Back to top

A siker küszöbén a muraközi ló

Új fejezetet nyitott a muraközi ló regenerálásában, amikor 2016 októberében V. Németh Zsolt államtitkár bejelentette a muraközi kutatási program indítását.

Célként pedig a muraközi fajtává válását tűzte ki, hiszen sem akkor, sem jelenleg nincs a muraközi fajtában törzskönyvezett egyed és a muraközi fajta a ’90-es években beolvadt a magyar hidegvérű fajtába. Ám biztató volt, hogy munkánk 2016-tól már kormányzati támogatással folytatódhatott.

Az első feladat egy komplett kutatási program kidolgozása volt. Több egyeztetést követően állítottuk össze az anyagot (Kovács-Mesterházy Zoltán, Rácz Károly, Thomka Iván), amit a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület adott be jóváhagyásra a tenyésztési hatósághoz. Ezt 2016. december 20-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jóváhagyta.

A kutatási program céljai közt az alábbi feladatokat határoztuk meg:

– Génmegőrzés, géntartalék megmentése;

– Fenotípus és származás alapján összegyűjteni a fellelhető lovakat;

– Genetikai beszűkülés elkerülése: rokon fajtákkal célpárosítás;

– Genetikai vizsgálatok elvégzése: elkülönül-e a magyar hidegvérű populációtól;

– Adatgyűjtés, adatok értékelése (test­méretfelvétel, használati tulajdonságok, szaporulati mutatók);

– Teljesítményvizsga rendszerének tovább­fejlesztése, igazodva a többhasznúsághoz;

– A fajta újraélesztése.

A muraközi lóállomány gerincét és legértékesebb populációját az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság muraközi törzstenyészete adja. A 2003-ban vásárolt állomány mára többszörösére nőtt a folyamatos vásárlások és a szaporulat eredményeként. Ez a növekedés megadta a lehetőséget az okszerű szelekcióra.

A muraközi ló fennmaradása azonban azon múlik, hogy képesek leszünk-e növelni a muraközi kancalétszámot. Az igazgatóság mellett 2016-ban 8 magántenyésztő csatlakozott a kutatási programhoz, jelenleg pedig 21 magántenyésztő tart muraközi lovat. Örvendetes módon több potenciális tenyésztőtársról tudunk, akik csatlakozni szeretnének a tenyésztői munkánkhoz.

Kidolgoztunk egy típusbírálati rendszert, amely egyszerűen és gyorsan elvégezhető, adattartalma könnyen feldolgozható, átlátható, és egyértelműen megállapítható belőle, hogy az adott egyed muraközi típusú lónak tekinthető-e. A pontozás során a bíráló 1-2-3 pontot oszthat ki, annak megfelelően, hogy az adott bírált tulajdonság mennyire felel meg az elvárásoknak. A bírálat során természetesen a használhatóságot is értékeljük.

A tenyésztésbe állítás előtt minden kancától felvesszük a fontosabb testméreteket, testtömeget, és a típusbírálati lapot is elkészítjük.

A választott és növendék csikókat minden ősszel minősítjük a típusbírálati rendszerünkkel, emellett felvesszük a testméreteket és a testtömeg adatokat is. Amennyiben a típusnak nem megfelelő, selejtezzük a programból.

A muraközi kutatási program induló állományáról (77 egyed) részletes származáselemzést végeztünk. Az érintett egyedek 4 ősi soros származási lapjait vizsgálva elemeztük a származásukat. Kigyűjtöttük az ismert muraközi, freibergi, nóri, egyéb rokon fajták, hidegvérű, melegvérű és az ismeretlen ősöket. Az egyes ősöket külön-külön vizsgáltuk, hogy milyen a vérhányaduk. A jelenleg zajló kutatási programra jelentős hatást gyakorolt egykori, mára már nem élő tenyészmének származása is.

Minden évben egyedi párosítási tervet készítünk. A kancákat (ismerve pontos származásukat, tenyészeredményeiket, küllemi és használati tulajdonságaikat) az alkalmasnak vélt tenyészménekkel célpárosítjuk.

