0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Felkészült az erdőgazdaság a hideg télre!

Az enyhe őszies, sáros idő után hirtelen beköszöntött a hideg és a fagy. A változó időjárástól függetlenül biztonsággal ki tudjuk szolgálni a lakosságot és a partnereinket, sőt a legtöbb erdészetnél még száraz tüzelőanyag is van készleten – mondta Zay Zsolt, az EGERERDŐ Zrt. kereskedelmi vezetője.

Az erdőgazdaság már tavasszal is javasolta, hogy a tűzifát több ok miatt is érdemes minél előbb beszerezni. A korai felfűrészelés és hasítás, illetve a fedett helyen történő tárolás, szárítás nagy mértékben befolyásolja, hogy hány köbméter fát kell majd eltüzelni télen, hiszen a fa nedvességtartalmának csökkentésével arányosan, kisebb mennyiségű tüzelőre lesz majd szükség az otthon melegének biztosításához.

Emellett jól tudjuk, hogy vannak olyan vevők, akik az utolsó pillanatra hagyják a tűzifa vásárlást – egészíti ki Zay Zsolt – de ők is megnyugodhatnak, hiszen a kopogtató téli idő, nem ér felkészületlen minket.

Az egri tűzifaudvar és a gyöngyösi rakodó telephelyek nagy készlettel, több fafajból készült választékkal (darabolt és hasított tűzifa) várják a későn „ébredő” vevőket, ahol még a kiszállítás szervezésében is segítenek kollégáik.

Az őszi, sáros időszakban, helyenként nehézségekbe ütközött a méteres tűzifa kiszállítása, mely a vidéki lakosság másik kedvelt tüzelőanyaga.

Ahol volt lehetőség, időjárás biztos utak mellé készletezték be az erdészetek a méteres tüzelőt, hogy bármilyen időjárási körülmények között ki tudják szolgálni a jelentkező lakossági igényeket.

A lakosság mellett az aprítékkal fűtő kórházak, közintézmények és egyéb partnerek szállítmányaiban sincs fennakadás, hiszen telephelyeiken betárolva, rendelkeznek ezen partnereik biztonságos kiszolgálásához szükséges alapanyag készletekkel is.

Forrás: EGERERDŐ Zrt.