Back to top

Válságos helyzetbe került a magyar pulykaágazat

A pulykaágazat árbevétele az idén 10-15 százalékkal csökken egyebek mellett a termelői árak mérséklődése miatt; az ágazat átlagos éves termelési értéke élőállatból 36-40 milliárd forint, feldolgozott termékekből pedig 70-80 milliárd forint - közölte a Magyar Pulykaszövetség elnöke az MTI-vel.

Horváth Lajos szerint válságos helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt a magyar pulykaágazat, a belföldi és a külföldi kereslet jelentősen visszaesett. Az elmúlt évekhez hasonlóan a termelt mennyiség élősúlyban 96-98 ezer tonna körül várható az idén is, a megnehezedett körülmények miatt a termelők folyamatos túltartásra kényszerülnek, ami tovább rontja az amúgy is gyenge pénzügyi helyzetet.

Kifejtette: tavaly a termelt pulykahús-mennyiség 40-50 százaléka exportra került, ez 25-30 milliárd forintos árbevételt eredményezett 2019-ben. Ugyanakkor idén minden baromfitermék exportpozíciója romlott, részben a koronavírus-, részben a Magyarországot is sújtó madárinfluenza-járvány miatt,

sőt a lengyel pulykatermelés is erős nyomást gyakorol az európai országok piacaira. Ezért a magyar exportpiacon idén jelentős visszaesésre számítanak, az alacsonyabb árak miatt a kivitel értéke akár meg is feleződhet.

Az élő pulyka ára folyamatosan csökkent az elmúlt nyolc hónapban, jelenleg a tavalyi árakhoz képest mintegy 10-12 százalékkal alacsonyabbak a felvásárlási árak, míg a takarmányárak ugyanilyen mértékben emelkedtek - mondta.

Az elnök rámutatott, hogy tavaly Magyarországon az egy személyre jutó pulykahús fogyasztás 4 kilogrammot tett ki, ez idén a hotelek, éttermek, kávézók (HORECA szektor) kiesése miatt mérséklődhet. A járvány miatt a HORECA szektor mind belföldön, mind külföldön leállt, ezzel a jelentős pulykahús-felhasználásuk megszűnt, vagy töredékére csökkent.

A pulykaszövetség elnöke úgy véli, hogy a baromfiágazat egészét a HORECA szektorhoz hasonló, speciális intézkedésekkel kellene segíteni, így például munkahelymegtartó támogatásokkal, a bér- és járulékteher átvállalásával, valamint adócsökkentéssel.

A szövetség az elmúlt évek tapasztalatai alapján bízik abban, hogy a karácsonykor szokásos 10 százalékos fogyasztásbővülés még javíthat az ágazat idei pozícióján - hangsúlyozta Horváth Lajos. Hozzátette, hogy a szövetség nem számít a karácsonyi szezonban a fogyasztói árak emelkedésére, azonban ez a kereskedelmi láncok árképzésén is múlik.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

AgroUni agrár-felsőoktatási konferencia

Közös online konferenciát szervezett a Doktoranduszok Országos Szövetségének Agrártudományi Osztálya, a Magyar Tudomány- és Innovációmenedzsment Alapítvány, valamint a Digitális Jólét Program AgroUni – Fókuszban az agrár-felsőoktatás aktuális kérdései címmel.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Egyre több magyar beruházás Szerbiában

Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

A magyar pékeknek is jó, ha a baguette a világörökség része lesz

A francia kulturális minisztérium benyújtotta pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), hogy a baguette-t, a ropogós héjú hosszúkás francia fehérkenyeret vegyék föl a világörökségi listára. A Magyar Pékszövetség támogatja a francia kezdeményezést, mivel már maga a a tény is ráirányítja a világ figyelmét a bagetten keresztül a pékekre.

Miért is drágul a hús, a tej, a csirkemell?

2021 a totális bizonytalanság évének tűnik a húsipar számára – nyilatkozta húsvét előtt a Hússzövetség elnöke. A húsiparban, de hozzátehetjük a tejipart és a baromfiipart is, emelkednek az önköltségek és az értékesítési árak, ami előbb-utóbb a fogyasztói árakban is megmutatkozik.

Termőföldtől az asztalig újratöltve - Az adat és az élelmiszer jövője

A járvány megmutatta, hogy a globális élelmiszerlánc törékeny - és ennek egy fő oka, hogy sok esetben átláthatatlan, miként kerül az emberek asztalára az élelmiszer. Ezen segíthet a blokklánc technológia. De mi is ez a blockchain és hogyan tehetni az élelmiszertermelést, kereskedelmet és fogyasztást biztonságosabbá?

A söriparnak sem sikerült jól az évkezdet, de bíznak a nyárban

Gyenge első negyedévet zárt a magyarországi söripar, ám a legnagyobb gyártók bíznak abban, hogy az év további részében a forgalom fellendül - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

A Csatorna-szigetek marhái

A La Manche-csatornában fekvő Csatorna-szigetek nemcsak arról híresek, hogy Victor Hugo itt töltötte száműzetését, de innen származnak a világ legkiválóbb tejelő marha fajtái, a jersey és guernsey.

Megélhetés és küldetés

A Zala megyei Boncodföldén működő EzerJóFű vállalkozás a sokak által követett gazdasági több lábon állást nagyon sok lábon állássá fejlesztette tovább, legalábbis ezt mutatja termékeik száma és sokszínűsége.

Kolozsvári kutatók szerint rovarok is terjeszthetik az afrikai sertéspestist

A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem kutatói szerint rovarok is terjeszthetik az afrikai sertéspestist.