…egyik elnyomja a másikat és kezd túlzsúfolttá válni a kert. Ilyenkor szükség van komolyabb beavatkozásokra, amelyekre a vegetációs időn kívül, ősztől tavaszig a legideálisabb az időszak – már munkaszervezés szempontjából is…
Ifjítás – drasztikus, de néha kell
Metszés nélkül a növények elveszíthetik „kultúr” formájukat, kevesebb virágot és termést hoznak, és hamar felkopaszodnak, ferdén nőnek, ha valami árnyékot vet rájuk. A különböző növényfajokat eltérő metszéssel lehet optimális növekedésre bírni, ám vannak általános irányelvek. Elsőként mindig a sérült, beteg, korhadt, vagy száraz ágakat távolítsuk el. Ezután a befelé növő, egymást keresztező, egymáshoz dörzsölődő ágakat kell tőből kivágni. Ha egyedül álló szoliter növényt metszünk, ami a formájával, leveleivel, ágaival díszít, akkor elsősorban a formával törődjünk: távolítsuk el az esztétikailag nem megfelelő helyen növő ágakat.
A metszéskor nézzük meg, hogy a legfelső megmaradó rügy milyen irányba néz, az fog ugyanis aktiválódni, és olyan irányú vessző fog belőle kiindulni, amilyen állású a rügy. Tehát metszésnél olyan rügy felett vágjuk le a vesszőt, vagy gallyat, ami az általunk kívánt irányba néz. A koronából kifelé álló rügyre metsszük vissza a gallyakat, mert ha befelé áll a rügy, akkor a belőle képződő vessző is befelé indul majd, sűrűsítve a koronát, tovább fokozva az ottani kedvezőtlen fényszegény és kevésbé levegőjárta körülményeket.
Az ágak lehajtásával, lekötözésével is befolyásolhatjuk az új vesszők növekedésének irányát. Ennek annyi a hátránya, hogy legalább egy évig kell lekötözve legyen a vessző ahhoz, hogy az így beállított növekedési irányt megtartsa.
A növény magasságát korlátozhatjuk, ha oldalelágazásra vágjuk vissza. Ezáltal a növény inkább terebélyesedik, magassága kevésbé növekszik. Tehát ha ilyen alakot szeretnénk, akkor a felfelé törő vezérágat távolítsuk el. Ez főleg gyümölcsöknél előnyös, mert sokszor alma, kajszi, cseresznye esetén, ha időben eltávolítottuk volna a felfelé törő vezérágat, akkor pár év múlva nem bosszankodnánk, hogy 4-5 méter magasból kell leszüretelni a gyümölcsöt.
Ritkítsuk a fák, bokrok külső felét, hogy a korona alsó része is kapjon elegendő fényt, különben belül és alul felkopaszodik a fényhiány miatt. Így szebb lesz a virágzás, egyenletesen érnek be a gyümölcsök.
A metszésnél azt tartsuk szem előtt, hogy kiegyenlített legyen a virág-, és hajtásrügyek eloszlása. Gondoljunk arra, hogy a vízszinteshez közeli helyzetben lévő ágakon általában több a termőrügy, ezért a függőleges ágakat távolítsuk el.
A bokroknál az ifjítás menete során először tőből távolítsuk el az elöregedett részeket. Fáknál az elöregedett ágat vágjuk vissza – lehetőség szerint egy fiatalabb koronarészre. A nagyobb átmérőjű sebeket érdemes sebkezelő anyaggal kezelni. Csonkokat se hagyjunk, mert beszáradva növényvédelmi problémákat okozhatnak a későbbiekben. Főleg az erőteljes metszés megviselheti a növényt, ezért segítsünk neki: öntözzük és biztosítsunk több tápanyagot a következő tavasszal.
A metszés erőssége
Mindig a vesszők végén levő, vagy a metszés alatt lévő rügyek hajtanak ki legerősebben. Minél rövidebbre metszünk vissza egy vesszőt, annál erőteljesebben hajt majd ki. A gyenge metszés (a vessző felső 1/3-át távolítjuk el) esetén a vágáshoz közeli néhány rügy kihajt, az alsók alvó állapotba kerülnek. Ez általában a növény szinten tartására jó.
Középerős metszésnek számít, ha a vessző felét távolítjuk el. Ekkor szinte minden rügy kihajt, de az ággyűrűhöz közeledve egyre kisebb hajtásokat produkálva. Ezzel lehet magas termőképességen, fiatalon tartani a növényt.
Erős metszéssel (a vessző 2/3-át távolítjuk el): minden megmaradt rügy kihajt, és erőteljes növekedést produkál. Ezzel lehet fiatalítani a növényt, bár a következő évben a fejlődés vegetatív irányba tolódik el, így terméskiesésre, gyérebb virágzásra kell számítani.
A következő évben az erőteljes metszésre a fa fokozott hajtásnövekedéssel válaszol. Sok esetben vízhajtások (hosszú, függőlegesen felfelé törő ágak) alakulnak ki. Ezek közül válogassunk – a feleslegeseket tőből távolítsuk el, amelyekből viszont az új koronarészt akarjuk kialakítani, csak gyengén metsszük vissza.
Az új ágakon, vesszőkön általában csak 3-4 év múlva fejlődik számottevő termés. Ezért ha lehet, érdemes több lépésben ifjítani, ekkor 2-3 év alatt végezzük el a teljes ifjítást. Ez nem csak a termés miatt előnyös, de a növényt is kevésbé viseli meg.
Függőleges zónázás
Egy idősebb, már „beállt” kertben idővel nem csak a növények egymáshoz viszonyított vízszintes helyzetét, hanem a függőleges zónázottságot is figyelembe kell venni, és néha alakítani kell azon.
Ekkor már látjuk melyek a gyorsabban fejlődő, magasabb növésű egyedek, és melyek a terebélyesebbek. Ennek megértésére szemléletes példa a fenyők növekedése. Egy fiatal, 6-10 éves fenyőfa lombozata alulról, szinte a föld szintjéről indul, ám ahogy nő, és idősebb lesz, az alja kissé felkopaszodik, és kevésbé lesz szép. Ez egy természetes folyamat, hiszen ekkor – már méretei miatt is – a törzs alsó részének más, tartó funkciója lesz, feljebb elegendő fotoszintetizáló felület alakul ki. Ilyenkor az alsó ágakat levágjuk, így más formát kap a fa. Ekkortól azonban elhelyezhetünk alatta árnyéktűrő évelőket.
Lombhullató fák esetén is hasonló a helyzet, amikor elértek egy magasságot, alájuk ültethetünk tavasszal virágzó hagymás növényeket: tulipánt, nárciszt, jácintot. Ezek tavasszal, amikor virágoznak, üde színfoltot jelentenek, és mire fölöttük kilombosodik a fa, addigra vissza is húzódnak.
Egy idősebb kertben az ilyen szinteket jól ki lehet alakítani, ezzel az időbeli és térbeli különbségekkel tovább fokozható a kert változatossága. Az összeérő cserjéket egy erőteljes visszametszéssel megkurtítva – méreteiket akár megnegyedelve – újra helyhez jutunk az addig zsúfoltnak tűnő kertrészekben.
