélfalat, bejutnak a lárva belső szerveibe, amivel a lárva halálát okozzák.
A P. larvae képes a legkülönbözőbb méhészeti termékekben is több évig túlélni, a már említett kiszáradt, pikkelyesedett lárvamúmián akár 35 évig is. A költésrothadás hosszú vegetatív időszaka és a fertőzőképessége a megelőzés hatékonyságának súlyos akadályai, illetve igen komoly és hatékony fertőtlenítő eljárásokra van szükség ahhoz, hogy méhészetünkben megszabadulhassunk a fertőzéstől.
A P. larvae spóráinak átadása eltájolás, rablás és rajzás következtében is történhet, illetve a méhész ugyancsak elősegítheti annak terjedését olyan spórával fertőzött eszközökkel és anyagokkal, mint a keretek, a méz, a virágpor vagy a méhek etetésével, másik méhészetből származó virágporral, a családok kezelésére szolgáló szerszámokkal és a fertőzött méhcsaládok adásvételével.
Szigorúan kövessük nyomon a család adásvételének állomásait, ügyeljünk a kezeléshez használt eszközeinkre és a méhészeti termékre. Kiemelten fontos, hogy felmerülő gyanú esetén szigorúan kövessük a hatósági állatorvosi előírásokat, illetve tartsuk naprakészen a családjainkra vonatkozó adatokat – többek között helyadatokat – a nemzeti méhészeti adatbázisban.
Diagnózis a terepen
A betegségre figyelmeztető első jel a sörétes fiasítás. A sejtfedelek horpadtak és lyukasak, kinézetre sötét-nedvesnek látszanak. Az olyan sejtek, amelyek kávébarna, felfúvódott halott lárvát vagy bábot tartalmaznak, nagy valószínűséggel ezzel a baktériummal fertőződtek. Súlyos fertőzöttség esetén a fias fedelek eltávolítását követően átható rothadt szag is megcsapja az orrunkat, köszönhetően a lárvák halál utáni lebomlási folyamatának.
Friss fertőződés esetén egy vékony barna fonalat tudunk a fadarabbal kihúzni a sejtből. Alternatív megoldásként kimondottan a költésrothadásra kifejlesztett tesztfelszereléssel is elvégezhetjük az azonosítást. Előrehaladott állapotban a lárva már kiszáradt, színe barnás-fekete és pikkelyhez hasonló alakban a sejt falához van tapadva.
A betegség súlyos következményei miatt, a végleges bizonyítási eljárást egy arra szakosodott laboratóriumban kell elvégeztetni. Amennyiben a gyanú igazolást nyer, tájékozódni kell a jogi kötelezettségekről és haladéktalanul értesíteni kell az illetékes hatóságokat.
Laboratóriumi diagnózis
Olyan családoknál, ahol a klinikai tünetek még nem állapíthatók meg, a megelőzés érdekében a felnőtt méheket, a mézet, a viaszt, a virágport vagy a kaptárhulladékot vizsgálat alá lehet venni. Ezen anyagok ellenőrzése egyszerű és hatékony megoldásként kínálkozik a P. larvae jelenlétének azonosítására és a továbbterjedés megelőzésére még a klinikai tünetek megjelenése előtt.
A hatékony és megalapozott P. larvae vizsgálat során a feltételezetten fertőzött mintát inkubálják, hogy megfelelő mennyiségű spóra álljon rendelkezésre a fertőzés előrehaladtának megállapítására és a reakció elősegítésére. Laboratóriumi körülmények között biokémiai profilozással, antigén-azonosítással, hagyományos és valós idejű PCR-rel (polimeráz-láncreakció), valamint a tömegspektrométerrel és egyéb eljárások alkalmazásával tesztelik a patogén jelenlétét.
Jó méhtartási gyakorlat a betegség azonosítása érdekében
A jó méhtartás feltételei nélkülözhetetlenek a mézelő méhek egészségének megőrzése érdekében. Ezek a gyakorlatok meglehetősen hasznosak az olyan patogének elszaporodásának megakadályozásában, mint amilyen például a P. larvae.
