Back to top

Nyár eleji szintjét sem érte el a GKI konjunktúraindexe

A GKI konjunktúraindexe novemberben nagyot esett, a nyár eleji szintje alá csökkent, ami az üzleti várakozások zuhanásának következménye - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.

A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint novemberben a GKI konjunktúraindexe az októberi mínusz 18,8 pontról mínusz 23,7 pontra romlott. A fogyasztói bizalmi index novemberben mínusz 34,2 pontról 33,0 pontra javult, míg az üzleti az októberi mínusz 13,4 pontról mínusz 20,4 pontra romlott.

A fogyasztói bizalmi index a legutóbb még minimálisan emelkedni is tudott, bár az ezt megelőző három hónapos esése következtében, ha csak hibahatáron belül is, de ugyancsak elmaradt júniusi szintjétől.

Az üzleti szférában drámai mértékben, áprilisi mélypontjának közelébe zuhant a szolgáltató és kereskedelmi cégek bizalmi indexe, és nagyon jelentős volt a pesszimizmus erősödése az iparvállalatok körében is.

Ugyanakkor az építőipari cégek látványosan optimistábbak lettek, bár még ez is messze van a járvány előtti, márciusi derűlátásuktól. Az ipari bizalmi index novemberi csökkenését főként a rendelésállományok - ezen belül részben az export -, és a termelési várakozások romlása okozta, a készlethelyzet kissé javult. Jobb lett az elmúlt időszak termelésének megítélése. Ugyanakkor véleményük szerint idén kevesebb beruházást fognak végrehajtani, mint tavaly, és jövőre is csak a kiadások stagnálását tervezik. Az építőipari termelők hangulata novemberben sokat javult, amiben vélhetően szerepe volt a bejelentett, a lakásépítést és felújítást támogató kormányzati intézkedéseknek. A rendelésállományok megítélése jelentősen javult.

A kereskedelmi bizalmi index novemberben közel került áprilisi, évtizedes minimumához. Az eladási pozíció megítélése nagyon alacsony szinten hullámzik, novemberben csökkent, a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény pedig jelentősen zuhant. A készletek megítélése kissé kedvezőbb lett. A szolgáltató cégek pesszimizmusa szinte minden területen markánsan erősödött, így a forgalmi várakozások esetében is.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága novemberben ismét gyengült, újra több lett a létszám csökkentését, mint növelését tervező cégek aránya.

A romlás a szolgáltató szektorban volt drámai, mértéke megközelítette az áprilisit. Ezzel szemben az építőiparban viszont még erősödött is a foglalkoztatási szándék, a lakosság munkanélküliségtől való félelme pedig három hónapos romás után kissé csökkent. Az áremelési törekvés a szolgáltató szektor kivételével minden ágazatban gyengült, a fogyasztók inflációs várakozása viszont tovább erősödött. A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában idén - április kivételével - még soha nem volt a novemberihez hasonlóan pesszimista, a legbrutálisabb romlás a szolgáltató szektorban következett be. A lakosság viszont kissé optimistább lett.

A fogyasztói várakozások minimális javulása részben lakosság saját pénzügyi helyzetének kedvezőbb megítélését tükrözi. A megtakarítási lehetőségekről alkotott vélemény nem változott. Kissé javult a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek vásárlásának lehetősége.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Célegyenesben a világkiállítás

Közel két éve beszélgettünk legutóbb dr. Kovács Zoltánnal a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosi kinevezésének apropóján. Azóta is folyamatosak a munkálatok: a Hungexpo teljes területe megújul, ahogyan a rendezvény kiemelt vidéki helyszíneinek gyűjteményei is, a szakmai konferenciák és programok kidolgozása pedig jelenleg is zajlik.

Erdőszélen Manó kuckó

Aki szereti ügyes kezét próbára tenni, apróságokat alkotni némi segítséggel, az bizonyára szívesen nézegeti Kiss Tamara rövid Manó kuckó filmjeit a neten. Az ünnepváró készülődés jegyében egy szép tobozkarácsonyfa összeállítását követhettük végig, ám ezúttal személyesen, a kuckós műhelyben.

Batáta, a bakhátak új királya

A nagypapa 5 évvel ezelőtt cukros lett. Berki Mihály és családja ekkor kezdett el kutakodni, vajon mivel lehetne úrrá lenni a betegségen, és valaki a batátát, vagyis az édesburgonyát ajánlotta. Ők lassan, fokozatosan elkezdték termeszteni a növényt. A nagyapa, Plásztán Mihály ma 86 éves és köszöni jól van, a korának megfelelően.

Óriási lehetőségek nyílnak a versenyképesség növelésére

A 39. AGROmashEXPO első szakmai programja a Szántóföldi Szakmai Nap volt, mely a Gabonatermesztők Országos Szövetségének szervezésében, számos szakember részvételével foglalkozott az agrárágazat aktualitásaival. Szóba kerültek az idei évben életbe lépő, hiánypótló pályázati lehetőségek, napjaink főbb kihívásai és a hosszú távra szóló fejlesztések lehetséges irányai is.

A Facebook-on árulják az amazóniai esőerdőt

Igaz, nem egy tételben, csak részleteiben, de árulják. A BBC újságírói felfedezték, hogy a Facebook Marketplace szolgáltatásán illegálisan árulnak védett esőerdőket Brazíliában. Néhány ajánlat műholdas fényképekkel és GPS-koordinátákkal rendelkezik. Az őslakosok a Facebook-nál reklamáltak.

Rekord árbevétel a CLAAS-nál

A pandemiás időszak ellenére a CLAAS az elmúlt évben 4,042 milliárd eurós árbevételt ért el, és először lépte át a 4 milliárdos határt. A 2019-ben elért 3,898 Mrd eurót, 144 millió euróval (+3,7 %) sikerült túlteljesíteniük. A cégcsoport adózás előtti nyeresége tavaly 16,5 százalékkal nőtt, és meghaladta a 158 millió eurót.

Az NBA "kezdőcsapatában" a Hennessy konyak

A Hennessy lesz az első globális szeszesital-partnere a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek (NBA) - jelentette be a LVMH.

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről – 1. rész

Nem kevesebb, mint három évtizede küzd a magyar mezőgazdaság az osztatlan közös tulajdon problémakörével. De miért is tekintünk problémaként az osztatlan közös tulajdonra? Az nem igényel különösebb magyarázatot, hogy egy többször tíz, akár több száz tulajdonos birtokában lévő ingatlan esetében aligha érvényesülhet a tulajdonosi szemlélet.

Székelyföld jövője a biogazdálkodás

Az életünket felforgató világjárvány – a negatív hatások ellenére – bebizonyította, hogy a gazdaság egyik biztos alappillére a mezőgazdálkodás. Fontos tapasztalat ugyanakkor, hogy egyre nagyobb teret nyer az egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos szemlélet is.

Vadgazdálkodási helyzetkörkép

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Szóvetés című podcast-beszélgetésében Győrffy Balázs, a NAK elnöke Jámbor Lászlót, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnökét kérdezte a hazai vadászat aktuális helyzetéről. A beszélgetésben érintették a pandémia vadgazdálkodásra gyakorolt hatását, az új vadkárprotokollt, az ASP helyzetet, valamint a Vadgazdálkodási Alap jelen állását is.