Back to top

Somlói arany a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon

Aranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott. A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de a legszigorúbb nemzetközi verseny is, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek.

A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal.

A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, és mindhárom zsűritag egyetértése szükséges az éremhez – írta közleményében a Kreinbacher Birtok.

Mint közölték, idén Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Simon Stockton champagne-nagykövet vett részt a versenyen. Márkus György champagne specialista, aki korábban tartalék bíraként és tavaly zsűritagként pontozott, az utazási korlátozások miatt nem tudott közreműködni.

A hetedik éve megrendezett CSWWC-re 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy 30 országából. A háromfős zsűri a verseny biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében egy angliai birtokra vonult el, ahol többszörös tesztelés után kezdték meg a munkát. Régiónként és stílusonként kóstolták végig a több mint ezer beküldött tételt.

Ebben az évben 19 ország került fel az éremtáblázatra – a kelet- és közép-európai régióból csak Magyarország és Bulgária nyert aranyat –, összesen 128 arany és 237 ezüst született.

A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7. és 11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.

A magyar mezőnyből aranyéremmel jutalmazott Kreinbacher Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül furmint és chardonnay szőlőkből, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából legoptimálisabb méretű palackban, három évig érlelték.

A Kreinbacher két további pezsgője lett ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata.

A partiumi Carassia - Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjével.

A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt 47 aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.

A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet.

A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újabb éttermek kaptak Michelin-csillagot Horvátországban

Újabb három étterem kapott egy-egy Michelin-csillagot Horvátországban - adta hírül kedden a Jutarnji List camű horvát napilap.

Portugál arany

Mint arról már az augusztusi Pegazusban röviden hírt adtunk, ifj. Szuhai Gyula fantasztikus lovaglással, az összevetéssel együtt hat hibátlan pályával lett gyermek Európa-bajnok díjugratásban. Édesapja, az ugyancsak sikeres díjugrató lovas Szuhai Gyula a fia győztes körét videózva meghatottan mondta, hogy ezért már érdemes volt élni.

Szamócafa

Az Arbutus nemzetség 12 faja közül háromnak van nagyobb jelentősége, részben pomológiai, részben díszítőértékeik miatt. A kis-ázsiai térségben a görög szamócafa honos, a nyugati szamócafa pedig a Földközi-tenger partvidékén és Írországban. Talán arab természettudósok honosították meg a 12. században többfelé a természetes előfordulási helyein kívül is.

A portugál borexport 19%-kal nőtt 2021 első felében

A portugál borexport 2021 első félévében 19,3%-os növekedést ért el 2020 azonos időszakához képest, miközben az átlagár 4,2%-kal emelkedett – derült ki a ViniPortugal ágazati szövetség legfrissebb adataiból. Ez a növekedés megerősíti a nemzeti borexport 2021-es pozitív indulását, amely tendencia már év eleje óta jelen van.

A „Nagykunsági birspálinka” is uniós oltalomban részesült

A májusban bejegyzett „Nagykunsági szilvapálinka” és a „Nagykun rizs” után a „Nagykunsági birspálinka” is védett elnevezés lett az Európai Unióban. Az Európai Bizottság augusztus 31-én kihirdetett rendeletével ez már a harmadik Nagykunságból származó uniós oltalmat élvező termék.

Versenyző másodvirágzásban

A kiskunhalasi, hivatalosan senior korú Fazekas István Walter nevű lovával pályafutása során először szerzett felnőtt országos bajnoki címet díjugratásban. A Határőr Dózsa lovasa egyébként először 1993-ban nyert érmet felnőtt ob-n egyéniben, győznie azonban most először sikerült.

Mennyit ér a magyar sajt?

Versenyképesek lehetnek-e a magyar sajtok a sajtnagyhatalmak termékeivel szemben? Hol a helye a magyar kézműves sajtoknak a gasztronómiánkban? A többi között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a kilencedik alkalommal meghirdetett Sajtmustrán, amit szeptember 4-én Etyeken rendeznek meg.

Aranydiplomákat adnak át a vásárhelyi karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán 1971-ben végzett öregdiákok 2021. augusztus 28-án, szombaton vehetik át aranydiplomáikat a kar ünnepségén.

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár és az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten.

Az ország legszebb balkonjait és előkertjeit díjazták

A virágos balkonok, virágos kertek versenyen több mint ötszáz hobbikertész vett részt, akiknek a szakmai zsűri mindkét kategóriában 9-9 díjat ítélt oda - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség kedden az MTI-vel.