Back to top

Veszett kutyát találtak Románia magyar határ menti területén

November közepén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy kutyában a magyar határtól alig több mint 10 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Egri (Agris) településen. Idén ez a negyedik diagnosztizált eset keleti szomszédunkban, de most először regisztráltak megbetegedést ennyire közel a magyar határhoz.

A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat, harapása útján, akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Romániában, az elmúlt években végzett rókaimmunizációs programnak köszönhetően, a veszettség egyre inkább visszaszorul, de az ország különböző részein szórványosan még előfordul.

2019-ben 4 alkalommal és 2020-ban ez idáig szintén 4 esetben állapították meg a betegséget.

A magyar határ mellett fekvő Szatmár megyében – a jelenlegi esetet megelőzően – utoljára 2019 februárjában találtak veszett állatot, akkor egy rókában mutatták ki a vírust.

Bár Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot (akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bukkant fel a betegség), a mostani Szatmár megyei eset arra utal, hogy a kedvező járványügyi helyzet ellenére még mindig jelen van a régióban a veszettség. Tekintve, hogy a vírus Románián kívül Ukrajnában is előfordul, fennáll a betegség újbóli megjelenésének kockázata hazánkban is.

Behurcolása történhet természetes úton, a vadállomány mozgása, érintkezése révén vagy pedig emberi tevékenységgel, a betegséget hordozó kutyák és macskák illegális behozatalával.

Mindezek alapján a védekezést mind a háziállatokban, mind a rókaállományban folytatni kell itthon is!

Hazánkban évente kétszer, tavasszal és ősszel zajlik a rókaállomány veszettség elleni vakcinázása a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezésében. A kezelt területet a hatóság a mindenkori járványügyi helyzet alapján jelöli ki. A román és az ukrán határ mentén is rendszeresen végzik a rókavakcinázást (erre idén ősszel is sor került),és folyamatosan vizsgálják a rókaállományt a veszettség esetleges előfordulásának mielőbbi felismerése érdekében.

A háziállatokat tekintve Magyarországon a kutyák veszettség elleni oltása évente kötelező, a macskák oltása ajánlott. A Nébih ezúton is felhívja a kutya- és macskatartók figyelmét a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának kiemelt fontosságára!

Szintén lényeges, hogy a kutyák és macskák Európai Unión belüli utaztatására, valamint harmadik országból történő behozatalára szigorú előírások vonatkoznak, a jogkövető magatartás e tekintetben is kiemelten fontos!

Kérik továbbá, hogy a rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatokat haladéktalanul jelentsék az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih zöldszámán (06/80/263-244)!

Figyelmükbe ajánlják a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját, ahol többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről olvashatnak.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Négyszarvú juhok és kecskék rejtélye

Megoldódott a rejtély. Egy nemzetközi kutatócsoport, svájci részvétellel azonosította a felelős gént, tette közzé 2021. február 16-i sajtó­közleményében az Animal Tub Sized (ATS). Ezeknek a négyszarvú, úgynevezett „policereknek” nevezett állatok létezéséről szóló tudósítások több évszázadra nyúlnak vissza.

Tejelő juhászat alapítása Svájcban

Svájc hegyvidéki területén, Jean-Luc és Emile Deslarzes gazdálkodók biojuhtejet állítanak elő. Júniustól októberig a hegyi legelőket járja a 600 egyedes Basco-béarnaise fajtájú anyajuhállományuk, de télen gondoskodni kell számukra fedett helyről. Apa és fia elkötelezett az állatok jóléte iránt, így elhatározták, hogy új és korszerű juhhodályt építenek.

Egyedül küzd a senki földjén, kétszáz sugárfertőzött szarvasmarhát gondoz

A tíz évvel ezelőtti fukusimai nukleáris baleset óta gazdasági megfontolásból semmi értelme nincs, hogy megtartsa húsmarha-állományát Masami Yoshizawa, ő mégis életben tartja az állatokat, így tiltakozva az atomenergia-biznisz ellen. A Spiegel mutatta be a magányos harcost.

Lenullázott sertésállomány visszaállítási terv

Az afrikai sertéspestis második hulláma az év eleje óta nem kevesebb, mint 8 millió sertés pusztulását okozta Kínában, kisiklatva ezzel a nemzeti állomány visszaállítására irányuló országos terveket.

Lézerrel a madárinfluenza ellen

A rendszer zöld lézersugár kivetítésével riasztja a madarakat, akik szilárd tárgynak látják a zöld lézersugarat és ösztönösen olyan fizikai veszélynek tekintik, ami elől el kell menekülniük.

A mézelő méhek táplálása

Mint nyugdíj mellett dolgozó állati táplálkozással foglalkozó szakember, aki már rengeteg állatfajjal dolgozott, némileg máshogy közelítem meg a mézelő méhek táplálását, mint a rovartanban képzett szakemberek. Hosszú éveken keresztül lehetőségem volt sokféle alapanyaggal dolgozni, amelyek többféle faj specifikus igényeit megfelelően kielégítik.

Helytállás járvány idején

Ma már senkinek nem lehetnek kétségei afelől, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat. A magyar agrárium több mint 20 millió ember ellátására képes, így a tavalyi pánikszerű felvásárlás rohama sem tudta kimeríteni a készleteit. Olyannyira nem, hogy élelmiszergazdasági exportunk növekedési pályán maradt, tehát makrogazdaságilag is meghatározó jelentősége van.

Meddig élnek a társállatok?

A címben feltett kérdésre csak hozzávetőleges választ lehet adni. A szakirodalomban (nem beszélve az internetes bejegyzésekről) gyakran egymásnak ellentmondó adatok látnak napvilágot. Az egyik legjobb példája ennek a degu.

A macskák valóban felismerik gazdáik hangját… csak nem vesznek róla tudomást

Egy új kutatás bebizonyította, hogy a macskák felismerik gazdájuk hangját, csak nem különösebben tőrödnek vele, aminek az oka a háziasításukhoz vezethető vissza…

A brabanti parlagi tyúk

Ezt a Belgiumból származó tyúkot hivatalosan csak a múlt századtól jegyzik különálló fajtaként, ám már a XVII-XVIII. századi festményeken hozzájuk nagyon hasonló tyúkokat fedeztek fel. Ahogy több más fajta, ez is az Európában megtalálható bóbitás tyúkoktól származik, melyeket helyi parlagi tyúkokkal kereszteztek.