Back to top

Holnap végre megtudjuk, ki lesz az Év Bortermelője 2020-ban

Idén rendhagyó módon, online keretek között kerül megrendezésre az „Év Bortermelője Magyarországon 2020” díj kihirdetése. A Magyar Bor Akadémia elnöksége holnap délelőtt bontja ki a szavazatokat tartalmazó borítékokat.

A számlálást követően Zilai Zoltán, az Akadémia elnöke élő közvetítésben köszönti a nézőket és a helyszínen jelenlévő jelölteket, majd egy rövid beszélgetést követően kiderül, ki kapja - ezennel harmincadik alkalommal - a rangos szakmai elismerést.

A megmérettetés idén is nagyon izgalmas lesz, esélyeket lehet latolgatni, de a végeredményt egyelőre senki sem tudja.

Vajon nyolc év után végre Borbély Tamás kezébe kerülhet a díj, vagy Figula Mihály léphet 20 év után édesapja nyomdokaiba? Lehet, hogy Ipacs-Szabó István elsőre megnyeri a díjat, vagy Liptai Zsolt szerzi meg hazánk egyik legkisebb borvidékének első győzelmét? Az sem kizárt, hogy végre ismét egy hölgy borászra esik a választás, hiszen Nyúlné dr. Pühra Beáta a szakma egyik kiemelkedően elismert képviselője. Hamarosan kiderül.  

Eredményhirdetés időpontja: 2020. december 4., péntek déli 12 óra

Online helyszíne ide kattintva érhető el

Bemutatkozó videók a jelöltekről ide kattintva érhetők el

Forrás: 
Magyar Bor Akadémia

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Disznótoros ízek kavalkádja

A koronavírus terjedésének akadályozása érdekében hozott hatósági intézkedések miatt idén nem kerülhetett sor az egész Kárpát-medencét átfogó, másfél évtizedes gazdag múltra visszatekintő Mezőgecsei Böllérversenyre.

Számvetés és előretekintés Kárpátalján

Kárpátalján a hajtatással foglalkozó kertészetekben már javában zajlanak a tavaszi előkészületek. Annak ellenére elkezdődtek a munkálatok, hogy az előttünk álló idénnyel kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság a termelők körében. A családi gazdaságok irányítói igazából nem hagyatkozhatnak másra, mint a mögöttünk hagyott rendkívüli év tapasztalataira, eredményeire és kudarcaira.

Bor vakcinával a koronavírus ellen

Egyedi ötlettel jelentkezett borainak népszerűsítésére a Vlasics családi borpince, amely a Tótszentmártoni Kálmán-hegy elején a Szent Orbán pihenő közvetlen közelében található. Hogy a koronavírus idején se kelljen a fogyasztóknak lemondaniuk az élvezetről, ugyanakkor kerülendők a személyes találkozók, bor vakcina oltópontot létesítettek pincéjüknél.

Öt kiváló rosé maradt versenyben

Az idén 10. születésnapját ünneplő Rosalia – Rosé és Pezsgő Liget, illetve a rendezvény szakmai főtámogatója, a SPAR Magyarország Kft. nyílt pályázatot hirdettek a hazai borászok körében. Céljuk, hogy megtalálják azt a rosét, amely méltó módon képviseli a jubileumi rendezvényt a SPAR és INTERSPAR áruházak polcain, és amely a nyárköszöntő esemény hivatalos ünnepi bora lesz.

Változások a díjlovas szakágban

Nagy port kavart a Magyar Díjlovagló Szakbizottság december 31-én megjelent szabályzatmódosítási terveinek tartalmi kivonata. Bár a megjelent írás közel sem a véglegesnek szánt verzió volt, mégis heves indulatokat váltott ki, és a díjlovaglás szakmai és érdeklődő közönsége is megragadta a véleményalkotás lehetőségét.

Megváltoztatta a vírus a borturizmust

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban.

Több éves szakértelem, modern köntösbe öltöztetve

A Kovács családban apáról lányra száll a borászmesterség. Kovács László 1999-ben alapította a Kovács Borászatot és gazdagította saját telepítéssel a nagyszülőktől örökölt családi szőlőültetvényt Gyöngyöstarjánban. Azóta folyamatosan fejleszti a szőlészetet-borászatot, ahová váratlanul robbant be 2011-ben a lánya Zita, hogy alaposan felforgassa az addigi rendet.

Nincs pihenő 2021-ben

Idén a rendkívüli helyzet miatt elmarad a Díjugrató Szakág közgyűlése, ezért Szotyori Nagy Kristófot, a szakág elnökét kértük, hogy ossza meg olvasóinkkal, ami a közgyűlésen elhangzott volna.

Megváltoztatta a vírus a borturizmust

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője.

2021-ben kedvező feltételek várhatóak az agráriumban

Az agrárium tavalyi évének megkerülhetetlen része volt a koronavírus-járvány, amely megerősítette a szektor szerepét. Az idei évben a mezőgazdaságot egyrészt továbbra is a vírushelyzet, másrészt a Közös Agrárpolitika átmeneti időszaka fogja meghatározni.