Back to top

Sorra tisztítják meg a védett területeket az illegális szeméttől

Folyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat és szemétkupacokat a nemzeti park igazgatóságok a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. Az első ütemben vállalt védett természeti területek csaknem felén már befejeződtek a munkák. Eddig 75 helyszínről összesen mintegy 3500 köbméter hulladékot szállítottak el.

A Tisztítsuk meg az országot! program december 31-ig tartó első ütemében összesen 155 helyszínen dolgoznak a nemzeti park igazgatóságok területén.

Fotó: Agrárminisztérium

Az előzetes felmérések szerint mintegy 8200 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtenek össze, gondoskodnak az elszállításról és a kezelésről is.

A munkák gőzerővel zajlanak, az eddigi tapasztalatok szerint háztartási, építési-bontási, veszélyes és zöld hulladékot egyaránt találnak ezeken a helyszíneken.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság csak a Bajai Földikutya-rezervátum Természetvédelmi Területről majdnem 1500 köbméter építési-bontási hulladékot és kommunális szemetet szállíttatott el. Kiemelten fontos helyszínről van szó, hiszen itt él a fokozottan védett, 1 millió forint eszmei értékű délvidéki földikutya legnépesebb populációja.

Az igazgatóság emellett az elmúlt napokban megtisztította a Fehér-tó melletti védett Kis-puszta gyepét, ahol az utóbbi időben már legeltetni sem lehetett biztonságosan a sok szeméttől, valamint felszámolták a hulladékot a Beretzk Péter kilátó környékén és a Sirály tanösvényen is.

Több mint 4 kilométer hosszan szabadított meg a szeméttől folyóparti és ártéri területeket az Aggtelei Nemzeti Park Igazgatóság a Bodrog mentén. A szelektíven gyűjtött, zömében üveg- és műanyag hulladékkal összesen 1820 darab szemeteszsákot töltöttek meg. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság már 21 kijelölt helyszínen végzett a munkákkal, köztük olyan népszerű kirándulóhelyet tisztítottak meg az eldobált szeméttől, mint a Zselici Tájvédelmi Körzetben található Fekete harkály tanösvény.

Fotó: Agrárminisztérium

Az illegális lerakóknál találtak sittet, kommunális hulladékot, de akkumulátort, műszaki eszközöket és autógumit is.

A hulladék felszámolása mellett a program fontos eleme a megelőzés is. Az igazgatóságok sorompók és térfigyelő kamerák telepítésével próbálják megakadályozni a szemét folyamatos újratermelődését. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két területre már ki is helyezett sorompót, egy helyszínt vadkerítéssel vettek körbe, a napokban 10 vadkamerát telepítenek ki a már megtisztított területekre. Hasonló beruházásokkal az összes nemzeti park igyekszik a jövőben megóvni a védett területeket a szemetelőktől.

A Tisztítsuk meg az Országot! program keretében 2022-ig összesen négy ütemben tisztítják meg a közforgalmú területeket.

Az első ütemben állami szereplők, köztük a nemzeti park igazgatóságok is részt vesznek. A védett természeti területek hulladékmentesítése Mezőcsáton kezdődött, a munkák azóta folyamatosan zajlanak. A programnak köszönhetően egyebek mellett Ordacsehiben több mint 700 köbméter hulladéktól sikerült megszabadítani azt a területet, ahol a közeljövőben felépülhet a térség természeti és kulturális értékeit bemutató Berek Világa Látogatóközpont.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Madárodúk és -etetők

A hideg beköszöntével nem szabad megfeledkeznünk a természet apró csodáiról, hazánk énekesmadarairól. Ilyenkor számos példányuk behúzódik a településekre, ott keres élelmet. Ennek apropóján indította útjára madárodú és madáretető kihelyezési akcióprogramját az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás október közepén, Kittenberger Kálmán nagymarosi házában.

Harmincezer gyertyánnal ültették be az épületet

Több mint 30.000 gyertyánnal ültették be a Düsseldorf központjában, a jól ismert Königsallee közelében található üzlet-, és irodaházként működő Kö-Bogen II épületegyüttes homlokzatát és tetőterét. A város zöld szíveként jellemzett új Kö-Bogen II projekt fő célja, hogy példát mutasson: így is lehet küzdeni az éghajlatváltozás ellen.

52 hektár új erdővel növeli a szén-dioxid-megkötést a Gemenc Zrt.

A Mintafásítási Program keretében – az Innovációs és Technológiai Minisztérium finanszírozásával, az Agrárminisztérium koordinálásával – a Gemenc Zrt. részt vesz a fával borított területek növelésében. Létrejött az újszülöttek erdeje, megvalósult az önerdősült területek erdővé átalakítása, és az önkormányzatoknak és magánerdő-gazdálkodóknak jó példaként szolgáló mintafásítás.

Széllel szemben

Fa Nándor nevét akkor ismerte meg egész Magyarország, mikor 1985 szeptemberétől 1987 szeptemberéig körbehajózta a Földet Gál József barátjával, saját építésű kis vitorlásukon, a Szent Jupáton.

Márciusban igényelhető támogatás az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez

Az Agrárminisztérium korábbi évekhez hasonlóan idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez. A 240 millió forint éves keretösszegű támogatás március 1. és március 31. között kérelmezhető.

Kertészetekben nélkülözhetetlen: a tőzeg kitermelése és felhasználása fenntarthatóan

A legtöbb cserepes növény közegének fő alkotóeleme a tőzeg. Kitermelésének környezeti hatása az alkalmazott gyakorlattól függ.

Még lehet csatlakozni a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszerhez

Mivel február 28. vasárnapra esik, így még hétfőn, március 1-én is be lehet nyújtani a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszerhez történő csatlakozási kérelmeket.

Bővülő odútelepek

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete tavaly öt erdészkerületben, a Sóstói-erdőben, valamint Tiszatelek, Kállósemjén, Nagykálló és Nagyszállás térségében létesített odútelepeket. Olyan fiatal erdőkben helyezték el az odúkat, ahol a fákon még nem találnak természetes búvóhelyet a madarak. A szárnyasok részéről „komoly volt az „érdeklődés”, hiszen 90%-os lakottságot jegyeztek fel a szakemberek.

Rendkívüli támogatást kaphatnak a magánalapítású állatkertek

Az Agrárminisztérium szakmai támogatásával a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) létrehozott egy - a szövetség tagjainak felajánlásaiból visszatérítendő támogatás alapjául szolgáló - több millió forint értékű pénzügyi keretet, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egy ugyanolyan összegű, vissza nem térítendő kormányzati támogatással növel.

Erdőfelújítás szajkóval

Az erdészek áldott tevékenysége mellett egyes vadfajok is segédkeznek az erdőfelújításban. A szajkó, népies nevén a mátyásmadár, bár dúvadnak számít fészekfosztó kártétele miatt, azonban ellenpontozza ezt azzal, hogy jelentős szerepet játszik az erdő ökológiai folyamatainak fenntartásában, így az erdőfelújításban is.