Back to top

Káposztából „gyógy feles”

A földkerekség egyik legelismertebb zöldsége mégis gyakran mellőzött és alábecsült, pedig számos gyógyhatása is van: nyersen és fermentálva is. Külsőleg is használható… Az ókori görögök különösen jól értettek a nemesítéshez, ezért nekik köszönhető a jelenlegi fajták őseinek kifejlesztése. Végül a mai fejes káposzta a VIII-IX. században, a vörös viszont csak a XII. században jelent meg.

Csordultig feltöltött kincstár

Az egyik legismertebb zöldség - sok gyógyhatással
Fotó: wikipedia
Már a kőkorszakban termesztettek káposztaféléket, és az ókorban is előszeretettel használták gyógyhatásai miatt. Rengeteg, számunkra élettanilag értékes anyag található a káposztában.

Indol tartalma révén a hetente legalább 4 alkalommal fogyasztott nyers káposzta védő hatást fejt ki egyes ráktípusokkal szemben.

Az indol-3-karbinol jótékonyan hat az ösztrogénanyagcserére, miszerint megemeli a védő hatású 2-hidroxi-ösztrogén arányát a károsak ellenében.

Részt vesz a DNS szerkezetének védelmében. Serkenti a méregtelenítést, harcol a rovarirtók, és más mérgező anyagok karcinogén hatása ellen. Elfogyasztás után néhány perccel a szulforafán belép a vérkeringésbe és aktiválja a védekezőrendszert. Ösztönzi a májban levő, szabad gyököket lefegyverező, méregtelenítő enzimek termelését.

Szemvédő lutein és zeaxantin tartalma támogatja az egészséges látás megőrzését, megelőzik vagy csökkentik a sárgafolt sorvadását. Elősegíti a gyomor és a bélnyálkahártya regenerálódását, nélkülözhetetlen a gyomor-, és nyombélfekély kivédéséhez. Emiatt javít a káposztalé kúra a gyomorfekély állapotán.

Nyersen fogyasztva jelentős mennyiségű C-vitamint szolgáltat a szervezetünk számára, ezzel erősíti az immunrendszert, segít a fertőző betegségek legyőzésében, serkenti a kollagénszintézist, védi a kötőszöveteket, csökkenti a koleszterinszintet.

Kifejezetten gazdag ásványi anyagokban (kálium, kalcium, magnézium, foszfor, vas, cink, króm, mangán, szelén, réz). Rostjai kedvezően hatnak a táplálék transzportjára a bélrendszerben, és támogatják erőfeszítéseinket a testtömeg csökkentésben is. Pajzsmirigy túlműködés esetén azonban mértékkel fogyasszuk!

Külsőleg is használható: leve méregtelenítő, vérellátást fokozó pakolásként használható artritisz, reumás panaszok, köszvény, bőrgyulladások, sebek, rovarcsípés esetén.

A színpompás élővilágért

Nagyon sok káposztaféle ismert, vannak díszváltozatai is
Fotó: wikipedia
Az antociánok olyan vegyületek, melyek azon túl, hogy színesebbé teszik a világot elképesztő hatásspektrummal is rendelkeznek. Vízben és a legtöbb szerves oldószerben könnyen oldódnak, hő hatásra károsodnak, savas közegben elpirulnak, lúgok hatására kékes színűvé változnak.

Biológiai hasznosulásuk eltérő, és a legtöbb antocianin az elfogyasztástól számított 4 órán belül a vizelettel távozik. Ezért is rendkívül lényeges, hogy minél többféle forrásból, rendszeresen vegyük fel ezeket a vegyületeket.

Kühnau vizsgálata szerint 1976-ban az USA-ban nyáron 215 mg, míg télen 180 mg antocianint fogyasztottak naponta, manapság az értéke alig haladja meg a 12 mg-ot. Az Európa országaiban végzett felmérés sem ad okot az elégedettségre, hiszen az antocianinok elfogyasztott mennyisége csak 20-65 mg naponta.

Bíborban született

Az antocianinok a vörös káposztában is előforduló fitonutriensek. Fontos szövetségeseink a szív-, és érrendszeri betegségek elleni védelemben, gátolják a trombocita-aggregációt, csökkentik az agyvérzés kockázatát.

Gyulladásgátló hatásúak, enyhítik az allergiás reakciókat.

Antibakteriális hatásuk a Gram-negatív baktériumokkal szemben érvényesül. Stimulálják az inzulinszekréciót, segítenek inzulinérzékenység esetén.

Savanyítva teljesen más íze van, mint mint egyéb konyhatecnikai módszerekkel elkészítve
Fotó: wikipedia

Fermentálni olyan jó

Ha már az egyik legegészségesebb zöldségről van szó, megérdemli, hogy a legjobb formájában fogyasszuk. A fermentálás egy ősi feldolgozási és tartósítási eljárás is egyben.

Számtalan előnnyel jár, mint például, hogy az alapanyag nyers és így vitamindúsabb marad, valamint, hogy a készítmény probiotikussá válik.

A savanyított káposztában lévő baktérium kultúra támogatja a szervezet védelmét, elnyomja a Helicobacter pylorit, jótékonyan hat a koleszterinszintre, gyulladáscsökkentő. A jótékony laktobacilusok segítenek az egészséges bélflóra kialakításában, ezáltal segítik az emésztést, a tápanyagok felszívódását és beépülését, valamint fokozzák az immuntevékenységet.

