0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szüreti jelentés: Mór megtette kötelességét

A Móri borvidék közel 600 hektár területű, amiből szüreti jelentést az elmúlt évekhez hasonlóan közel 450 hektárról várnak.

„Az idei szüret 99 százalékban lezajlott a borvidéken, három olyan pincészetről van tudomásunk, akik még kint hagytak szőlőt a nagyszüret elvégzését követően” – magyarázta Varga Máté. A Móri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke hozzátette, ezekben az esetekben a szándék a töppedt szőlőből, vagy jégbor készítése. A statisztikák szerint 2020-ban 252 hektárról már beküldték a szüreti adatokat.

„A termelői magatartást jelzi, hogy mindent az utolsó pillanatra hagynak”

– jegyezte meg a szakember, a jogszabály november 30-at jelölte meg végső időpontnak a származási bizonyítványok kikérését. Az elnök véleménye szerint az elmaradás a pandémia számlájára is írható, hiszen a táblázatok kitöltéséhez egy idősebb termelő más esetekben a hegybíró személyes segítségét is igénybe veszi.

Móron a termésmennyiség alig valamivel kisebb lett, mint az előző években. Zöldszüretet csak néhány hektáron végeztek – idén 10 hektár alatti nagyságrendben -, ami jellemzően idősebb, gyenge termőképességű ültetvényeket érintett. „Idén a tavalyihoz képest kisebb népszerűségnek örvendett”- mutatott rá, ez köszönhető annak is, hogy az alsó árkategóriában nőttek a felvásárlási árak. Eltűntek a 35-40 forintos árak, s helyette 60 forint körül alakultak.

A borvidéken széles a fajtaválaszték, az 580 hektáron több, mint 35-öt engedélyeztek. Mindezt annak számlájára írják, hogy a rendszerváltást követően hosszú ideig rendezetlenek voltak a birtokviszonyok, egyre zsugorodott az ültetvényfelület, s az a vélemény alakult ki, mindegy mit, csak telepítsenek.

Azóta stabilizálódott a borvidék ültetvénynagysága, kialakult egy 15-20 vállalkozásból álló csoport, amely komolyan veszi az itt folyó munkát. Megjelentek olyan állásfoglalások, hogy ideje lenne a fajtaszortimentet racionalizálni.

A borvidéki szüret az Irsai Olivérrel kezdődött augusztus második felében, ezt követően szeptember elején sorra került a Zenit, a Rizlingszilváni, a Cserszegi fűszeres. Szeptember közepétől megindult a „nagyszüret” – Ezerjó, királyleányka, Rajnai rizling, Szürkebarát, Sauvignon blanc -, ami október végéig tartott. „Szerencsére a borvidékünkön, akárcsak az ország legnagyobb részén, csapadékszegény időjárást kifognunk” – hívta fel a figyelmet Varga Máré. A fajták nem értek össze, a munkák ütemezetten zajlottak. A szüret a borvidéken minimális mennyiségben jelen lévő kékszőlőkkel – Cabernet franc, Merlot, Syrah – zárult.

Növényegészségügyi problémák nem voltak, aki egy átlagos technológiát alkalmaz, az meg tudta védeni az ültetvényét.

A szárazabb ősznek köszönhetően idén a rothadás sem jelent meg.

A kritikus mindig az Ezerjó szokott lenni, vékony a héja, könnyen rothad. Az elmúlt években szeptember elején néhány nap alatt menetrendszerűen jött 80-100 milliméter eső, ami komoly gondot jelentett. Ez 2020-ban korábban, augusztus közepén érkezett, s annyi szerencséjük volt a gazdáknak, hogy még nem volt magas a cukortartalma, vastagabb volt a bogyóhéj, nem repedt. Ráadásul távolabb a szüreti időponttól, az eső után még be lehetett illeszteni egy botritisz elleni növényvédelmi blokkot.

„Kóstolva a borokat, az átlagos évjárathoz képest is élénk savak jellemzik”- a nyári időszakban nem voltak aszályos ciklusok, amikor „elégtek” voltak a savak. Viszont ezzel együtt idén illatos, jó zamatú borok születtek. Ebbe idővel belesimulnak a savak, vagy a borász fogja besimítani. Jól értékesíthető  borok születtek, már csak a piaci nyitásra vár a szakma, hogy meg tudják mutatni a fogyasztóknak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu