Back to top

Agrometeorológia - Nyugalomba vonuló vegetáció

Az ősz végéhez közeledve a vegetációnak az eddig még aktív része is egyre inkább téli nyugalomba vonul. Az elmúlt napokban kialakult erősebb fagyok, a napközben is nulla Celsius-fok körül alakuló hőmérséklet mind ezt erősíti. A szürke, ködös napok után a folytatásban lehűlés várható, sokfelé erősebb éjszakai fagyokkal, és szombattól helyenként már hó is hullhat.

A múlt hét közepétől kezdetben még enyhe, csütörtökön, a Tiszántúlon napos időjárás volt hazánkban. Csütörtökön és pénteken többfelé esett többnyire kisebb eső az országban.

Szombatra átvonult fölöttünk egy hidegfront, mely kitisztította a levegőt, országszerte napos időt okozva.

A derült, szélcsendes éjszakán vasárnap reggelre alakult ki az idei ősz eddigi legalacsonyabb hőmérséklete. Hétfőn egy újabb front érintette térségünket, de csak néhol okozott kisebb esőt, a magasban enyhébb léghullámokat szállított fölénk. Ennek hatására kedden még csak az ország mintegy háromnegyedén, szerdától azonban egész területén borult, párás, ködös idő alakult ki, mely ködréteg fölé csak a magasabb hegyeink emelkednek.

A ködös időben mérséklődött a napi hőingás, 0 fok körül, kissé a fölött mozog a hőmérséklet. Az elmúlt héten összességében 5 mm alatt alakult a csapadék mennyisége.

Az őszi vetések többnyire jó állapotban vannak, az utóbbi napokban a fagyos reggelek miatt a fejlődésük jelentősen lelassult, meg is állt. Az őszi káposztarepce jellemzően 6-8 leveles állapotban van, a gyenge kelés után októberben megerősödött a növény. Bár az elmúlt napokban csak kevés eső esett, a reggeli fagyok kiengedése után a talajfelszín sokfelé sáros, ragad, ami nehezíti a még hátralévő szántóföldi munkákat.

Az előttünk álló egy hét során téliesre fordul az időjárás. Péntekig még marad a ködös idő, alig mozduló hőmérséklettel.

Szombaton észak felől hidegfront érkezik, mely kevés vegyes halmazállapotú csapadékot hoz, tehát akár már síkvidéken is hullhat mutatóban némi hó.

Vasárnap csökken a felhőzet és sokfelé kisüt a nap, ez a részben napos idő pedig a jövő hét első felében is megmarad. Akkor csak elszórtan alakulhat ki kisebb vegyes halmazállapotú csapadék. A heti csapadékösszeg országszerte 5 mm alatt valószínű. A hőmérséklet csökkenése, a hideg légtömeg hatása vasárnaptól főleg az éjszakai lehűlés fokozódásában lesz számottevő. A kevésbé felhős éjszakákon, nagy területen -5 Celsius fok alá csökkenhet majd a hőmérséklet.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről – 1. rész

Nem kevesebb, mint három évtizede küzd a magyar mezőgazdaság az osztatlan közös tulajdon problémakörével. De miért is tekintünk problémaként az osztatlan közös tulajdonra? Az nem igényel különösebb magyarázatot, hogy egy többször tíz, akár több száz tulajdonos birtokában lévő ingatlan esetében aligha érvényesülhet a tulajdonosi szemlélet.

Székelyföld jövője a biogazdálkodás

Az életünket felforgató világjárvány – a negatív hatások ellenére – bebizonyította, hogy a gazdaság egyik biztos alappillére a mezőgazdálkodás. Fontos tapasztalat ugyanakkor, hogy egyre nagyobb teret nyer az egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos szemlélet is.

Hasznos kölcsönhatások a talajban

A talaj összetett élő rendszer, amelyben fontosak a fizikai összetevők és kémiai folyamatok, termékenysége viszont a benne zajló biológiai folyamatoktól függ. Sajátos élővilágát baktériumok, algák, gombák és különböző állatok alkotják az egysejtűektől a gerincesekig, de ide soroljuk magukat a gyökereket is.

Átadták a 39. AGROmashEXPO Termékfejlesztési díjait

A virtuális kiállítás programjainak sorát a Termékfejlesztési díjak átadása nyitotta meg. A Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat idén az Axiál Kft. vihette haza.

Úttörő, innovatív kiállítás: már látogatható a 39. AGROmashEXPO, ezúttal virtuálisan

Mától látogatható a 39. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, amely a szervezők ígérete szerint a korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan rengeteg hasznos információt, agrárgépipari aktualitást kínál a látogatóknak. Az esemény regisztrációt követően ingyenesen látogatható, a programjai pedig élőben követhetők, sőt, vissza is nézhetők.

Éghajlatváltozás miatti módszerváltás a metszésben

Sicz György nyugdíjas békéscsabai kertészmérnök a gyümölcsfái metszését két részben ütemezi be, mivel a most látható jó virágrügy berakódást egy késői fagy megritkíthatja. A klímaváltozás miatt érzékelhető időjárási anomáliák, a rövid időn belül bekövetkező nagy hőmérsékleti különbségek miatt erre számítani kell…

A Mecsek oldalában virágzik a mandula

Az idei nagyon enyhe tél melegrekordokkal búcsúzott február 26-án, az első tavaszi hétvégére viszont visszatér a tél. Milyen állapotban várják a gyümölcsfák a fagyokat? A legmelegebb hazai termőtájakon gazdálkodókat kérdeztük. Pécs környékén és a Balaton déli partján a kajszi rózsaszín bimbós állapotban van, a Mecsek oldalában virágzik a mandula.

Jelentősen bővül az ökológiai gazdálkodás területe Magyarországon

Világviszonylatban is jelentősnek számít az ökológiai gazdálkodásba vont terület nagyságának bővülése Magyarországon - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.

Hazai fejlesztés határozhatja meg a kártevőirtás jövőjét

A mezőgazdaság területén, a hatékonyság növeléséhez ma már elengedhetetlen a digitális megoldások használata, ami igaz a kártevőkezelésre is. A Start it @K&H inkubátorprogramban „nevelkedő” SMAPP LAB, a világon másodikként fejlesztett ki egy teljesen digitalizált csapdarendszert, ami lehetővé teszi a molyok életciklusára vonatkozó adatok feldolgozását, elemzését és megosztását.

Magyarország lemaradt a drónok üzleti célú hasznosításában

Nemzetközi színtéren a pilóta nélküli repülőgépek üzleti és ipari alkalmazásában számos országban és szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben. A magyar drónökoszisztéma mindeközben visszafogott mértékben fejlődött, ami komoly lemaradást okozott – áll a PwC Magyarország elemzésében.