Ha van rá lehetőségünk a készítőtől vegyük frissen, mert a csomagolt és pasztőrözéssel tartósított már nem az igazi. Még jobb, ha készítünk magunknak.

A "gyógy feles"

A fermentált káposzta leve is fogyasztható, finom és nagyon egészséges. Akinek teljesen új élménynek számít az ilyen probiotikus készítmények fogyasztása, fokozatosan szoktassa hozzá a szervezetét.

Először csak 1 evőkanálnyival kezdje, majd növelje az adagot.

Jótékony hatású, ha később minden étkezés előtt fogyasztunk egy-egy kis pohárkányit, szükség esetén kicsit hígítva.

Savanyított káposzta

Alaposan tisztítsuk meg a zöldségeket és az üveg(ek)et. Szeleteljük, vagy gyaluljuk le a fejes káposztát, és lazán tegyük bele az üvegbe. Szórjunk bele 1-1 csipet fekete borsot, koriander magot és édesköményt. Felöltjük 2%-os sóoldattal (1 liter vízhez 1 evőkanál lehetőleg nem jódozott só), kupakkal lezárjuk az üveget és közvetlen napfénytől védett helyen, szobahőmérsékleten tartjuk.

Tegyünk alá egy edényt, mert fortyoghat, sziszeghet, és némi folyadékot ereszthet az érlelődés közben.

Ha szükségesnek látjuk, pótoljuk sóoldattal a fogyást, hogy a lé ismét befedje a darabokat. Kb. 1 hét múlva már fogyasztható, de lehet hosszabb ideig is fermentálni. Amint késznek nyilvánítjuk, tegyük hűtőszekrénybe, vagy a hűvös kamrába. Érdemes elkezdeni, mert karácsonyig még bőven elkészülhetünk vele.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Karantén károsítók a szőlőben, avagy mit is jelent a növényegészségügyi zárlat

Az elmúlt évtizedben már megismerkedhettünk a növény­egészségügyi zárlat fogalmával, ennek lényegét nagyjából minden szakmabeli ismeri. A köznapibb kifejezések, például a „borvidék zárlata” azonban számos tévhitnek, rémhírnek adtak táptalajt, így nem árt, ha egy szakfolyóirat hasábjain újra tisztázzuk, mit jelent a bejelentési kötelezettség és a hatósági zárlat.

Borbolya, az ismeretlen ismerős.

Szinte minden parkban találkozunk vele, ám sokan nem tudják, hogy a borbolya termése vitamindús csemege is lehet. Néhány országban - elsősorban a Közel-Keleten - gyakran fogyasztott termék, Európában kevésbé ismert gyümölcs.

Csokorköltemények minden fokon - I. Flora Kupa virágkötészeti verseny

Flora Hungaria Nagybani Virágpiac hosszú éveken keresztül adott otthon hazánk legrangosabb kertészeti rendezvényének. A Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Kiállításon bemutatkoztak a meghatározó kertészeti termékcsoportok, szolgáltatók, helyet adott a szakember-találkozóknak, illetve a termékek, szolgáltatások, kertépítészet mellett a virágkötészetnek is.

Étel-itallal monitoron át ismerkedni nem ideális, de jól sikerült

A többi év eleji nagy szakkiállításhoz hasonlóan online eseményként zajlott le a biovilág legnagyobb találkozója, a nürnbergi vásárközpont által szervezett Biofach is. Majdnem 14 ezren követték az igen színesre összeállított programok valamelyikét, és a szervezők is elégedettek, de azért mindenki várja már a jövő februári élő találkozást.

Késnek a banánszállítmányok

Az Atlanti-óceánon tomboló viharok, illetve a világjárvány miatti logisztikai fennakadások miatt akadozik a banánkereskedelem – számolt be róla a fruchthandel.de portál.

Évente 1450 tonna gyümölcsöt és zöldséget mentenek meg

A szokatlan megjelenésű, ám tökéletes minőségű és ízű gyümölcsök és zöldségek teljes értékű élelmiszerek, nem szabad kidobni őket. Erre hívja föl a figyelmet a svájci vállalat, amely saját márkanévvel ellátva hozza forgalomba a szépséghibás termékeket.

Helyi termékek a Spar sajátmárkás élelmiszerei között

A Spar Austria bejelentette az új, sajátmárkás termékcsaládjának bevezetését, melyen keresztül helyi gyártókat mutatnak be, annak érdekében, hogy előmozdítsa az ország mezőgazdaságát.

Szatmári ízek és pillanatok

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látványosan fejlődik, igazi vendégcsalogató régióvá vált az utóbbi időben. Az itt élők közül egyre többen találják meg benne a számításukat, és előre tudnak lépni. Erre találtam jó példákat a 2317 lakost számláló Nyírcsaholyban. Sokan bejárnak dolgozni az öt kilométerre lévő Mátészalkára, de amellett saját kis házi birtokon is tevékenykednek.

Vegán étrend? Jön az új KitKat!

A Nestlé bejelentette legújabb termékét, mely nem más, mint a teljesen növényi alapú KitKat, melynek megalkotása során elsődleges szempont volt a már jól megszokott tökéletes ízvilág megtartása, aminek köszönhetően mindenki számára örömet okoz a fogyasztása.

Robot készíti a friss salátakeveréket

Kevesebb mint 90 másodpercbe telik, amíg a Cabaletta nevű robot összekeveri a friss Cézár-salátát, és azt kiveheti a vásárló az önkiszolgáló automatából.