Back to top

Benyújtotta a Kormány az új bortörvényt az Országgyűlésnek

Az Agrárminisztérium a szőlő-bor ágazat átlátható szabályozási rendszerének kialakítása, a fenntartható működésének elősegítése, valamint fejlesztésének megalapozása érdekében kedd este benyújtotta a szőlészetről és borászatról szóló törvényjavaslatát.

A jelenlegi bortörvényt 2004-ben, Magyarország európai uniós csatlakozásakor lépett hatályba, és azóta több jelentős módosításon esett át.

Az Országgyűlés elé benyújtott törvény tervezet szövege többszöri és széles körű egyeztetést követően az ágazat szereplőinek bevonásával alakult ki: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának több szakmai javaslatát is beépítette a tervezetbe az agrártárca.

Az új bortörvény alapvető célja az adminisztrációs terhek csökkentése: a borágazat jelenlegi papíralapú ügyintézését elektronikus rendszer (ePincekönyv) váltja fel, amely egyúttal a korábbinál gyorsabb és hatékonyabb adatgazdálkodást tesz lehetővé a hatósági feladatokat ellátó szervezetek számára.

Az ePincekönyv projekt a mezőgazdaság digitalizációs folyamatának fontos állomása, amely hozzájárul az összetett adminisztráció egyszerűsítéséhez. Kiemelt célja, a jelenlegi, egymást átfedő adatszolgáltatási kötelezettségekből fakadó adatduplikációk megszüntetése.

„Az új bortörvény megerősíti és új jogköröket biztosít a hegyközségi rendszer számára, így az az ágazati irányítás alappillérévé válik.

Új szakmai és közigazgatási jogkörökkel bővül a hegyközségi szervezet, az egyablakos ügyintézés megerősíti a hegybírók közigazgatási és ellenőrzési szerepét.” – mondta el Brazsil Dávid a HNT főtitkára.

„A hegyközségi szervezet a lehetőségek felelősségével tekint az új bortörvényre. Az ágazat feladata és felelősége, hogy az új szabályrendszerben rejlő lehetőségeket kihasználja és szakmai tartalommal töltse meg azokat.” – emelte ki Légli Ottó a HNT elnöke.

Az előterjesztés kiemeli, hogy egyes területeken a tervezett változás akár 90 százalékkal is csökkentheti az adminisztrációra fordítandó időt, hatékonyabbá teheti az ellenőrzést, hozzájárul a magyar borok minőségi javulásához, és erősítheti a földrajzi árujelzők védelmét.

Az elektronikus ügyintézés alapját jelentő e-Pincekönyv nyilvántartási és ügyintézési rendszere várhatóan 2021 nyarán kezdhet működni.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/HNT

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Válaszd a természetet, válaszd a kartont!

A Tetra Pak, az élelmiszer-feldolgozás és -csomagolás egyik vezető vállalata "Válaszd a természetet, válaszd a kartont!" elnevezéssel indított kampányt, amelynek célja, hogy klímasemleges, teljes egészében megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készült csomagolásokat hozzon létre.

Egymilliárd forintból folytatódhat a Településfásítási Program

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte.

Megtiltanák az oroszlánok tenyésztését vadászat és kölyöksimogatás céljára Dél-Afrikában

Megtiltanák az oroszlánok tenyésztését vadászat és kölyöksimogatás céljára Dél-Afrikában egy új tervezet szerint.

Ismét összeült a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Magyarországot öt éven belül Európa élmezőnyébe kívánjuk juttatni az állatvédelem területén, ezt a célt támogatja a Nemzeti Állatvédelmi Tanács megalakulása is – jelentette ki a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a testület ülésén.

A kisebb szántóföldi kultúrák növényvédelme

A cukorrépa, a szója, a szárazborsó és a zöldborsó növényvédő szeres kezelésére vonatkozó adatok megosztásával szeretné segíteni ezúttal a Kleffmann és Partner Kft. a gazdálkodókat.

Szőlőtőkék terhelése - Engedjük be a fényt

Több lehetőség is nyílik a szőlőtőkék terhelésének szabályozására. Tőketerhelésen a tőkék vegetatív és generatív részei közötti egyensúly megteremtését értjük. Beszélhetünk rügyterhelésről, hajtásterhelésről és fürtterhelésről.

Sikeres a kisüzemi pályázat

Már több mint 1000 gazdálkodó nyert támogatást a kisüzemi pályázaton - közölte Nagy István agrárminiszter.

Vertikális farm Budapest közepén - mesterséges fénnyel termesztik a mikrozöldségeket

Egyedülálló kutatás-fejlesztési vertikális farmot avatott a Tungsram május 5-én Budapesten. A létesítményben kizárólag mesterséges fénnyel, hidropóniás rendszerben, számítógépes szenzorok igénybevételével termesztenek növényeket, egyetemekkel együttműködve végeznek kutatásokat a jövő élelmiszerellátása érdekében és az egész ország számára piaci kiugrást jelentő beltéri gazdálkodás témájában.

Takarmánnyal a klímakatasztrófa ellen

Akár 38 százalékkal csökkentheti a tehenek metánkibocsátását a svájci Mootral takarmánykiegészítő terméke, a Mootral Ruminate, amit a tehenek Teslájának is neveznek.

Mitől lesz egy borászat sikeres turisztikai helyszín?

Mi a turisztikai sikerek titka egy borászat számára, és mi kell ahhoz, hogy ne csak saját szakterületén legyen elismert, de a turizmusban is népszerű úti céllá tudjon válni? Erre kereste a választ a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült tanulmány, amely hazai és külföldi borászatok jó gyakorlatain keresztül mutatja be, hogyan váltak eredményessé.