Ennek természetesen valamilyen szinten korlátot szab a mének létszáma és mozgatásának lehetősége, de ezeket a fedeztetések ütemezésével igyekszünk segíteni.

A párosítási terv mellékletként tartalmazza a tenyészmének és tenyészkancák fényképpel kiegészített típusbírálati és származási lapját.

A párosítási terv elkészítése során az alábbi szempontok vezérelnek bennünket:

• muraközi típus rögzítése a megszülető utódokban;

• a még meglévő egykori muraközi vérhányad minél kisebb mértékű csökkenése az utódokban;

• a nehezebb, hidegvérűbb jellegű kancákra freibergi vérségű mént párosítsunk;

• az őshonos kancákhoz lehetőleg őshonos mént párosítsunk;

• típusos muraközi kancákhoz jó típusos mént párosítsunk;

• a genetikai variabilitás fenntartása és a beltenyésztés érdekében könnyedebb mozgású, kisebb hidegvérű méneket is használjunk a párosítás során.

Tenyésztési adatok gyűjtése: alapos tenyésztői munkát csak pontos adatgyűjtésre támaszkodva lehet végezni, ezért a fedeztetési adatokon túl minden választási csikóról is begyűjtjük a lehetséges adatokat (testméret, testtömeg). Választáskori méretek, testtömeg, küllemi minősítés alapján – ekkor már az első „rostálást” is elvégezzük.

Természetesen csak óvatosan az alacsony egyedszám miatt.

A választáskori testtömeggel a kanca csikónevelő képességére következtetünk, illetve az ivadékcsoportok révén a mén testtömeg­gyarapodási képességét, örökítését is becsülhetjük. Egyenlőre, az alacsony egyedszámból még csak óvatos becsléseket lehet levonni, de az elemszám növekedésével a megállapításaink is pontosabbak lesznek.

Muraközi lótenyésztők 2018 októberében megalakították a Muraközi Ló Tenyésztéséért Egyesületet azzal a céllal, hogy tagjaik hatékonyabban tudjanak a muraközi program érdekében tevékenykedni, és szorosabbra fűzni az egyes tenyésztők közötti szálákat.

2020. augusztus 24-én az Agrárminisztérium jóváhagyta a Muraközi Ló Tenyésztéséért Egyesület azon kérelmét, hogy a magyar hidegvérű lófajta elismert tenyésztőegyesülete lehessen azon feltétellel, hogy csak a muraközi tenyésztési programban szereplő egyedekkel végezheti azt. Így mára a muraközi lovat tenyésztőknek önálló tenyésztőegyesülete van, ami egy új korszakot nyit a muraközi ló tenyésztésében. Ez természetesen fokozott felelősséget és plusz energiákat kíván meg az egyesület vezetésétől.

Ahogy tavaly, úgy idén is megrendeztük a muraközi szakmai napot, melyen egyrészt bemutatjuk a rendezvénynek otthont adó tenyészet egyedeit, eredményeit, másrészt a tenyésztők egymás közti kapcsolatépítését is elősegíti. 2020-ban Jákon tartottuk a szakmai napunkat, melyen a Rácz család és Lakics Ferenc tenyészetén túl a fiatal és a potenciális tenyészméneket is megmustrálhatták az érdeklődők.

A muraközi ló kutatási programja jelenleg is tart, a tenyészkanca- és tenyészménállomány folyamatos növekedésben van, és szerencsére tenyésztőink köre is egyre bővül.

Reményeink szerint 5-10 éven belül már lesz egy stabil, küllemileg egyöntetű, használhatóságban kiváló kancaállományunk és kialakult ménvonalaink, amire alapozva kérhetjük a muraközi fajta elismerését.

