Back to top

Átadták a Szent Márton-díjat

A díjat az alapítók minden évben a Szent Márton-napjához kötődő ünnepségen adják át annak a személynek, aki a megelőző években kiemelkedő eredményt ért el az egykori Pannónia területén lévő kulturális és szociális programok megvalósítása terén.

Nemzeti örökségünk, kulturális értékeink és a régióban megvalósított szociális elkötelezettség megismertetését, valamint a Pannon-térség egyedülálló adottságainak megőrzését legjobbal szolgáló emberi teljesítmény elismeréséért a Pannonhalmi Főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Szent Márton-díjat alapított. 

A díjat az alapítók minden évben a Szent Márton-napjához kötődő ünnepségen adják át annak a személynek, aki a megelőző években kiemelkedő eredményt ért el az egykori Pannónia területén lévő kulturális és szociális programok megvalósítása terén.

Idén egyhangú döntés alapján, a Szent Márton-díjat Főtisztelendő Somos László esperes-plébános atyának, a Kaposvári Egyházmegye helynökének ítélték oda.

Somos László 1952. október 17-én született Pécsen. 1991. június 15-én Veszprémben szentelték pappá, majd 1991 és 1993 között a kaposvári Jézus Szíve-templomban, 1993–94-ben pedig Nagykanizsán volt káplán.1994 óta napjainkig Kaposfőn szolgál. Az ottani plébánia területéhez tarozó rászorulók helyezte a segítségadáson túl arra ösztönözte, hogy a szegény sorban élőknek is esélyük legyen egy emberibb életre, ezáltal visszakapják önbecsülésüket.

A Szent Erzsébet Alapítvány kuratóriumának elnökeként, tanár és szociális munkás végzettségű munkatársaival együtt rendszeres ételosztást szerveznek a rászorulóknak a Kaposvári egyházmegye területén.

Emellett tanodákat működtetnek, ahol az iskolai oktatás után a roma gyerekekkel foglalkoznak, továbbá közösségi házakat hoztak létre (mosókonyhával, zuhanyzókkal), ahol a felnőtteknek segítenek eligazodni a hivatali ügyekben, igyekeznek támogatást nyújtani mindennapi gondjaikban.

Munkáját 2009-ben Somogy Polgáraiért-díjjal ismerték el, és a Raoul Wallenberg-díjat is megkapta. 2010-ben pedig a Somogy Megyei Prima-díj egyik kitüntetettje lett.

Főpásztora azzal ismerte el szolgálatát, hogy az egyházmegye helynökévé nevezte ki, felmutatva ezzel azt a célkitűzést, hogy a Krisztus-követő ember a szeretet útján betöltse hivatását, és ezáltal kiteljesedjen.

Szent Márton-díjat Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok ügyvezető igazgatója, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, valamint a Pannonhalmi Főapátság Hortobágyi T. Cirill OSB főapátja adta át Somos László atyának.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mezőhegyesen készültek a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra versenyzők

Az akadályhajtás versenyszámmal ért véget a május 6-9. között rendezett nemzeti fogathajtó verseny Mezőhegyesen. A résztvevő 74 fogat között indultak a szeptemberi budapesti Európa-bajnokságra készülő négyesfogatok, a magyarok mellett cseh, osztrák, román versenyzők is starthoz álltak.

Ilyen még nem volt: umami ízű lila paradicsom

Megjelenésében és beltartalmában is egyedi terméket vezet be a piacra a Syngenta. A sötétlila bogyójú, umami ízélménnyel megajándékozó koktélparadicsomot YOOM™ néven forgalmazzák. Az izgalmas ízű, színű csemegét hazánkban kizárólag a Trivega Kft. termesztheti, a fogyasztók pedig 250 grammos, fenntartható erdőgazdálkodásból származó alapanyagokból készült tálcás kiszerelésben vásárolhatják meg.

Természetközeli kertek európai díjára lehet pályázni

Olyan innovatív, fenntartható, példaértékű projekteket díjaznak amelyek természetközeliek, környezetbarátak és társadalmi és gazdasági szempontból is kiemelkedőek. A díjra minden európai nemzet kertészeinek, tervezőinek, közösségeinek, oktatási intézményeinek és egyesületeinek szól.

Megkezdődött a gazdálkodó szervezetek tagdíj-megállapítási és -befizetési időszaka

2021. május 1-jén megkezdődött a gazdálkodó szervezetek tagdíj-megállapítási és -befizetési időszaka a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál. Számukra a tagdíj megfizetésének határideje 2021. június 15.

Sajtkészítők versengtek Béren

Hagyományteremtő céllal rendezték meg az 1. Nógrád Megyei Sajtvásárt és Sajtversenyt Béren. A versenyre több mint harminc megyei és környékbeli sajtkészítő nevezett, összesen 80 termékkel.

Sikeres kampányok a pandémia idején: aranyat és ezüstöt is elhozott a Magyar Termék a 2020-as promócióversenyről

A Magyar Termék Nonprofit Kft. két 2020-as kampánya is díjat nyert „Az év legsikeresebb promóciója 2020" pályázaton.

Vegán termékekkel nyerte el az Inno d’Ort a Pápai Hús

Elnyerte az Inno d’Or – Év Innovációja 2021 díjat vegán termékcsaládjával a Pápai Hús. A cég a nagy hazai húsipari társaságok közül egyedüliként vágott bele a vegán gyártásba, és sorozatban fejleszti ki az újabb és újabb húsmentes termékeit.

Innováció földön-égen

Innovációs ötletversenyen mérték össze kreativitásukat a diákok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Innovációs Központja szervezésében Innovázió 1.0 néven. Az NKFIH „Egyetemi ÖKO” projektjéből finanszírozott versenyre összesen mintegy 40 hallgató illetve csapat jelentkezett, akik első körben tavaly október 12. és november 30. között mutatkozhattak be.

Több mint ötszáz középiskolás az erdészeti vetélkedőn

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium csapata nyerte az idei „Fedezd fel az örökséged!” erdőismereti vetélkedőt. Az Országos Erdészeti Egyesület ötödik alkalommal hirdette meg a középiskolásoknak szóló versenyt, amely idén az erdők láthatatlan értékeire hívta fel a figyelmet. A vetélkedőre 58 településről közel 100 iskola 185 háromfős csapata jelentkezett.

Stagnáló tenyésztés

Tavaly ismét valamivel kevesebb angol telivér kancát fedeztettek a magyar tenyésztők, mint egy évvel korábban, így idén várhatóan kissé tovább csökken – esetleg az új vételeknek köszönhetően stagnál – a születendő csikók száma is.