Back to top

Honnan érkeztek Kínába a koronavírusos hústermékek?

Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke biztos abban, hogy az országból exportált húskészítményeiken nem volt jelen koronavírus, közölte azt követően, hogy a kínai kormány bejelentette, hogy fagyasztott marha készítményeken felfedezték a vírus jelenlétét.

Jinanban, Kína egyik tartományában a hétvégét követően marhahúsban és belsőségekben valamint csomagolásaikon találtak koronavírust. Az említett termékeket Brazíliából, Bolíviából és Új-Zélandról exportálták Kínába. Eközben két másik tartomány székhelyén is felfedezték a vírust a sertéshúsok csomagolásán, melyek Argentínából érkeztek.

Jacinda Ardern a sajtótájékoztatón hozzátette, hogy az új-zélandi marha termékek, melyeknek csomagolását pozitívan tesztelték egy hűtőházban tárolták azokkal az Argentin készítményekkel, amelyeken szintén kimutatták a fertőzés nyomait.

„Sohasem gondoltuk volna, hogy az új-zélandi termékek tesztjei pozitívak lesznek” - mondta Ardern.

„Ez az eset kiemelten fontos Új-Zéland számára, ugyanis biztosak vagyunk abban, hogy a termékeink nem voltak fertőzöttek és jelenleg sem jelölik ezeket COVID jelzéssel az export folyamat során, ezáltal lényegében koronavírustól mentes besorolásunk van” – tette hozzá.

Új-Zéland kétszer is sikeresen legyőzte a COVID-19 vírust, és jelenleg mindössze 58 aktív fertőzöttet tartanak számon, akiket megfelelően elkülönítettek az erre kijelölt intézményekben.

Ardern hozzátette, hogy a kormány további információt kért Kínától, a világ legnagyobb marha vásárlójától, de jelenleg még nem érkezett hivatalos magyarázata az esetnek.

A jinani hatóságok közölték, hogy a szóban forgó termékek szállítását a Guotai Nemzetközi Csoport egysége és a Shanghai Zhongli Development Trade végezte, akik

kikötőkön keresztül léptek be Sanghajba.

Kína az incidenst követően továbbra is folytatja a fagyasztott termékek tesztelését, valamint áru-behozatali tilalmat rendelt el annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet közölte, hogy nagyon csekély az esélye annak, hogy valaki a fagyasztott élelmiszertől fertőződjön meg koronavírussal.

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A svájci csokoládégyárnak is bevételkiesést okozott a pandémia

A koronavírus-járvány 2020-ban rányomta a bélyegét Lindt & Sprüngli csokoládémanufaktúra eladásaira. A tavalyi év első felében több mint 6%-os csökkenés történt az értékesítésben, melyhez az utazási és egyéb járványügyi korlátozások nagymértékben hozzájárultak.

Az e-tejkereskedelem trónjára tör az Arla Európában

Az Arla célja, hogy a tejágazat e-kereskedelmi vezetője legyen Európában. Terveik szerint a következő öt évben megdupláznák eladásaikat az online platformon keresztül, mely 600 millió eurót jelentene. Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában 9700 tejtermelő közös tulajdonosa az Arla-nak.

Az gazdák megélhetése a tét - történelmi méretű tüntetés Indiában

Az indiai kormány újra tárgyalásokat folytat az Új-Delhiben állomásozó több tízezer tüntetőből álló tömeg vezetőivel. Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el.

Banános dobozokban csempészik a kábítószert Európába - tavaly 48 tonna kokaint foglaltak le

Tavaly összesen 48 tonna kokaint találtak a vámosok a holland kikötőkben és reptereken. Ez a mennyiség az egy évvel korábbi rekordmennyiséget is túlszárnyalta.

Urban jungle - Házhoz szállítják a dísznövényeket

Urban jungle, urban gardening, plantlove, plantparents… csupán néhány új kifejezés, amelyek, még ha nem is kerültek át a köznyelvbe, az újdonságokra nyitott fiatalabb nemzedék által előszeretettel alkalmazott címkék lettek a Facebookon és az Instagramon. Az utóbbi években érzékelhetően megnőtt a növények, különösen a szobanövények népszerűsége.

Hiába a megállapodás az EU-val, jelentősen drágul Nagy-Britanniában a zöldség

A brexit miatt becslésük szerint 55 millió eurós pluszköltség terheli Nagy-Britannia frissáruforgalmát, áll a Freshfel Europe közleményében. Az Európai Unióval kötött kereskedelmi és együttműködési megállapodás szerint a friss áruk továbbra is vám és kvóták nélkül kelhetnek át a csatornán, ami a uniós termelők helyzetét erősíti, de az adminisztráció és a várható ellenőrzések megdrágítják a szállítást.

Maszkok milliárdjai az óceánokban

Tavaly összesen 52 milliárd polipropilén eldobható maszkot gyártottak a világon. Becslések szerint ebből 1,56 milliárd arcmaszk már az óceánokat szennyezi.

A tejágazat is szenved a járványtól

A szlovák tejtermelők már többször is nehéz helyzetbe kerültek, és ez történt velük a koronavírus-járvány első hulláma alatt is. Egyebek között hiány alakult ki a számukra létfontosságú fertőtlenítőből, amellett a munkaerőhiány is sok fejtörést okozott nekik. A járvány teljesen felforgatta az árutermelést, és a tejtermelőknek minél gyorsabban igazodnia kellett a körülmények változásához.

Nagy siker a kiskérődző ágazatban

A Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet (rövid néven Juh Terméktanács) a spanyol INTEROVIC társ-szervezettel közös EU pályázatot nyert el 2017-ben, „Bárány- és Kecskehús Promóciós Kampány” néven, amely 2018-ban indult és 2020 év végén záródott.

Plantarium 2021: elképzelhető hogy ismét digitális lesz

A nagyszabású kertészeti kiállítás előkészületei már javában zajlanak. Csak márciusban tudnak végleges döntést hozni arról, hogy milyen formában kerül sor az eseményre.