Back to top

Somlói arany a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon

Aranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott. A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de a legszigorúbb nemzetközi verseny is, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek.

A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal.

A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, és mindhárom zsűritag egyetértése szükséges az éremhez – írta közleményében a Kreinbacher Birtok.

Mint közölték, idén Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Simon Stockton champagne-nagykövet vett részt a versenyen. Márkus György champagne specialista, aki korábban tartalék bíraként és tavaly zsűritagként pontozott, az utazási korlátozások miatt nem tudott közreműködni.

A hetedik éve megrendezett CSWWC-re 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy 30 országából. A háromfős zsűri a verseny biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében egy angliai birtokra vonult el, ahol többszörös tesztelés után kezdték meg a munkát. Régiónként és stílusonként kóstolták végig a több mint ezer beküldött tételt.

Ebben az évben 19 ország került fel az éremtáblázatra – a kelet- és közép-európai régióból csak Magyarország és Bulgária nyert aranyat –, összesen 128 arany és 237 ezüst született.

A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7. és 11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.

A magyar mezőnyből aranyéremmel jutalmazott Kreinbacher Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül furmint és chardonnay szőlőkből, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából legoptimálisabb méretű palackban, három évig érlelték.

A Kreinbacher két további pezsgője lett ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata.

A partiumi Carassia - Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjével.

A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt 47 aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.

A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet.

A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elárasztja Európát az olcsó, dél-amerikai hús?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) határozottan kiáll a magyar, illetve az európai gazdálkodók és fogyasztók mellett: elfogadhatatlannak tartja az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti kereskedelmi megállapodást.

Szárad Európa

Kiszáradt erdők, apadó folyók, jelentős terméskiesés, szükségszerű öntözésfejlesztés – a sort még hosszasan lehetne sorolni. Egy nemzetközi kutatás szerint 2015 óta az európai nyári aszályok pusztítóbbak voltak, mint az azt megelőző 2100 évben.

Elmaradnak 17 agrárszakmai tanulmányi verseny további fordulói

A koronavírus-járvány miatt elmaradnak – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által – 17 agrár és élelmiszeripari szakmában szervezett országos szakmai tanulmányi versenyek további fordulói. Mindamellett az írásbeli elődöntőn részt vett tanulók az ott elért eredmények alapján megkapják a felmentést a szakmai záróvizsgák írásbeli része alól.

Erdőgazdasági elismerések a nemzeti ünnepen

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott.

Ismét új időpontban a Spoga+ Gafa

A koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzet és az utazási nehézségek miatt, a látogatók és kiállítók biztonsága érdekében ismét a rendezvény elhalasztása mellet döntöttek.

Értéktőzsde: Megugrott a vaj ára

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a február 26. és március 4. közötti tőzsdenapokon a takarmánykukorica (ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica) májusi jegyzése tonnánként 500 forinttal 74 500 forint/tonnára emelkedett.

Kényszerből sikeres vizsga – véget ért az első virtuális AGROmashEXPO

Szokatlan időpontban, rendhagyó formában, mégis sikeres volt az idei AGROmashEXPO. Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvényét a járványhelyzet miatt virtuális formában rendezte meg a Hungexpo. A kiállítás még további egy hétig megtekinthető, de már az első négy nap alatt 11 000 standlátogatás történt.

Nanotechnológiával foglalkozó magyar kutatónők kiemelkedő eredményeit díjazták

Nőnaphoz kötődően Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal ismerték el a nanotechnológiával foglalkozó Dr. Balogh-Weiser Diána és Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna munkásságát.

Járvány rázza meg a lovasvilágot, de ezúttal nem a Covid

Tíz európai országban március 28-ig lefújták az összes lovasversenyt, Magyarországon március 16-ig tart a zárlat. Az ok egy veszélyes vírusbetegség, a lovak herpeszvírusának idegrendszeri formája (EHV-1).

Az első rajtól a Nemzeti Parki Termék védjegyig

A hódmezővásárhelyi Hegedűs Gábor hat éve foglalkozik méhekkel. Hobbiméhésznek tartja magát, mégis nagyon komolyan gondolja a méhészetet, a megtermelt áruk értékesítését, sőt Nemzeti Parki Termék védjegyet is szerzett. Egy igen elkötelezett fiatalembert ismerhetünk meg személyében.