Ajánlott továbbá a klinikai tünetek folyamatos figyelemmel kísérése, az anya meglétének ellenőrzése legalább egyszer tavasszal az áttelelést követően, az első komolyabb gyűjtést megelőzően és az utolsó pergetést követően a beteleltetés megkezdése előtt. Érdemes legalább évente egyszer, a tünetmentes családokat is ellenőrizni a költésrothadás jelei után kutatva (fedett mézkoszorúban, a fiasításos keretekben, illetve a kaptárhulladékban) laboratóriumi eljárásokat segítségül hívva, hogy még a klinikai tünetek megjelenése előtt azonosítani lehessen a P. larvae spóráinak jelenlétét, és hogy megfelelő ellenintézkedéseket lehessen tenni még idejekorán.
Fel kell jegyezni a családok egészségi állapotát (egészséges, beteg, fertőzött, elpusztult), a vizsgálatok időpontját, a diagnózist, az érintett családok azonosíthatóságát, a kezelést és azok eredményét, hogy teljes képet alkothassunk. Gyorsan ellenőrizzük az elpusztult családokat fertőző betegségek nyomai után kutatva, majd kaptárostól égessük el a fertőzött családokat. Általános higiéniás elvként folyamatosan távolítsuk el a viaszt és a propoliszt a kaptárok belsejéből, valamint ne hagyjunk eszközöket és anyagokat szerteszét a méhesben.
Rendszeresen tisztítsuk meg a felszerelésünket, mielőtt új méhcsaládhoz nyúlnánk. Ne helyezzünk át semmilyen biológiai anyagot (pl. fiasítást vagy mézes kereteket) egyik kaptárból a másikba, amennyiben a szóban forgó családok egészségügyi állapota nem ismert.
Rajokat csakis egészséges fiasítással rendelkező, betegségektől mentes családokból készítsünk. Ugyanígy járjunk el családerősítés esetén is. Családokat csak megfelelő, betegségek jelenlétét célzó vizsgálatot követően szabad vásárolni, amennyiben lehetséges, kérjünk hatósági állatorvosi igazolást is. Amennyire lehetséges, kerüljük el az ismeretlen helyről származó rajok elhelyezését a méhészetünkben. Ezeket az újonnan befogott családokat tartsuk elkülönítve a törzsállománytól mindaddig (legalább egy hónapig), amíg megbizonyosodunk arról, hogy egészségesek, így elkerülve a törzsállományunk esetleges lefertőzését. Tartsuk szem előtt a higiéniás előírásokat (pl. időközönként váltsunk méhészruhát, kesztyűt, kalapot, méhészeti szerszámokat…) különösen akkor, ha elpusztult családokkal, illetve e családok kaptáraival dolgozunk.
Használjon eldobható kesztyűt a gyanús kaptárok kezelése során. Először az egészségesnek tűnő családokat vizsgálja meg, majd a betegségre gyanúsakat.
Rövid időközönként ellenőrizze állományát, hogy a betegséget még a korai stádiumában fel tudja ismerni. Ne cserélgesse a kereteket a családok között. Új családokat csakis fertőtlenített kaptárba tegyen, tiszta műlépes építőkeretekre és csak cukorsziruppal etesse őket.
A lehető leggyorsabban távolítsa el az elpusztult családokat az állományból, égesse el a kaptár tartalmát, illetve amit nem, azt fertőtlenítse. Tisztítsa meg és fertőtlenítse méhészeti felszerelését, a méhesházat, a szerszámokat, a tároló és csomagoló felszerelést, hogy minimalizálni tudja a kórokozó terjedését, továbbá minden potenciálisan fertőződött eszközt (pl. kesztyűk), miután érintkezésbe kerültek a feltételezhetően fertőzött méhcsaládokkal. (folytatjuk)