Mikor lehet sikeres a muraközi ló tenyésztése? Ha a tenyésztésével foglalkozó szakemberek a múlt eredményeit és tapasztalatait ötvözik a jelen kor tudásával, s képesek „megálmodni”, hogy 15-20 év múlva milyen családi lovat keresnek a potenciális lótartók, mindezt pedig természetesen kellő alázattal teszik.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2020/11 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ugrólovak sérülésmentesen

A World of Showjumpingon jelent meg egy érdekes cikk dr. Jan-Hein Swagemakers tanácsaival, aki 2009-től a német díjugratócsapat állatorvosa, FEI-állatorvos, saját klinikával is rendelkezik, emellett ló-kiropraktőr is. Arról beszélt, hogyan lehet elkerülni egy kis odafigyeléssel az amúgy nagyon gyakori, tipikusan az ugrólovakat veszélyeztető sérüléseket.

Kiből lesz állatkínzó?

Az állatbántalmazók profilját igyekeztek megrajzolni az Állatorvostudományi Egyetem szakmai napján. A program az Állatkínzás és az emberekkel szemberni erőszak összefüggései című egyetemi képzés folytatása. Az előadók többsége elsősorban jogi, bűnügyi szempontból közelített a témához, de szó volt a korai felismerés és a rehabilitáció lehetőségéről és arról, mit tehetünk az agresszív gyerekekkel.

Varázsoljunk tavaszt: március elsejei népszokás

A március elsején beköszöntő naptári tavaszt egy kedves hagyománnyal várhatjuk, illetve marasztalhatjuk. Mivel egyébként is kicsit szeszélyes időszakról van szó, egy kis „varázslás” csak segíthet.

Emberrablók keserítik meg a nigériai gazdák életét

Emberrablók törtek be egy délnyugat-nigériai baromfitelepre, ahonnan elhurcolták többek között a gazdaság tulajdonosának fiát, Ayodeji Emmanuelt is. A 24 éves férfi elengedéséért cserébe 100 millió nairát, azaz mintegy 77 millió forintot követelnek.

Gigantikus méretű takarmánygyár építését tervezik

A piacvezető brit sertés és baromfi takarmánygyártó, az ABN egy olyan hatalmas, a legmodernebb technológiákon alapuló üzemet kíván megépíteni, mely kulcsszerepet töltene be az Egyesült Királyság élelmiszerellátási-láncában.

Az első karbonsemleges paradicsom

Az Azura francia-marokkói vegyesvállalat közzétette fenntartható fejlődésről szóló jelentését. Ebben nem más szerepel, mint hogy a csoport egyebek közt szén-dioxid-semleges paradicsommal lép a piacra. Azt tervezik, hogy a vállalás népszerűsítésére erős kommunikációs kampányt indítanak. Márciustól a kereskedelembe kerülő összes terméken feltüntetik az erre utaló logót.

Együttműködés az állatorvosképzésben

Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság állami feladatainak ellátását felügyelő kormánybiztos és Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora együttműködési megállapodást írt alá, amelynek keretében harmadéves állatorvostan-hallgatók hetesi szolgálaton vesznek részt Mezőhegyesen.

Európa legnagyobb kikötőjében jelentősen csökkent a forgalom

A rotterdami kikötőben a teherforgalom 6,9% -kal csökkent 2020-ban a koronavírus-válság miatt, amely az elmúlt évtized legnagyobb csökkenése, ennek ellenére mégis kisebb volt a vártnál - közölte Európa legnagyobb tengeri kikötője.

Szatmári ízek és pillanatok

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látványosan fejlődik, igazi vendégcsalogató régióvá vált az utóbbi időben. Az itt élők közül egyre többen találják meg benne a számításukat, és előre tudnak lépni. Erre találtam jó példákat a 2317 lakost számláló Nyírcsaholyban. Sokan bejárnak dolgozni az öt kilométerre lévő Mátészalkára, de amellett saját kis házi birtokon is tevékenykednek.

Melyik bárány kerül a húsvéti tányérba?

A tél dereka a bárányok születésének időszaka. Így van ez a Hortobágyon is, ahol az ország legnagyobb racka állományát tartják. A legjobb genetikai adottságú bárányok a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. törzsállományát gyarapítják majd, míg a többiek húsvétra „elkészülnek”, és tányérba kerülnek.