Back to top

Somlói arany a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon

Aranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott. A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de a legszigorúbb nemzetközi verseny is, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek.

A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal.

A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, és mindhárom zsűritag egyetértése szükséges az éremhez – írta közleményében a Kreinbacher Birtok.

Mint közölték, idén Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Simon Stockton champagne-nagykövet vett részt a versenyen. Márkus György champagne specialista, aki korábban tartalék bíraként és tavaly zsűritagként pontozott, az utazási korlátozások miatt nem tudott közreműködni.

A hetedik éve megrendezett CSWWC-re 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy 30 országából. A háromfős zsűri a verseny biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében egy angliai birtokra vonult el, ahol többszörös tesztelés után kezdték meg a munkát. Régiónként és stílusonként kóstolták végig a több mint ezer beküldött tételt.

Ebben az évben 19 ország került fel az éremtáblázatra – a kelet- és közép-európai régióból csak Magyarország és Bulgária nyert aranyat –, összesen 128 arany és 237 ezüst született.

A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7. és 11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.

A magyar mezőnyből aranyéremmel jutalmazott Kreinbacher Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül furmint és chardonnay szőlőkből, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából legoptimálisabb méretű palackban, három évig érlelték.

A Kreinbacher két további pezsgője lett ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata.

A partiumi Carassia - Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjével.

A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt 47 aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.

A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet.

A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A mézpiacról feketén-fehéren

Etienne Bruneau a belga CARI méhészeti kutatóintézet munkatársa, az Apimondia Technológia és Mézminőség Állandó Bizottságnak elnöke, a Copa-Cogeca mézmunkacsoportjának elnöke. Online előadását meghallgatva, melyek elsősorban a világ mézkereskedelmének jelenlegi helyzetét ismerteti, készítettem egy összefoglalót, mely talán segít a magyar méhészek „tisztánlátásában”.

Agrár Innovációs Díjban részesült a KITE Zrt.

A koronavírus-járvány miatt az idén is elmarad a Magyar Innovációs Nagydíj és Innovációs díjak hagyományos ünnepélyes átadása, a kiemelkedő hasznot hozó, világszínvonalú teljesítményeket azonban most is elismerték.

Tapasztalatcsere szervezésével járulunk hozzá az agrárium tudásalapú modernizációjához

Az EU Agrárkutatási Állandó Bizottságának Stratégiai Munkacsoportja az elmúlt napokban mandátumának ötödik, online ülését tartotta. A munkacsoportot társelnökként vezető Juhász Anikó helyettes államtitkár kiemelte, hogy az Agrár Tudás- és -Innovációs Rendszer felépítésére létrejött munkacsoport munkája stratégiai jelentőségű.

Új stratégia a biztonságos és tiszta turizmusért

A koronavírus járvány súlyosan érintette a turisztikai ágazatot. Európának továbbra is első számú turisztikai célpontnak kell maradnia, ezért biztonságos, tiszta és fenntartható turizmusra van szükség. Biztonságos utazásokra vonatkozó kritériumrendszernek, közös oltási bizonyítványnak és uniós vállalati higiéniai tanúsítási címkének is szerepelnie kell az új uniós turizmus-stratégiában.

Sörből készítenek zöld energiát a brit sörgyárak

A Heineken közel 3,5 millió liter sör pazarlása ellen tett komoly lépéseket azáltal, hogy megtalálta a módját, hogyan alakítsa át megújuló energiává a megmaradt készleteket.

A Ferrari Trentó lett a Forma-1 hivatalos pezsgője

A 2021-es Bahrain-i FIA Forma-1 Világbajnokság megkezdése előtt világszerte bejelentették, hároméves partnerség veszi kezdetét, így a Ferrari Trento díjnyertes pezsgője lesz 2021-től a hivatalos Forma-1 ünnepi itala.

Dísznövény kiállítás: Az első három díjazott

Az eredetileg 2021 márciusára halasztott belga faiskolai és dísznövény-kiállítást csakúgy, mint tavaly, idén sem tudták megrendezni. Lehetőséget teremtettek ugyanakkor arra a szakembereknek, hogy digitális úton megosszák egymással tapasztalataikat, és szintén így gyűjthették be a nekik járó elismeréseket a zsűri által díjazott növényújdonságok.

Vége a sorbanállásnak! Kész a sörautomata

Három holland diák olyan sörautomatát épített, amely mindössze hét másodperc alatt tölti meg a korsót. Ezzel vége azoknak az időknek, amikor egy ital miatt lemaradunk a második félidő elejéről. A Bierport gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint egy kávé-, vagy szendvicsautomata: gyorsan és egyszerűen adja ki a hideg sört.

Családcentrikus őszapó

Az őszapó hazánk egyik legkedvesebb énekesmadara. Nagyon összetartóak és rendkívül társaságkedvelők. Főként a téli időszakban találkozhatunk velük, olyankor még a városokba is betévednek némi elemózsia reményében. Ilyenkor családokat alkotva együtt mozognak, de az is előfordul, hogy költési időben besegítenek a „szomszédoknak” a fiókanevelésben.

A Heineken legújabb itala európai piacra tör

A Heineken vállalat bejelentése szerint még ebben az évben bevezeti legújabb alkoholos termékét, a Pure Piraña-t az európai piacon is. A szénsavas ital Ausztriában, Írországban, Hollandiában, Portugáliában és Spanyolországban lesz elsőként elérhető Európában 2021-ben, míg más országokban, például az Egyesült Királyságban 2022-ig tervezik a forgalomba helyezését.