Back to top

Holnap végre megtudjuk, ki lesz az Év Bortermelője 2020-ban

Idén rendhagyó módon, online keretek között kerül megrendezésre az „Év Bortermelője Magyarországon 2020” díj kihirdetése. A Magyar Bor Akadémia elnöksége holnap délelőtt bontja ki a szavazatokat tartalmazó borítékokat.

A számlálást követően Zilai Zoltán, az Akadémia elnöke élő közvetítésben köszönti a nézőket és a helyszínen jelenlévő jelölteket, majd egy rövid beszélgetést követően kiderül, ki kapja - ezennel harmincadik alkalommal - a rangos szakmai elismerést.

A megmérettetés idén is nagyon izgalmas lesz, esélyeket lehet latolgatni, de a végeredményt egyelőre senki sem tudja.

Vajon nyolc év után végre Borbély Tamás kezébe kerülhet a díj, vagy Figula Mihály léphet 20 év után édesapja nyomdokaiba? Lehet, hogy Ipacs-Szabó István elsőre megnyeri a díjat, vagy Liptai Zsolt szerzi meg hazánk egyik legkisebb borvidékének első győzelmét? Az sem kizárt, hogy végre ismét egy hölgy borászra esik a választás, hiszen Nyúlné dr. Pühra Beáta a szakma egyik kiemelkedően elismert képviselője. Hamarosan kiderül.  

Eredményhirdetés időpontja: 2020. december 4., péntek déli 12 óra

Online helyszíne ide kattintva érhető el

Bemutatkozó videók a jelöltekről ide kattintva érhetők el

Forrás: 
Magyar Bor Akadémia

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ideje szőlőt ültetni!

A szőlőtelepítés hosszú, megfontolt tervezési folyamatot feltételez. Hiszen, aki belevágja a fejszéjét egy állókultúra létesítésébe, annak arra is gondolnia kell, hogy évtizedek múltán is az adott fajtával, fajtaösszetétellel kell dolgoznia. Fontos kérdés: elegendő mennyégben és választékban áll rendelkezésre szőlőoltvány a tavaszi telepítésekhez?

A Ferrari Trentó lett a Forma-1 hivatalos pezsgője

A 2021-es Bahrain-i FIA Forma-1 Világbajnokság megkezdése előtt világszerte bejelentették, hároméves partnerség veszi kezdetét, így a Ferrari Trento díjnyertes pezsgője lesz 2021-től a hivatalos Forma-1 ünnepi itala.

Dísznövény kiállítás: Az első három díjazott

Az eredetileg 2021 márciusára halasztott belga faiskolai és dísznövény-kiállítást csakúgy, mint tavaly, idén sem tudták megrendezni. Lehetőséget teremtettek ugyanakkor arra a szakembereknek, hogy digitális úton megosszák egymással tapasztalataikat, és szintén így gyűjthették be a nekik járó elismeréseket a zsűri által díjazott növényújdonságok.

Naprakész ismeretek borászoknak

Miről ír a Borászati Füzetek idei első száma? A HNT előtt álló feladatokról beszélgettünk dr. Brazsil Dáviddal, a szervezet főtitkárával. Bemutatunk két kiváló könyvet, melyeket a borászok és borkedvelők is haszonnal forgathatnak, illetve bemutatunk egy sikeres borász-generációváltást is, ahol már az unoka is bekapcsolódott a borászat működtetésébe.

Az Egri Csillag tíz éves tündöklése

Egy évtizeddel ezelőtt útkeresésben volt az Egri borvidék. Az Egri Bikavér biztos pontnak számított a vörösborok mezőnyében, ennek keresték a fehér párját.

Elmaradnak 17 agrárszakmai tanulmányi verseny további fordulói

A koronavírus-járvány miatt elmaradnak – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által – 17 agrár és élelmiszeripari szakmában szervezett országos szakmai tanulmányi versenyek további fordulói. Mindamellett az írásbeli elődöntőn részt vett tanulók az ott elért eredmények alapján megkapják a felmentést a szakmai záróvizsgák írásbeli része alól.

Bajban vannak a szőlészetek és a borászatok

A szlovákiai szőlészetek és borüzemek óriási bevételkiesést jelentettek, és a mínuszt a koronavírus-járvány okozza.

A budai borvidék utolsó tangazdasága

Idén 120 éves lett a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola. Az első „alapkövet” Darányi Ignác földművelésügyi miniszter tette le 1901-ben azzal, hogy Magyar Királyi Pincemesteri Tanfolyamot indított Budafokon a bortermelők szakmai tudásának bővítéséért. Tavaly július 1-jétől pedig az iskola már a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrumhoz tartozik.

Szóvetés a borról: podcast beszélgetés Légli Ottóval a hazai borpiacról

Tanulságos végignézni, a renszerváltástól napjainkig, hogyan követte le a hazai jogalkotás az ágazat fejlődését, és hol tartunk most. Az új bortörvény kapcsán Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kérdezte Légli Ottót, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökét.

Nevet keres a 150 eurós csúcsbor

A szekszárdi Vesztergombi Pince legújabb csúcsbora már palackban pihen, de még nem tudni, hogy milyen név kerül majd a címkére. Az biztos, hogy kiváló évjáratban, mesés alapanyagból készült, és körülbelül 150 eurós polci ára lesz.